szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Amerika egyik legismertebb üzleti filozófusa, Jim Rohn szerint „egy vezető számára a legnagyobb kihívás, hogy legyen erős, de ne legyen durva, kedves legyen, de ne gyenge, merész, de ne zaklasson, legyen figyelmes, de ne legyen lusta, alázatosnak kell lennie, de nem lehet félénk, legyen büszke, de ne legyen arrogáns. Legyen humora, de ne legyen bolond." Milyen egy jó vezető?

Minden vezető tudja, hogy az üzleti döntések terhe és ezzel együtt a vállalkozás sikeressége javarészt az ő vállukon nyugszik. A vezető az, aki eléri, hogy a dolgok megvalósuljanak. Ehhez azonban ismernie kell a munkafolyamat minden egyes lépését, követnie kell a dolgokat, és ha szükséges, be kell avatkoznia. Általában többet kell dolgozniuk, mint a legtöbb beosztottnak, egyszerre kell egy csapatot építenie és irányítania, lelkesítenie. Tudnia kell a terméket előállítani, fejleszteni, eladni. Ez azonban nem könnyű feladat, és sokan érezhetik magukat időnként magányosnak vagy túlterheltnek, szükségük lehet tanácsra vagy biztatásra.

Az Enterperneur.com, összegyűjtött 50 olyan idézetet, amely a vezetői munkáról, feladatról, kihívásról szól. Ebből idézünk néhányat, a teljes cikk itt érhető el.

„Nem lehet jó parancsnok, aki nem tanult meg engedelmeskedni.” (Arisztotelész)

„A vezető olyan mint a pásztor. Nem veszik észre, hogy háttérből ő irányít azzal, hogy egyszerűen hagyja, hogy a fürgék előre menjenek, a többiek pedig kövessék őket.” (Nelson Mandela)

„Aki zenekart akar vezetni, annak hátat kell fordítania a tömegnek.” (Max Lucado)

„Az uralkodó legyen lassú büntetni és gyors jutalmazni.” (Ovidius)

 „Az a legjobb vezető, akinek a létezéséről szinte nem is tudnak az emberek, és ha céljai teljesülnek, azt mondják majd, mi magunk értük el.” (Lao-ce)

„ Ha tetteid másokat arra ösztönöznek, hogy merjenek többet álmodni, többet tanulni és többet és jobban tenni, akkor Te vagy a vezetőjük.” (John Quincy Adams)

„ A vezető első felelőssége meghatározni a valóságot. Az utolsó pedig köszönetet mondani. A kettő között pedig a vezető szolgál.” (Max DePree)

„ A vezetés művészete: rávenni valakit arra, hogy amit csinál, azt akarja csinálni.” (D.D. Eisenhower)

 „Ha nem követ senki, akkor csak sétálsz.” (Benjamin Hooks)

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy minden gyorsan meglegyen – így automatizálják a raktárakat

Hogy minden gyorsan meglegyen – így automatizálják a raktárakat

Változtatási tilalmat rendelt el Győrre a város fideszes polgármestere

Változtatási tilalmat rendelt el Győrre a város fideszes polgármestere

Felbukkant a koronavírus a G7-értekezleten, indiaiak vonultak karanténba

Felbukkant a koronavírus a G7-értekezleten, indiaiak vonultak karanténba