Unokaöcsém, Tibike ősszel lesz négyéves. Imádja a dinoszauruszokat, mindig, mindenkitől dinót kér ajándékba, simán alkotmányozó többsége van már a lakásukban a kréta kornak, sőt, ügydöntő népszavazást tudnának kiíratni. Már ha lenne aláírásuk. Tibike keni-vágja őket, az obligát Tyrannosaurus rextől a madármedencéjű Stegosaurusig.

Csak persze 2013-ban a gyerekjátékok is ugyanazon a marketing-gépsoron mennek át, mint minden tárgyunk, szokásunk, hagyományunk; sőt, kínálja is magát a brutális méretű karmokkal-fogakkal ellátott őshüllő a processzusra: modern harci „játék” lesz belőle. DNS-mutálódott, fegyveres kíberszörnyeket fabrikált belőlük a játékipar, a gyerekek zabálják a cuccot. Kristályfegyverek, páncél, buzogányban végződő farok, harci tüskékkel csipkézett hát. Mindegyik DNS-mutáns dínóhoz tartozik egy kártya is, ami pontosan leírja, miként agresszorkodik az állat – ilyen fordulatokkal, mint „ő végzi el a piszkos munkát”, „a legprimitívebb”, illetve „súlyos koponyájával és fegyverével kaszabol”.

Mivel azonban ez nem egy „jaj, de szörnyű ez a modern világ”-típusú picsogás, azt is elmesélem, hogyan lehet ezt meghekkelni.

Mikor ugyanis hétvégén dinósat játszottunk, kábé a harmadik „csatánál” ledobtam az ékszíjat. Úgy megy ez, hogy kiteríted a térképet, elhelyezed rajta a megfelelő mezőre a dínódat, megnézed a kártyán a speckókat, majd „egymásnak rontanak” a harcosok. Amikor viszont a harmadik ütközetet vívtuk, az a dínó, akinek én voltam a „magyar hangja”, hirtelen megszólalt:

- Figyelj, nekem megy a buszom.

Tibike nagyra nyitotta a szemét, majd elvigyorodott. A gyerekek imádják az abszurdot, és ha nem harci térkép meg számozott adatlap kötött keretei között kell „játszani”, akkor élénkülnek fel igazán. Amikor ő mondja meg, hogy kiről mit gondol, nem a játékszabály, amikor az ő agya, szíve és fantáziája diktál, nem a marketinges csapat. Yurra dínó, akivel én voltam, és a kártya szerint „távolra elérő harapása” van, tovább folytatta:

- Nem jössz te is velem? Itt a Triászban nem vagyok annyira ismerős, megmutathatnád, hol kell felszállni.

És Tibike-Vultarex velem tartott. Útközben a dínók megbeszélték, hogy ezekkel a marha nagy szemfogakkal milyen nehéz szotyolázni, hogy a kampós kristályfegyverrel jól lehet majd kapaszkodni a buszon, sőt, arra a bensőséges vallomásra is sor került, hogy egyiküknek (személyes adatait védve nem árulom el, melyiknek) egy éjszakai rálépéses baleset folytán csonka lett a farka, ami most gyurmával van kipótolva. A buszmegállóban aztán újabb dínókkal futottak össze, majd együtt fel is szálltak a buszra, ami körjárat volt a szék-íróasztal-ágy vonalon. Közben az egyikük kiesett az ablakon, de megálltak és visszatolattak érte.

Hétfő este pedig elolvastam a KDNP közleményét, melyet „Történelmi elégtétel az SZDSZ megszűnése” címmel adott ki Semjén Zsolt és Rétvári Bence. Olvastam, ahogy ez a két keresztény ember harci lázban csapkod a kristályfegyverrel, vértől iszamós, hosszú bekezdésekben megy a trancsírozás, és arra gondoltam, hogy persze, ez van a kártyára írva. Őket ide rakták le a térképen, és adja magát, hogy a tüskékkel borított bőrű mutánsok „végzik el a piszkos munkát”. Ez az aktuális játékszabály, nem történt semmi meglepő.

De azért szólok, hátha ér valamit, hogy van itt a közelben egy buszmegálló. Ha gondolják.