szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A világ 25 legnagyobb gyógyszercégének élén még soha nem áll nő. Ez a „hagyomány” megtörik, ugyanis a GlaxoSmithKline, a szektor legnagyobbjai közül elsőként, nőt nevezett ki a vállalat élére.

Emma Walmsley jövő év márciusától vezeti majd a GSK-t és tulajdonképpen szinte semmiben sem különbözik a többi gyógyszercég vezértől: fehér, Oxfordban végzett, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik, irányított már több ezer embert. Csakhogy Walmsley nő és ez mindképpen újdonság – írja a Bloomberg.

Bár nyilvánvalóan a 47 éves négygyermekes anya, nem azért került a GSK élére mert nő, hanem mert ő a legalkalmasabb. „Elsősorban nem a nemem alapján határozom meg magam. És voltam annyira szerencsés eddig, hogy ahol dolgoztam ott soha nem ütköztem korlátokba csak azért, mert nő vagyok.”

Walmsley, 2010-ben került a Glaxóhoz, előtte pedig a L’Oreal-nál dolgozott, most pedig a jövőre nyugdíjba vonuló Andrew Witty helyét veszi át.

Nagy.Britannia egyébként az élen jár a nemek közti egyenlőség elősegítésében. Nem csak az uralkodó és az államfő nő, de Nyugat-Európában is itt a legmagasabb a női cégvezetők aránya a legalább egymilliárd dollár értékű tőzsdei vállalatok között. Ezek közé tartozik egyebek között: az EasyJet Plc, a Kingfisher Plc, Whitbread, a Royal Mail Plc, Imperial Brands Plc és Severn Trent Plc.

Dániában a hasonló méretű cégek 5,4 százalékát, Svédországban és Hollandiában 4 százalékát irányítják nőt. Míg Németországban és Franciaországban egy nő sincs a legnagyobb vállalatok élén.

Megbízhatóbbak, mégsem kellenek? Női vezetők a magyar cégvilágban

Nem annyira impulzívak, hosszabb távra terveznek, jobban becsülik munkatársaikat és összességében megbízhatóbbnak tűnnek a női cégvezetők, illetve azok a cégek, ahol a felső vezetésnek van női tagja is. Ennek ellenére csökken a nők szerepe a magyar cégvilágban.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Brutális számítógép kell az új Doomhoz: itt van minden, amit a játékról tudni érdemes – videó

Brutális számítógép kell az új Doomhoz: itt van minden, amit a játékról tudni érdemes – videó

Ez egy valóban forradalmian új mobil: kezünkben a háromba hajlítható Huawei Mate XT

Ez egy valóban forradalmian új mobil: kezünkben a háromba hajlítható Huawei Mate XT

A GVH elnöke arra tett utalást, hogy a termelők és feldolgozók hírlevelei összehangolt áremelésekhez vezetnek

A GVH elnöke arra tett utalást, hogy a termelők és feldolgozók hírlevelei összehangolt áremelésekhez vezetnek

Egy időre bezár a Duna Plaza

Egy időre bezár a Duna Plaza