Némi ideiglenes és helyi feltűnést keltett a legnagyobb közösségi portálon egy képsorozat, amely egy vidám társaság decemberi szabadidős tevékenységéről szólt. Sokan megosztották (ismerőseik körében terjesztették), és még többen kommentálták: a megjegyzések méltatlankodóak, felháborodottak, jobb esetben értetlenek.

Most miért? Nem is értem, mi a baj.

Annyi történt csupán, hogy egy jeles magyar politikus – Lázár János – meginvitálta néhány barátját december közepére Soponyára (Fejér megye, Székesfehérvár és Sárbogárd között), egy kis vadászatra. Szabad levegőn, az erdő-mező csendjében, sétával töltöttek el sok időt, ismerkedtek a természet szépségeivel, izgalmat a vadak felbukkanása és elejtése jelentett – hát nem a szabadidő kulturált eltöltése ez, ami mindenkinek kijár? Van, aki vadászik, mások gombát szednek, megint mások az autójukat bütykölik, moziba járnak vagy ücsörögnek a parkban – ki-ki lehetőségei és igényei szerint. Sokkal jobb vadászni, mint mondjuk egy szobában üldögélni, vagy az utcán sétálni, esetleg kukázni. Mi a baj?

És ha a házigazda igazán színes, érdekes vendégseregletet toboroz össze? Akkor mi van? Ezeknek a vendégeknek egy része ráadásul azzal mulattatja magát, hogy öröklött rangjaikon nevezik meg magukat és egymást. Ott van közöttük Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, gróf Károlyi László és felesége, Miklós liechtensteini herceg és felesége, aki a luxemburgi főherceg húga. Na és? Kinek ez, kinek más a hobbija, a sarki kocsmában van, akit főmérnök úrnak kell szólítani, van, aki a „bácsi” megszólítást várja el (más meg épp kikéri magának) – puszta formalitás, de egyeseket szórakoztat. Na és?

Márpedig szó sincs arról, hogy valami rangkórság, arisztokratizmus, kivagyiság kötné össze a jeles vendégséget – hát hogyan is kerülhetne akkor közéjük, éppen házigazdaként, a magas rangú politikus, akinek nemesi származásáról nincsenek hitelt érdemlő információk? Nem éppen a résztvevők mélységes demokratikus elkötelezettségét sugallja, hogy vannak itt főrendek és egyszerű közemberek, magyarok és külhoniak – s akkor még nem is beszéltünk a hajtókról, meg a vadászmesterről, akivel a képalbum tulajdonosa nem átall együtt fényképezkedni. Még arra is volt gondja a figyelmes vendéglátónak, hogy ne csak a történelmi nevek meg a politika legfelső szintje, hanem a magyar kultúra színe-java is képviselve legyen az önfeledt, vidám együttléten: az album tulajdonosa ugyanis nem más, mint Donatella Falioni zongoraművész, aki boldog házasságban él Oszter Sándor színésszel. Így a magyar színészet és zongorászat állócsillagai és irányjelzői is emelték a szórakozás fényét. Mi a baj?

Többen szóvá tették, hogy a jól sikerült vadászat után a vendégek étkezésbe, italozásba, cigányzene-hallgatásba és táncba fogtak – de hát nem ez a legtermészetesebb? Ön, kedves olvasó, mi mást tenne? S hogy ehhez szépen ki is öltöztek, levetvén immár az egyszerű (terepszínű) vadászruhát, az urak vakítóan fehér ingükhöz csokornyakkendőt kötöttek és szmokingot húztak – hogyan is lehetne másként? Szmokingban-estélyiben vadásszanak? Vagy ne tiszteljék meg a pazar vacsorát elegáns ruházattal? Azt várnánk el, hogy pólóban, pulcsiban feszítsenek? Ugye, hogy nem. Hát akkor mi a baj?

Hogy kicsit túl sok fácánt ejtettek? Hát, 913 darab – tényleg nem kevés. De vajon tudja-e a kedves olvasó, hogy miféle egészségtelen túlszaporulat van Soponya környékén fácánokból? Még az is lehet, hogy a vérengző és kártékony vadfácánokból. Én nem tudom, és nyilván az olvasók többsége sincs tisztában a vadgazdálkodás efféle finomságaival. Soknak tetszhet 913 állat – na de, kérdezhetné bárki, mihez képest? Hány embert kell ennyivel jóllakatni, hány puska dörrent azon a varázsos decemberi napon? Nem tudhatjuk, ne ítélkezzünk. Vadászat volt, ez szükségképpen állatáldozatokkal jár – hát mi a baj?

A baj az, hogy az emberek irigyek. Nem fogadják el, hogy mások vadásznak, a legjobb társaságba járnak, finomakat esznek, nagyot mulatnak. Eközben képtelenek felfogni, hogy mindez mindannyiunk helyett és valamennyiünk számára példa gyanánt történik. Ahogyan Balog miniszter olyan szépen megfogalmazta: „Az a cél, hogy olyan emberek legyetek, ha elmentek az egyetemre, lesz szakmátok, legyen megélhetésetek, hogy el tudjátok hozni a gyereketeket a Hiltonba”, vagy mondjuk: vadászni. Biztosak lehetünk abban, hogy ez az út minden magyar ember előtt nyitva áll, és ezt az irigykedők, a fanyalgók, az értetlenek sem tudják elrekeszteni. Egyszer majd mindenkit meghívhat Soponyára Lázár János.