A reakciót kiváltó cikket itt olvashatják el.

Magyary Ferenc: Előítélet vagy kritika?

Túl kéne már jutni azon, hogy előítéletek egymásnak feszülése határozza meg a homoszexualitás társadalmi helyzetének meghatározását. A melegmozgalmak – és azok emberi jogi alapú támogatóinak – azon érvrendszere, amely a melegmozgalom kérdéseire adott bármely kritikus választ az előítélet körébe sorol, ugyanolyan, vagy talán még előítéletesebb gondolkodást mutat, mint akik részéről zsigeri gyűlölet árad a melegek ellen.

Úgy elérni a homoszexualitással kapcsolatos előítéletek visszaszorulását, hogy az azzal szembeni bibliai alapú erkölcsi kifogásokat hiteltelennek, keresztényietlennek akarják bemutatni, az minimum szánalmas törekvés, és semmi másra nem szolgál, mint a kereszténység elleni „múltat végképp eltörölni” típusú küzdelem újraindítására. A kereszténységnek az élet által felvetett problémákra adott válaszainak hitelességének megkérdőjelezése – egy más világnézetű ember részéről is – nem csak komolytalan, hanem az egész zsidó-keresztény kultúrkör létezését, több ezer év történelmét, több mai társadalom értékorientációját és e mellett őszinte keresztény hívők egész életét és keresztény kultúrájú tömegek létét szeretné figyelmen kívül hagyni.

Egy modern, érték alapú társadalomnak a fő szervező elvei a szabadság és a tisztelet. A szabadság garantálása akkor is, ha az adott cselekedettel nem értek egyet, de az nem a köztörvényes bűnök kategóriájába tartozik. A tisztelet körébe pedig az tartozik, hogy meg kell érteni azt, hogy a másik más álláspontot képvisel egy kérdésben, más erkölcsi alapálláson áll. Ha a melegek nem értik meg, hogy egy keresztény keresztény erkölcsiséget képvisel (És ha valaki férfival hál, úgy a mint asszonnyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérök rajtok. III. Móz. 20,13) akkor végletesen megerősítik magukat az üldözöttség tudatában. Egy cselekedet elutasítása és az üldözöttség nem azonos. Magyarországon pedig nincs korlátozva a magánélet szabadsága.

Különbséget kell tenni az előítélet és egy dolog erkölcsi alapú elutasítása között. Előítélet az, ha egy ember személyét, teljesítményét, emberi értékeit elutasítom homoszexualitása miatt. Ha viszont a homoszexualitást, (vagy házasságtörést stb.) vagy a szexuális bűnöknek valamilyen formáját elutasítom, az nem előítélet, hanem egy-egy cselekedet vagy jelenség erkölcsi alapú elutasítása. Persze, van, amikor az elutasításnak pusztán hormonális okai vannak. Nem lehet rendeletileg korlátozni azt, hogy ha azt látom, hogy két férfi csókolózik az utcán, akkor ne hányjam el magam (vagy rendeletileg kötelezni a gyerekeket, hogy mindenki egye meg a tökfőzeléket).

A mostani társadalmakban a küzdelem a társadalmi minták uralásáért folyik. A melegmozgalmak emancipációs törekvései rég nem a jogok biztosításáról szólnak, hanem a társadalmi minták fölötti uralom megszerzéséről. Viszont ezen a területen még fontosabb a szabadság tisztelet általi korlátozása. Senki nem akarja megkérdőjelezni a homoszexuálisok létét, szabadságát, betörni a hálószobájukba. A társadalmi minták ifjúságra gyakorolt hatását viszont senki nem vitatja. Szerintem egy józanul gondolkozó homoszexuális sem szeretné feltétlen, hogy az ő életformája széles körben elterjedjen a fiatalok életében.

Egy jog érvényesülésének a lehetőségei vizsgálatakor azt is figyelembe kell venni, hogy ez sérti-e mások jogainak megvalósulását. A meleg párok gyermekek örökbefogadásának a biztosítását nem a melegek, hanem a gyerekek szempontjából kell vizsgálni. Ismert tény, hogy a szexuális viselkedés nagy részben tanult minták követése. Egy döntésre nem érett gyermeket nem szabad olyan helyzetbe engedni, ahol pszichoszexuális fejlődése torzulhat. A gyerekeket nem szabad felhasználni a melegek emancipációs törekvéseinek eszközeként. A homoszexuálisoknak pedig be kell látniuk, hogy a jogalkotás eszközeivel nem lehet megváltoztatni olyan tényeket, hogy gyermek egy férfi és egy nő egyesüléséből születik. (És ez – szerintem jó esetben – házasságon belül történik.)

Olyan gyakorlatot kell működtetni, amely a homoszexuálisokat személyükben nem bántja, viszont ezt a mintát nem kényszeríti a társadalom azon többségére, amely a maga és gyermekei életét meg akarja védeni ezzel a jelenséggel szemben.

Balavány György: Ki korlátozza a hányás jogát?

Tökéletesen egyetértek a megállapításával, miszerint nem lehet a melegmozgalmak mindennemű kritikáját előítéletként megbélyegezni, csak azt furcsállom, hogy ezt épp az írásom kapcsán szögezi le. Ugyanis nem állítottam egy szóval sem, hogy minden kritika előítélet. Sőt, a túlfűtött jogvédő attitűdöt magam sem kedvelem. De azért leszögezném: ha valaki egy kisebbségi csoport védelmében, a polémia hevében túllő a célon, pl. általánosító módon beszél a többségről (ismétlem: nem hiszem, hogy ezt tettem volna), az nem azonos súlyú a rasszista vagy homofób gondolkodással. Az, aki a többséghez képest joghátrányban levő csoportot védi – essen bár túlzásokba –, eleve más morális kategóriába tartozik, mint aki az illető csoportot támadja.

Egyébként tetszett érteni egyetlen szót az írásból, amivel vitatkozik? Erős kétségeim vannak, ugyanis a kereszténységet mint „múltat végképp eltörlő” szövegnek minősíti. Hívő emberként bátorkodtam felhívni a figyelmet arra, hogy a homoszexuálisok megbélyegzése, másoknál bűnösebb emberekként való feltüntetése, veszélyes ellenségnek nyilvánítása nem fér össze a krisztusi tanítással.

Ha Ön szerint „az egész zsidó-keresztény kultúrkör létezését, több ezer év történelmét, több mai társadalom értékorientációját és e mellett őszinte keresztény hívők egész életét és keresztény kultúrájú tömegek létét szeretné figyelmen kívül hagyni” az, aki nem kér a gyűlölködésből, akkor, attól tartok, nem az én készülékemben lehet a hiba. Ha Ön számára a „keresztény erkölcsiséget” csakugyan az az ószövetségi előírás jeleníti meg, miszerint a melegeket le kell mészárolni, akkor enyhén szólva nem ugyanazt értjük kereszténység alatt.

Ahhoz, hogy a „szexuális bűnök bármely formáját elutasítja”, csak gratulálni tudok, de ezt talán a saját életében tegye, ne a máséban.„Mindenki a maga cselekedeteit vizsgálja meg” (Gal, 6,4.) „Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd testvéred szeméből a szálkát” (Máté 7,5.)

„Persze, van, amikor az elutasításnak pusztán hormonális okai vannak. Nem lehet rendeletileg korlátozni azt, hogy ha azt látom, hogy két férfi csókolózik az utcán, akkor ne hányjam el magam” – írja, miközben az Ön hányási jogát nem akarja korlátozni senki. Egyébként nem tudom, Ön merre jár- kel, én speciel zsúfolt nagyvárosban évtizedek óta, de még nem láttam férfiakat csókolózni az utcán. Ha láttam volna, valószínűleg elfordítom a fejem. Ahogy, mint írtam, heteroszexuálisok nyalásfalását sem szoktam nézegetni. Ön igen?

A társadalmi minták fölötti uralomért folytatott harc elmélete, amit fölvázol, érdekfeszítő. Okfejtésének lényege, hogy ha sokan élnek nyíltan homoszexuális kapcsolatban, az a fiatalok számára vonzóvá teszi a homoszexualitást, s az terjedni fog. Korábban magam is hajlottam e feltételezésre, de aztán eleget kutakodtam a témában ahhoz, hogy belássam: a melegek száma nem növelhető és nem csökkenthető.

Tudomásom szerint máig sem tisztázott százszázalékosan, hogyan alakul ki az azonos neműek iránti vonzalom, de az már biztos, hogy senki nem maga dönt erről, és a pszichoszexuális fejlődés során tapasztalható, bonyolult hatásmechanizmusok mellett igen erős tényező a genetikai háttér. Egy befogadóbb társadalomban legföljebb annyi történik, hogy többen mernek előjönni a sötétből, és azt mondani: én valójában ez vagyok, ilyen vagyok – abban a reményben, hogy így is elfogadják a családjában, a munkahelyén, vagy épp az egyházában.

Ami a gyereknevelés kérdését illeti, ezt az írásomban szándékosan nem érintettem. Azért nem, mert bár nem látok semmiféle morális vagy jogi indokot arra, hogy két homoszexuális ember házasságát tiltsa az állam, a gyereknevelés egy harmadik személyről is szól, aki pedig a jognak nem tárgya, hanem alanya. Nyilván azt kell megvizsgálni, sérül-e egy gyerek bármilyen joga ilyen esetben. Ehhez nem értek, de a mai homoszexuálisokat valószínűleg heteroszexuális szülők nevelték, tehát a mintakövetés, ami Ön szerint meghatározza szexuális orientációt,  az esetükben nem működött. Fordítva miért működne?

Az utolsó mondatát hadd idézzem ismét egészében: „Olyan gyakorlatot kell működtetni, amely a homoszexuálisokat személyükben nem bántja, viszont ezt a mintát nem kényszeríti a társadalom azon többségére, amely a maga és gyermekei életét meg akarja védeni ezzel a jelenséggel szemben.” Annyira rosszkedvű leszek az ilyen szövegektől. Kedves Uram, ki a büdös búbánat kényszeríti önre és a gyerekeire a homoszexualitást? A feleségemmel négy srácot nevelünk, és soha, semmi ilyesmit nem tapasztaltunk. Micsoda sületlenség ez?

De mondja, kedves Magyary Úr, mitől fél Ön valójában? Ne, ne nekem mondja. Mondja el a szeretteinek. Vallja meg a szíve mélyén rejtőző igazi félelmeket, esetleg a bűntudatot és szorongást keltő vágyakat egy értő lelkigondozónak, vagy egy nyílt szívű, emberszerető és titoktartó lelkipásztornak. És még inkább: mondja el imádságban Istennek. Higgye el, gyűlölet ellen ez a legjobb orvosság. Probatum est.