szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

A szaktárca 3,8 milliárd forintos keretösszeggel írt ki pályázatot társadalmi célú vállalkozások ösztönzésére, valamint infokommunikációs és távközlési startupok piacra lépésének segítésére. Az összeget azonban közvetlenül három szervezet kapja, alapvetően mentorálásra.

A társadalmi vállalkozások ösztönzésére 1,3 milliárd forintot, az  informatikai és a távközlési startupok piacra lépésének segítésére pedig 2,5 milliárdot szán a Nemzetgazdasági Minisztérium két most megjelent pályázaton keresztül. Az előbbi programot a kormány az Országos Foglalkoztatási Közhasznú NKft. és az IFKA Közhasznú NKft. együttműködésével valósítja meg, a két szervezet hétfőtől nyújthatja be a támogatási kérelmet konzorciumi formában.

A megvalósuló fejlesztések a társadalmi célú vállalkozásoknak üzleti modelljük fejlesztéséhez szakmai tanácsadást, valamint szakmai szempontok alapján kiválasztott szervezetek esetében mentorálást biztosítanak és hálózatosodásukat segítik elő. A kiírás célja a már működő szervezetek bázisán új társadalmi célú vállalkozások létrehozásának segítése, illetve a már működő társadalmi vállalkozások ösztönzése és megerősítése piacképes termékek és szolgáltatások előállításával, tartós foglalkoztatási lehetőségek létrehozása érdekében.

MTI / Faludi Imre

A startupokat segítő pályázat közvetlen címzettje a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség. A pénzből mentori hálózatot hoznak létre. A hivatalos közlemény szerint az ügynökség programja hozzájárul a kevésbé fejlett régiókban működő infokommunikációs startup vállalkozások tudásának és kapcsolatainak fejlesztéséhez, valamint ezen keresztül az ikt-szektor versenyképességének javulásához.

A tervek szerint a mentoroknak helyi szinten kell majd segíteniük a vállalkozások nemzetközi piacra lépését, befektetéshez jutását, a működésük során felmerülő akadályok feltérképezését és azok elhárítását.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Fejenként majdnem 10 milliárddal hitelezik az államot: a szerencsés 13-akra most aztán tényleg hullik a pénzeső

Fejenként majdnem 10 milliárddal hitelezik az államot: a szerencsés 13-akra most aztán tényleg hullik a pénzeső

Korrupcióellenes vizsgálatot indítottak az ukrán védelmi miniszter ellen

Korrupcióellenes vizsgálatot indítottak az ukrán védelmi miniszter ellen

Nem tudni, mi épül, mégis kihúzzák a legjobb földeket a gazdák alól a Pécs mellé tervezett gigantikus ipari park miatt

Nem tudni, mi épül, mégis kihúzzák a legjobb földeket a gazdák alól a Pécs mellé tervezett gigantikus ipari park miatt

Miniatomerőművet építhet Európa, és nem is akárhol: a Holdon

Miniatomerőművet építhet Európa, és nem is akárhol: a Holdon