Irigyek Rogán Antalra a szocialisták – ezt válaszolta Lázár János, amikor az ifjú frakcióvezető figyelemreméltó vagyonosodásáról kérdezték.

Nekem papírom van arról, hogy nem vagyok szocialista, mégis irigykedem. Eleve irigykedem a lakás miatt, mivel nekem olyanom nincsen. Ezért talán érthető, ha különösen nagyon irigykedem arra a szerencsésre, akinek 255 négyzetméteres (mai állás szerint, de még csak dél van) kecója lehet az ötletes elnevezésű Pasa Parkban.

De ez csak az alapirigység. Sokkal inkább irigykedem a következők miatt:

1. Mindig szerettem volna olyan lakást, amely gyakrabban változik, mint az ellenzéki összefogás neve. Hol vagy, anya? A tetőteraszon. Milyen tetőteraszon? Ami az új biliárdszobából nyílik.

2. Mindig szerettem volna igazán lelkesedni a rezsicsökkentésért. Így is lelkesedem persze, de annál a lakásméretnél, amely a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nekem jutott, ez a jótétemény nem ellentételezi a különböző adóemelések hatását. Csak a banki díjakon többet vesztek, mint amit a villanyszámla csökkenésén nyerek, és akkor a világbajnok áfáról nem is beszéltünk. Hát hogyne irigykednék akkora lakásra, ahol a rezsin megspórolt összeg önmagában nagyobb, mint a közmunkások bére, pedig már abból is nagyon jól meg lehet élni.

3. Mindig szerettem volna, ha csak barátok vesznek körül. Rossz szomszédság szoci átok. Ezért az a kommuna, amelyben Rogán pasa úr részesedik, mi más lenne, mint irigylésre méltó. Az alpolgármesterem itt, a miniszterem ott, trafikos Csabi amott – csupa rendes ember. Akik kiállnak mellettem, amikor baj van. Nem tagadnak meg, mint a vagyonnyilatkozatos Simont az övéi, hanem megvédenek. Hasonlít a két ügy? Nem. Miért? Csak.

4. De a legjobban mindig azt szerettem volna, ha többet költhetnék, mint amennyit keresek. Emiatt tényleg elönt a narancssárga irigység. Ilyenkor előkerülnek mindenféle pletykák alternatív jövedelemforrásokról, offshore cégekről, meg egyebekről, amelyek a városszerte emlegetett Andrássy úti shoppolásokat is megmagyarázzák, már matematikailag, de mi ezeknek a pletykáknak nem ültünk fel soha. Ő azért tud drágább lakást vásárolni, mint amilyen a fizetéséből kijön, mert különleges képességek birtokában van. Még Krisztus Urunk is csak halat szaporított, pénzzel nem próbálkozott. Ha jön valaki, aki képes erre a csodára, azt csak irigyelni lehet. Nem kell ehhez szocialistának lenni. Bárki elsápadhat az irigységtől, ha nem olyan ügyes, mint a szintén csodatevő Lázár.

*

Két rúd szalámit lopott nemrég egy nő Kalocsán. Amikor lebukott, némi dulakodás után elfogták. Három és fél év börtönre ítélték.

Az ilyen hírek alatt szokták a kommentelők igazán megmondani a tutit. Embertelen ítélet? Nem kell lopni, és akkor nincs büntetés.

Az más.

Annyira jó, hogy ebben az országban mindenki ad számlát, és ragaszkodik a számlához, amikor valamilyen szolgáltatást igénybe vesz, még ha emiatt a csempézés többe is kerül; hogy itt senki nem visz haza tollat, papírt, szappant az irodából, nem tölt le filmet vagy zenét, amiért nem fizetett; a munkahelyi telefonját nem használja magáncélra, más területére nem szemetel, a villamoson nem lóg. Egy szóval nem lop. Nem lopja meg az államot, a munkahelyét, a zeneszerzőt vagy azt a közszolgáltatót, amely őt és a szétdobált szemetét elszállítja.

Mert az bizonyára nem lehetséges, hogy valaki annyira ostoba legyen, hogy csak a két rúd szalámi elemelését tekintse lopásnak, amikor viszont megoldja a kilométeróra visszatekerését okosba, és úgy adja el az autóját, azt nem.

Két rúd szalámi: három és fél év.

Vizsgálom magam, és próbálom megtalálni azt a bizonyosságot, hogy én ilyet nem tennék, szalámit nem lopnék soha. Nem találom ezt a biztos pontot. Ha a gyerekeim éheznének, biztosan lopnék.

Lakást, azt hiszem, nem lopnék.

Háromezer évet nem kockáztatnék.

Az ügyészség a szalámis ítélet után még súlyosbításért felebezett.

A pasákkal mit csinál?