szerző:
hvg.hu

A vevőt ne érdekelje a minőség, az a lényeg, hogy magyar pék süsse azt a kiflit. Beindult a Magyar Pékszövetség az albán pékek ellen, ezzel kapcsolatban a szövetség elnöke olyan meredeket nyilatkozott, hogy azóta sem térünk magunkhoz.

Alapvetően nem helyes, hogy a vevőket nem érdekli, hogy magyar vagy albán pékségből választanak pékárut – mondta Septe József a Magyar Pékszövetség elnöke ma reggel a Klubrádióban. Septe szerint magyar ember, magyar pékek által sütött terméket vásároljon, még akkor is, ha az minőségben elmarad az albántól. Az elnök állítja, hogy Ausztriában elképzelhetetlen, hogy „más nemzetiségű emberek szolgálják ki az osztrák embereket a sütőipar területén”.

Septe minderről annak kapcsán beszélt, hogy védjegyrendszer bevezetésén dolgozik a pékszövetség, amit csak magyar pékségek kaphatnának meg.

Az interjúban elhangozott az a kérdés, hogy ezek szerint a szövetség nem bízik a magyar pékek által készített kiflik, kenyerek minőségében, hiszen a vevő úgy is ár-minőség alapján vásárol. „Mi arra gondoltunk, hogy ezzel a védjeggyel segítenénk az embereket abban, hogy hol vásároljanak” – mondta az elnök, hiszen egy pékségbe belépve elsőre nem lehet tudni, hogy az magyar vagy például albán, bár később azt is állította, hogy szemmel látható különbségek vannak a magyar és albán pékek termékei között.

Persze mindez nem valakik ellen, hanem a magyar pékek, sőt a fogyasztók érdekében történik, mert a védjegy garanciát jelent a minőségre. Azt Septe sem állította, hogy a "magyarság" garancia a jó termékre, de szerinte akkor is meggondolandó, hogy a magyar fogyasztó a magyar pék kiflijét vegye, ha az rosszabb minőségű. Ezt azzal magyarázta, hogy a pékek komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a vásárlók a lehető legjobb terméket kapják, és ezt illene akceptálni, hiszen otthon sem mindig sikerül a túrós tészta.

És nagyon téved az, aki azt gondolná, hogy a szövetség az olyan cégektől védi a fogyasztókat, akik nem Magyarországon vannak bejelentve és ezzel próbálják a megkerülni az adó- vagy fogyasztóvédelmi jogszabályokat. Nem, nekik konkrétan a nem magyarokkal – leginkább az albánokkal – van bajuk.

A védjegyet egyébként a pékszövetség tagjai kaphatják meg, külön minőségellenőrzés nélkül, hiszen a tagság azt eleve garantálja. Az elnök azért itt kicsit ellentmondásba keveredett, mert szerinte a szövetség tagja csak magyar vállalkozás lehet, de aztán még is az kerekedett ki, hogy nem az a lényeg, hogy Magyarországon szabályszerűen bejegyzett és működő cégről legyen szó, hanem, hogy ki a tulajdonos, akinek a nevéből – Septe szerint – egyértelműen megállapítható, hogy az magyar pékség, vagy nem.

Egyébként meg az albánok nem is nagyon tolonganak a szövetségbe való felvételért. Ezek után abszolút rejtély, hogy miért.

Védjeggyel harcolnának az albán pékek ellen

Védjegyrendszer bevezetésén dolgozik a pékszövetség. A magyar pékség megnevezést a kiváló minőségű terméket gyártó hazai cégek használhatnák, hogy irányt mutassanak és áttereljék a vásárlókat a gyakran feketén dolgoztató, nem megfelelő alapanyagokat használó albán pékektől.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hatmillió forintot és majd egy kiló füvet találtak egy dílernél

Hatmillió forintot és majd egy kiló füvet találtak egy dílernél

Nagy durranásra készülhet napokon belül az Apple

Nagy durranásra készülhet napokon belül az Apple

Több városban továbbra is magas a légszennyezettség

Több városban továbbra is magas a légszennyezettség

"Harcolj a rossz döntések ellen!" – Orbán levelet írt a fideszes önkormányzati politikusoknak

"Harcolj a rossz döntések ellen!" – Orbán levelet írt a fideszes önkormányzati politikusoknak

Tíz éve nincs velünk a Gusztáv és a Vuk alkotója

Tíz éve nincs velünk a Gusztáv és a Vuk alkotója

Létrejött a Nemzeti Amnézia Intézet

Létrejött a Nemzeti Amnézia Intézet