szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Üvegszövetgyártó egységet nyit a Masterplast Szabadkán 400 ezer eurós, azaz 120 millió forintos beruházással – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A társaság az új gyártóegységgel tovább szélesíti tevékenységét a legnagyobb árbevételű termékcsoportjában, az építőipari üvegszövet termékek gyártásában – írták a közleményben. Ez lesz a cég második saját üvegszövetgyártó egysége a heves megyei Kálon található üzem mellett. Az új üzem kapacitása évi 8 millió négyzetméter üvegszövet lesz.

A Szabadkán 2008-ban létesített gyártóbázist a cég, ahol homlokzati hőszigetelő rendszerekhez kapcsolódó termékeket állítanak elő. A közlemény szerint Szerbia a Masterplast harmadik legnagyobb árbevételt termelő piaca 11 százalékos súlyával, Magyarország (27 százalék) és Romána (15 százalék) után.

A Masterplast Nyrt. adózott eredménye mintegy 51 százalékkal, 1,6 millió euróra emelkedett az idei harmadik negyedévben, értékesítési árbevétele is nőtt kissé az előző év azonos időszakához képest a Budapesti Értéktőzsde honapján a napokban közölt beszámoló szerint.

A Masterplast-csoport a tavalyi, egyszeri tétellel csökkentett 702 ezer euróról 1,9 millió euróra növelte adózott eredményét az idei év első kilenc hónapjában a 4 százalékkal csökkenő árbevétel ellenére. Mindezek eredményeképpen a társaság kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) a harmadik negyedévében 2,6 millió euró volt a tavalyi 2,2 millió euróval szemben.

Pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt part várta a magyar utazási iroda ügyfeleit Srí Lankán

Pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt part várta a magyar utazási iroda ügyfeleit Srí Lankán

110 éves expedíció és egy elsüllyedt hajó elevenedik meg a legós fotózás magyar mesterének új képein

110 éves expedíció és egy elsüllyedt hajó elevenedik meg a legós fotózás magyar mesterének új képein

Kiengedik a börtönből a mérgezésekkel vádolt nyugdíjast, Gyönyör Terézt

Kiengedik a börtönből a mérgezésekkel vádolt nyugdíjast, Gyönyör Terézt

Milák Kristóf esete miatt módosíthatják a sporttörvényt

Milák Kristóf esete miatt módosíthatják a sporttörvényt