szerző:
hvg.hu

A cégek 40 százaléka szorulhat ki a piacról vagy veszíthet jelentősen pozíciójából a digitalizáció következtében öt éven belül. A vállaltvezetőket viszont ez egyelőre nem nagyon izgatja.

A digitalizáció komoly hatással van a hagyományos vállalatokra, és minden eddigi trendnél gyorsabban formálhatja át a piacokat – derül ki a Cisco és a svájci International Institute of Management Development (IMD) megrendelésére a Global Center for Digital Business Transformation által készített jelentésből. A tanulmány úgy látja, a következő öt évben a hagyományos vállalatok mintegy 40 százaléka veszíthet jelentősen pozíciójából vagy szorulhat ki teljesen a piacról a 12 vizsgált iparágban. Ennek ellenére a megkérdezett vállalatvezetők 45 százaléka még nem látja szükségesnek, hogy a témával felsővezetői szinten foglalkozzanak.

A vizsgált 12 iparág közül  a következő öt évben a technológiai termékek és szolgáltatások területét, továbbá a média és szórakoztató ipart, a telekommunikációt, a pénzügyi szolgáltatásokat és a kereskedelmet érinti legerősebben a digitalizáció. Ezen ágazatok közös vonása, hogy üzleti modelljeik és folyamataik alapvetően adatokra és tranzakciókra épülnek. A változások ütemét elsősorban a tőkeerős startup cégek, a digitálisan aktív versenytársak, illetve az egyes ágazatokba kívülről érkező szereplők diktálják.

A vállalatvezetők mind a 12 iparágban jelentős változásokat várnak öt éven belül, beleértve a piaci részesedéseket érintő átalakulásokat is. Ennek ellenére a felmérés szerint a hagyományos vállalatok közel harmada kivár, azt remélve, hogy utánozhatja majd a sikeres versenytársakat. A válaszadók 43 százaléka nem látja a digitalizációban rejlő kockázatokat, vagy nem foglalkozik ezekkel, és csak a megkérdezett vezetők 25 százaléka áll proaktívan a jelenséghez. A digitalizáció támasztotta kihívások ellenére a válaszadók döntő többsége szerint a jelenség üzleti és társadalmi hatása összességében pozitív.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Összehozta Bochkor Gábort Jáksó Lászlóval a Bors

Összehozta Bochkor Gábort Jáksó Lászlóval a Bors

Bármikor robbanásszerűen kitörhet egy vulkán a Fülöp-szigeteken

Bármikor robbanásszerűen kitörhet egy vulkán a Fülöp-szigeteken

Hatalmas bulit csinál a Brexitből Boris Johnson

Hatalmas bulit csinál a Brexitből Boris Johnson

Pár perc alatt tízezer dollárt keresett Hosszú Katinka és Késely Ajna

Pár perc alatt tízezer dollárt keresett Hosszú Katinka és Késely Ajna

Orbán Viktort sem vacsorázni hívták meg, amikor kártérítést kapott

Orbán Viktort sem vacsorázni hívták meg, amikor kártérítést kapott

Élet és halál művészete: 6710 embernél vizsgálták meg, meddig él, aki többet művelődik

Élet és halál művészete: 6710 embernél vizsgálták meg, meddig él, aki többet művelődik