Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A tudomány számára nagyrészt ismeretlen génekből tevődik össze az az új vírus, melyre Brazíliában, egy mesterséges tóban bukkantak a kutatók. Egyelőre az sem igazán világos, hogyan jött létre.
Egy rejtélyes eredetű, majdnem teljesen ismeretlen vírus tart izgalomban egy kutatócsoportot – írta a BGR. A tudósok a brazíliai Pampulha-tóban akadtak rá az új vírusra, amelyről azt már sikerült kideríteni, hogy genomját szinte teljesen ismeretlen gének alkotják.
A vírust emiatt egyelőre sehova nem tudták besorolni.
A különös új kórokozót a brazil mitológiából ismert vízi nimfa, Yara után keresztelték el, így lett a neve yaravírus, tudományos megnevezése pedig Yaravirus brasiliensis. A vírusról szóló felfedezés még nem jelent meg egyetlen szaklapban sem, habár a vonatkozó tanulmány már elérhető. Igaz, egyelőre az is szakmai ellenőrzésre vár.
A problémát az okozza, hogy a vírusban mindössze hat olyan gént sikerült beazonosítani, amelyek legalább távoli rokonságban állnak más, már ismert génekkel. A többi viszont rejtély a tudósok előtt. Ezeket árva géneknek nevezik.
A yaravírus egy elmélet szerint az amőbavírusok eddig ismeretlen csoportjának egy képviselője lehet, míg mások úgy vélekednek, talán egy óriásvírus valamilyen új formájára bukkantak. Mivel egyelőre egyik feltételezést sem sikerült igazolni, a tudósok tovább kutatnak.
A természetben számos ismeretlen vírus van jelen, még a hatalmas jégmezők alatt is. Tibetben nemrég 28 olyat azonosítottak, melyek létezéséről eddig nem tudtak a tudósok.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos témákkal is foglalkozó Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.