szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Magyar Posta 140-200 forinttal mérsékelte a csomagküldési árait mióta megjelent a piacon a csomagküldéssel foglalkozó Webox.

A webáruházak vásárlói járhatnak jól a Magyar Posta és a Webox versenyével, hiszen így olcsóbb lehet a kézbesítés a csomagautomatákba – írja a Világgazdaság. Az újság pénteki cikke szerint már most árversenyt generált a csomaglogisztika piacán egy hónapja beinduló Webox, de a karácsonyi szezonra vélhetőleg még jobban járhatnak a webáruházak vásárlói. Az állami vállalat mindhárom súlykategóriában (2-től 20 kilogrammig) 140-200 forinttal mérsékelte az árait, így 690 és 1280 forintot kell fizetni a csomagautomatás kézbesítésért, míg a Webox a csomag súlyától függetlenül 749 forintért dolgozik.

Az új cég az állami vállalat piacvezető pozícióját a közeljövőben még aligha veszélyezteti majd, hiszen három év alatt 4-5 százalékos piaci részesedést és évi 500 ezer feletti tranzakció számot szeretnének elérni.

A postának stabilan mintegy 2700 hivatala van országszerte, csak az ingadozik, hogy ebből mennyi a saját és mennyi az alvállalkozásban üzemeltetett. A munkavállalók létszáma azonban folyamatosan apad: a harmadik negyedévben a Magyar Posta kimutatása szerint a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma 30 731 volt, míg a második negyedévben még 31 322-en dolgoztak a vállalatnál – írja az újság.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja - vagy mégsem?

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja - vagy mégsem?

Beárazták a vadonatúj hatalmas VW-t, a 7 személyes Tayront

Beárazták a vadonatúj hatalmas VW-t, a 7 személyes Tayront