Az Átlagos Fideszes Képviselő nem szerette a hétfőket.

Már a vasárnapi családi ebéd után elkezdte nyomasztani a gondolat, hogy milyen e-maileket küldött át a Lázár Jani, amelyekről vitázni, majd dönteni kéne. Megérteni őket nem volt ideje, mert bár az Átlagos Fideszes Képviselő nem volt különösebben buta (igaz, szárnyaló intellektusáról sem fog ódákat zengeni az utókor), nem tudott hetente háromszáz oldal tömény jogi szöveget átnyálazni. Képviselősége első fél évében ezt még lelkiismeretesen megtette, de hiába: többnyire ugyanis hoztak egy módosítót valami szolnoki ügyvédi irodából, ahol ezeket írják, ami az utolsó pillanatban megváltoztatta az egész törvény tartalmát. Az Átlagos Fideszes Képviselő ekkor mindig úgy érezte magát, mint a diák, aki alaposan felkészült a vizsgára, csak a rossz tankönyvből.

Miközben a nyakkendőjét kötötte, reménykedett, hogy ma nem jönnek szembe a videósok a parlamentben. Legutóbb is megkérdezték arról, egyetért-e a tandíjjal meg azzal, hogy az amerikai Tea Party és a kuruc.info fele-fele arányban kapja meg a magyar kulturális támogatások elosztásának jogát. Az Átlagos Fideszes Képviselő még emlékezett a 2008-as népszavazásra, ráadásul (ez volt a gyengéje) szerette a független színtársulatokat, amelytől most vonták el az összes támogatást. Szívesen belemondta volna a kamerába a tutit, mint az LMP-sek vagy az újult erőre kapó szocialisták, akik szinte lubickoltak, ha kevéske médiafelülethez jutottak. Ez utóbbi különösen fájt az Átlagos Fideszes Képviselőnek.

Kávézás közben felidézte képviselősége legkínosabb pillanatát, amikor a főnök megkérte, hogy ő nyújtsa be a segélyek csökkentéséről szóló törvényt. A Képviselő azok közé tartozott, aki még szokott emberek között járni a választókörzetében, tudta, hogy mit jelent ez azoknak, akiket érint. De nem volt mit tenni: még Felcsúton megállapodtak, hogy alá kell írni mindent. Azóta próbálta meghúzni magát, nehogy újra a főnök látókörébe érjen, mint a Rogán Tóni, akivel tényleg a legkínosabb baromságokat íratta alá a Viktor, nehogy a fejére nőjön. Hát, így nem is fog – gondolta az Átlagos Fideszes Képviselő némi elégedettséggel. Mindig is utálta ezeket a mitugrász nyikhajokat.

Mindjárt visszaszökött azonban a vérnyomása, amikor meglátta, miről kell ma szavazni. Trafiktörvény. Úgy tudta, valami főfejes haverja szólt a Miniszterelnökégben vagy a frakcióvezetésben, hogy nem tud versenyezni a dohány-multik reklámfelületeivel, úgyhogy csinálni kéne valamit. Aztán az ügyvédek meg az Árpi összerakták, hogy jó legyen ez a másik Lázáréknak is, értitek. Az Átlagos Fideszes Képviselő ráncolta a homlokát, aztán abbahagyta az előterjesztések olvasását. Bonifác szólongatta ugyanis, most tizenkét éves. A Képviselő megsimogatta a gyermek fejét.

Miatta megéri csinálni – gondolta. Ha véget ér a négy év, veszek neki egy szép lakást Pesten. Aztán, ha az új választási törvény miatt még nyerünk is, még kaphatok valami jó állást, ami hasonlóan fizet, de nem kell állandóan bujkálni az újságírók meg a szavazók elől. Feltéve, ha a Lázár Jani jó helyre írt a listán.

Az Átlagos Fideszes Képviselő öltözködni kezdett. Az autójában jó hangosra tekerte a zenét (hírműsorokat régóta nem hallgatott, rossz kedve lett tőle) és beletaposott a gázba. Közben arra gondolt, milyen jó, hogy a szocialisták kormányzásának már vége.