szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A repülőjáratok késése, törlése, illetve túlfoglalása miatt 297 ezer magyar utas összesen 23 milliárd forint kártérítésre jogosult, amely a magyar szabályok szerint 5 évre visszamenőleg behajtható. Egy cég sikerdíj ellenében pedig most át is vállalja az utasoktól ezt a feladatot.

Az európai törvények szerint a 3 óránál többet késő, illetve a törölt vagy a túlfoglalt járatok utasai a jegy eredeti árától függetlenül fejenként 250, 400, illetve 600 euró pénzügyi kártérítésre jogosultak a repülőút hosszától függően. A kártérítés minden európai repülőtérről induló járatra, illetve az európai légitársaságok által üzemeltetett, európai repülőterekre érkező járatokra érvényes.

Mától minden érintett benyújthatja panaszát a Claim it platformján, amely Magyarországon is elindította szolgáltatását. A cég közleménye szerint ezzel a magyar légi utasoknak is lehetőségük lesz gyorsan és hatékonyan érvényesíteni követeléseiket a légitársaságokkal szemben.

Ezután komoly kártalanítás jár, ha késik a repülője

A légitársaság még akkor is köteles az utasoknak kártalanítást nyújtani, ha egy járatot váratlan műszaki probléma miatt törli - döntött az Európai Unió Bírósága.

A Claim it az utasok nevében behajtja a légitársaságoktól a késések, a járattörlések vagy a túlfoglalások után járó jogos pénzügyi kártérítést. A Claim it sikerdíjas rendszerben működik, a sikerdíj mértéke a megszerzett kártérítés 25 százaléka. Ha a követelést nem sikerül érvényesíteni, az ügyfél nem fizet a Claim it jogi szolgáltatásaiért, és az ezekkel járó költségeket is teljes egészében a társaság fedezi.

Magyarországon kevesen tudnak arról a lehetőségről, hogy a 3 óránál többet késő, illetve a törölt vagy a túlfoglalt járatok utasai az adott járat időpontját követő öt éven belül érvényesíthetik kártérítési igényüket. Az utóbbi öt évben a számítások szerint mintegy 297 ezer magyar utazott azon a 2300 járaton, amelyek több mint 3 órát késtek, illetve amelyeket töröltek vagy túlfoglaltak. Ezen utasok 97 százaléka azonban még nem nyújtott be kártérítési igényt, így a számukra még ki nem fizetett kártérítések teljes becsült összege 23 milliárd forint.

A Claim it átveszi a kártérítéssel járó ügyintézést az egyéni utasoktól, akiknek a tapasztalatok szerint a légitársaságok gyakran vonakodnak kártérítést fizetni, ha az utasok közvetlenül fordulnak hozzájuk ilyen igényükkel. A cég a követelés beérkezésekor azonnal megteszi a szükséges lépéseket az adott légitársaság anyagi felelősségének érvényesítésére. A légitársaság és a Claim it rendszerint megállapodnak egymással, így az ügyfél megkapja a kártérítést. Amennyiben ez nem sikerül, és a légitársaság érvei nem állják meg a helyüket, a Claim it bíróság elé viszi az ügyet a jogerős döntés meghozatala érdekében. A Claim it valamennyi piacán neves ügyvédi irodákkal dolgozik együtt.

Soha ennyi járattörlés nem volt még ez easyJet-nél

Mélyrepülésben a easyJet, a Brexit miatt néhány nap alatt a cég az értékének ötödét veszítette el, ráadásul az elmúlt három hónapban több mint ezer járatukat kellett törölniük.

„Örömmel indítjuk el a Claim it szolgáltatását a magyar piacon” – nyilatkozta Ralph Pais, a Claim it alapító-vezérigazgatója. „A magyar törvények értelmében a légi utasok itt sokkal hosszabb időn keresztül érvényesíthetik követeléseiket, mint számos más európai országban. Magyarországon öt éven belül megtehetik ezt, szemben például Belgiummal, ahol már egy év után elévül a követelés. Örömmel kínáljuk fel a lehetőséget a magyar ügyfeleknek arra, hogy rajtunk keresztül érvényesítsék követelésüket, és jussanak hozzá az őket megillető kártérítéshez” – áll a cég közleményében.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Idén a halálra kerestek legtöbbször a Wikipédián

Idén a halálra kerestek legtöbbször a Wikipédián

A Menczer–Magyar-csörte igazi aljassága

A Menczer–Magyar-csörte igazi aljassága

100 százalékos vámmal csapna le Trump a BRICS-országokra, ha megpróbálnák leváltani a dollárt

100 százalékos vámmal csapna le Trump a BRICS-országokra, ha megpróbálnák leváltani a dollárt

Méregdrága portéka ez az alig használt régi Fiat Panda 4x4

Méregdrága portéka ez az alig használt régi Fiat Panda 4x4