Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Néhány éven belül ismét a Holdra lépnének amerikai űrhajósok, hogy azt használják ugródeszkaként a majdani marsi küldetéshez.
Az Egyesült Államok öt éven belül ismét űrhajósokat, köztük egy nőt küldene a Holdra - jelentette be Mike Pence amerikai alelnök kedden.
"Az első nő és a következő férfi a Holdon amerikai asztronauták lesznek, akik amerikai rakétákkal, amerikai földről szálltak fel" - hangoztatta Pence az amerikai űrhajózási tanács ülésén, a NASA huntsville-i központjában. Az alelnök szerint ezt követően egy űrbázist hoznának létre a Hold felszínén, amely a Marsra tervezett missziók bázisaként szolgálna.
[Történelmi megállapodás született: ez a 9 cég segíti a NASA-t, hogy ismét eljussunk a Holdra]
Közben az Európai Űrügynökség (ESA) sem tétlenkedik, ők pár év múlva már nekiállnának, hogy bányásszák a Holdat, az égitesten ugyanis rengeteg regolit található, amelyből oxigén nyerhető ki.
Donald Trump amerikai elnök az utóbbi időben az amerikai űrkutatás középpontjába a Mars helyett a Holdat helyezte. A Holdon utoljára 1972-ben szálltak le amerikai űrhajósok az Apollo 17 misszió keretében. Nemrég Kína hívta fel magára azzal a figyelmet, hogy január 3-án leszállt egy szondája a Hold Földről nem látható oldalán, elsőként a világűr kutatásának történetében.
Az újabb holdra szállás remélhetőleg az összeesküvés-elméleteket gyártóknak is fontos üzenet lesz majd. Nemrég ugyanis olyan konspirációs teória született, hogy még most is csak pislogunk.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.