Tarlós István maga sem gondolta, hogy a Margitszigetről (az ő Margitszigetéről) szóló Facebook-üzenetében leírt félmondata: „...július elsején pedig átadjuk a megújult szökőkutat, amely nagyobb lesz, mint a barcelonai (legközelebb Dubajban van ekkora)”, milyen frappáns, tömör foglalatát adja a NER kultúrafelfogásának, sőt általában egész étoszának. Nagy méretek, nyamvadt kis étosz. "Bammeg, akkora szökőkutat építünk, hogy csak!" Tarlós nem arról beszél, hogy (teszem azt) szép lesz az a szökőkút, netán érdekes, nem arról, hogy esetleg milyen új megoldásokat alkalmaznak a tervezők, hanem hogy kurva nagy lesz, hurrá! Ha már szökőkút, legyen óriási, félóránként zenélje el a Nemzeti Összetartozás Dalát, világítson, táncoljon csárdást, árusítson rózsaszín vattacukrot. Amolyan sajátos wagneri összművészet, fröccsöntött műanyagból.

Kulcsot jelent ez a büszke félmondat nem csupán Tarlós és a tarlósok személyiségéhez, de ahhoz a kultúrafelfogáshoz is, ami nap mint nap kiárad a NER vezéreiből és csinovnyikjaiból; ennek egységét nevezzük mondjuk Klinghammer-hányadosnak. A fehérvári huszárok lidércesen bepálinkázott, vidám világa ez, a mérhető értékek, tonnák és méterek kalibrált kultúrája, ahol az ország aprócska kertjében gigantikus kertitörpék épülnek, ahol Dubaj számít immár az ízlés fővárosának, ahol felépül a legnagyobb turul, a legmélyebb garázs, a legdrágább falusi stadion. A kultúra mérhetővé válik ezáltal, haveri birodalmi főépítészek játszóterévé – az ország origója a felcsúti Disneyland, ahol hetyke kisvasút kerülgeti majd a tájépítészeti díszítőelemmé avanzsált kacsaúsztatót, hogy örüljön Dagobert bácsi és Donald kacsa kis unokaöccsei. Kicsiben a nagy, nagyban a kicsi, cseppben a Pannon-tenger.

Igen egyszerű lesz a dolga a NER-jövő Budapestjén egy idegenvezetőnek: elég lesz méreteket memorizálnia, hogy büszkén elmondja a kisebb léptékek világából érkező turistáknak, mi mekkora, és főleg: mi mennyivel nagyobb, mint bárhol másutt. Egy virtuális Nagy-Magyarország, Rajkától Záhonyig ötszáz kilométer, Záhonytól Rajkáig újabb ötszáz kilométer, tessenek csak beljebb fáradni! A költségvetés fő szempontja az lesz, hogy az ország – az éves tervek szerint – hány cikkel kell, hogy bekerüljön az aktuális Guiness-rekordok könyvébe.

A kalibrálás jelenti hát a kulcsot a NER-kultúrájához, nem kell mögötte más, sanda tartalmakat sejteni. Hiszen képzeljük csak magunk elé Alföldi Róbertet és Vidnyánszky Attilát: Alföldi amolyan girnyó kis emberke, Vidnyánszkyból két ilyen is kitelne, világos, hogy ki az alkalmasabb a világ legnagyobb kertitörpe alakú színházának igazgatására. Terebélyes fák minősíttetnek csuklóvastagságúnak, lesznek helyettük combvastagságú betonoszlopok. Vastag könyv: nagy író; hosszú vers: nagy költő; hatalmas freskó: nagy festő. Nagy, fekete Hummerjében kispénisz-komplexusban szenvedő újgazdagként viselkednek NER-vezéreink; kultúrigényeik és szociális érzékenységük is ennek megfelelő. Kis emberek, nagyon nagy arccal. Alighanem lehetetlen lenne elmagyarázni nekik, hogy a világ legnagyobb kertitörpéje is csupán kertitörpe, éppen méretei teszik még inkább szánalmassá. Ahogy Kohn mondta csalódottan Grünnek a vurstliból kijőve: „Na, hát láttam már nagyobb törpét is…!”.

(Ehhez az íráshoz itt lehet hozzászólni.)