Hétfő délben az MTI kiadott egy hírt, amelyben az egyik mondatnak ez volt az első fele: „A médiaszabadságot illetően az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta: nem szólnak bele abba, hogy Románia miként szabályozza ezt a területet”. Barroso a román médiahelyzetről beszélt. A mondat első fele egyetlen röpke nap alatt eljutott az ifjú kormánypártiak tudatáig, és a Fidelitas elő is állította a következő szellemességet:

Ebből is látható, hogy az ifjú kormánypártiak – meg persze az öregebbek – számára egyetlen értelmezési keret van a nemzetközi politikában: az, hogy velünk kiszúrnak, mindenki mással meg nem, mert csak. Pontosabban a nemzetközi ballib ármány miatt, mert fáj nekik, hogy milyen harciasan nemzeti a mi kormányunk (a román bezzeg jól fekszik).

Az már megoldhatatlan, sőt nem is érzékelt kognitív feladványt jelent ennek a körnek, hogy a néppárti Barroso mellett nem más áll, mint a románok szociáldemokrata miniszterelnöke, Victor Ponta. Barroso ugyan kevésbé cinikus szavazatkönyvelő, mint Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke és Joseph Daul strasbourgi frakcióvezető, de ha tényleg a politikai ellenlábasával kivételezne a néppárti magyar kollégához képest, az önmagában is azt jelentené, hogy Orbán az unió páriája. Ebben van valami, de a dolog azért nem ilyen súlyos. Barroso és az ENP éppen hogy szigorúbb a szocdemekkel. A néppártiak nem bocsátanak meg a baloldaliaknak olyan húzásokat, amiket saját párttársaiktól észre sem vesznek.

Pontáék demagóg gazdasági agitációval szereztek kétharmadot. A parlamenti többségükkel, ha csak tehetik, visszaélnek. Utálják az Alkotmánybíróságot meg általában a fékeket és ellensúlyokat. Ezt Barrosóék észreveszik. Nem mintha a kormányzó román Szociálliberális Unió fő ellensége, Traian Băsescu elnök finomabb sütemény volna, ha már a médiánál tartunk, volt olyan, hogy egy újságírót lebuzizott, egy másikat meg büdös cigánynak nevezett, a médiáról pedig úgy általában bebizonyíttatta, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent – amire azért a magyar politikusok zöme nem vetemedne –, az ENP meg szégyenlősen hallgatott.
Szóval a mondat jobboldalt észrevétlen második fele így szólt: „csupán jelezni kívánták: problémát okoz, ha a médiát összehangolt kampányokra használják fel, többek közt olyan személyek lejáratása érdekében, akik fellépnek az igazságszolgáltatás függetlenségéért”. Magyarul igenis bele akartak szólni a médiaszabályozásba. Csak megmaradtak a jelzésnél, feltételezvén, hogy értelmes emberekkel van dolguk, akik felfogják az egyértelmű célzást. Tényleg van különbség a Ponta- és az Orbán-kormánnyal szembeni bánásmódban, de az például ebből ered.

Barroso konkrétan a bírák és ügyészek elleni mocskoló médiakampányokra gondolt, vagyis arra, hogy Ponta szíveskedjék ezeket visszafogni, különös tekintettel a régóta Băsescu-ellenes, szocdemközeli Dan Voiculescunak a mostani kormány támaszát jelentő médiabirodalmára. Voiculescu politikus és üzletember, ezen belül médiamágnás, aki a kommunista állambiztonságban felhalmozott anyagi, kapcsolati és információs tőkéjével lódult neki a forradalom után az üzleti életnek (nálunk ilyen nincs ám, főleg olyan, aki be is vallja). Pillanatnyilag a román szociáldemokrata kormánypárt viszonyul úgy a Romániáról rosszat író hazai és külföldi újságírókhoz, mint nálunk a „Magyarországot külföldön befeketítőkhöz” a Fidesz: ellenségek és bérencek, ez a minimum. Mondjuk, Kim Lane Scheppele a mai román kormánypártiaktól is megkapta a magáét.

Az ottani jogvédők egyébként nem örülnek Barroso „jelzésének”, mert attól tartanak, hogy ezt Pontáék arra használják föl, hogy általában megakadályozzák a bíróságok és az ügyészség bírálatát. (Látjuk a különbséget: Magyarországon, ugye, nincsenek hibás bírósági ítéletek. Gyanús ügyészi akciók még annyira se.) Meg hogy visszateszik a büntető törvénykönyvbe a rágalmazást és becsületsértést, amit egyszer már kivettek belőle.

Ettől persze még igaz, hogy 2011-ben az Európai Bizottság máris közvetlenül beleszólt a magyar médiaszabályozásba, Neelie Kroes négy ponton átíratta az idevágó törvényeket. A gorombább elbánás egyik oka feltehetően az volt, hogy Orbán strasbourgi bemutatkozása és Barrosóval folytatott megbeszélései után úgy értékelték: ez a kormány a jelzésekből nem ért. A másik valószínű ok a magyar médiatörvény és a médiaalkotmány minden európai képzeletet alulmúlóan bunkó és aljas jellege, amihez képest a román audiovizuális törvény maga a civilizáltság. (A Freedom House szerint egyelőre még jobban áll a sajtószabadság Magyarországon, mint Romániában; a Riporterek Határok Nélkül szerint már tizennégy hellyel megelőznek a világranglistán.)

Az Európai Unió ilyen törvényekre nincs felkészülve: a sajtószabadság az egyik koppenhágai kritérium, azaz csatlakozási feltétel. Nem lehet tudni, mi a teendő akkor, ha egy ország a csatlakozás után nem teljesíti a koppenhágai kritériumokat. Kroes négy ponthoz tudott hozzányúlni a sok közül, ezek közül háromról ki lehetett mutatni, hogy ellenkezik az unió audiovizuális irányelvével.

Az eredeti jogszabály szerint a „kiegyensúlyozottság” követelménye az egyes médiaszolgáltatókra is vonatkozott volna, nemcsak néhány különlegesre és a média egészére (ez ténylegesen cenzúrát jelent). A külföldön letelepedett médiaszolgáltatókat ugyanúgy lehetett volna bírságolni, mint az itthoniakat (azaz nincs hova menekülni, a hatóság elvben az egész világon érvényesíti a speciális magyar cenzúraszabályokat). A netes és nyomtatott sajtóban a regisztrációhoz kötötték volna a szolgáltatást (azaz visszacsempészték volna a lapengedélyezés rendszerét).

A negyedikről nincs szó az audiovizuális direktívában, de olyan égbekiáltóan szemét és ostoba volt, hogy Kroes kénytelen volt felhívni rá a magyar kormányzat figyelmét, mivel a magyar kormányzat láthatóan teljesen normálisnak tartotta. Ez a médiaalkotmánynak az a paragrafusa, mely keményen bírságolhatóvá tette volna bármilyen egyén vagy csoport „nyílt vagy burkolt megsértését”, azaz a büntető törvénykönyv helyett büntette volna a rágalmazást és becsületsértést, független bíróság helyett az Orbán-kormány által kijelölt testületre bízva az ítéletet.

Szóval nincs kettős mérce, csak egy, de a magyar kormány néppárti létére is alatta volt és van. A román kormány meg minden disznóságával együtt sincs még alatta. Kéretik ezt felfogni, meg fél mondatnál tovább olvasni, ha nehéz is.