Rácz Tibor
Rácz Tibor
Tetszett a cikk?

Jeff Burton, a videojáték-ipar egyik vezető fejlesztő cége, az Electronik Arts társalapítója is részt vesz az idei budapesti Startup Safaryn, illetve, a kétnapos start-up fesztivált záróbulin.

Nem biztos, hogy minden Need for Speed-, vagy FIFA-játék-rajongó részesül abban a szerencsében, hogy a fejlesztő cég agytrösztjével összefusson, de mivel a Prezi a Ustream, és mintegy hetven más budapesti székhellyel, irodával is rendelkező vállalkozás is részt vesz a „nyitott kapuk” fesztiválján, bőven van esély az informatikai, illetve az üzleti élet spílereivel találkozni.

Jövő hét csütörtökön és pénteken lesz erre lehetőség, ekkor érkezik magyar állomására a rendezvény, amelynek ötletgazdája egyébként egy most 25 éves, Berlinben élő lengyel informatikus.

A nyílt reggelik, workshopok, hackathonok, előadások és irodalátogatások nemcsak arra teremtenek esélyt, hogy a startup ökoszisztéma szereplőinek életébe be lehessen pillantani, hanem az álláskeresőknek is egy jó alkalom lehet arra, hogy felhívják magukra a figyelmet – mondta a HVG-nek Kovács Péter a hazai esemény szervezője, az szervező xLab vezérigazgatója.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Elsőként az USA-ban, New Yorkban is bevezették a dugódíjat

Elsőként az USA-ban, New Yorkban is bevezették a dugódíjat

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

Idén sokkal több villanyautó eladásával számol a Xiaomi

Idén sokkal több villanyautó eladásával számol a Xiaomi

Árvízriasztás miatt állt le két repülőtér az Egyesült Királyságban

Árvízriasztás miatt állt le két repülőtér az Egyesült Királyságban