Molnár Gyulát fölmentették.

Bármit is gondolunk Molnár Gyuláról és Molnár Gyula pártjáról (meg a másodrendű vádlott, Lakos Imréről és annak néhai pártjáról), ez így van rendjén. Megtörtént már korábban is: az első fokon eljáró bíróság szintén ártatlannak találta az ellene fölhozott vádakban. Azonban másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla egészen abszurd ítéletet hozott. Molnárt bűnösnek mondta ki hivatali visszaélés bűntettében, mert 2006-ban, a XI. kerületi Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl környékén pályáztatás nélkül próbáltak magáncégnek átjátszani egy 38 hektáros telket, mindezt egy olyan tanú vallomása alapján, aki az adott időszakban nem dolgozott az önkormányzatnál. Illetve arra alapozva, hogy a „területfejlesztés az eset körülményeiből következően nem lehetett reális cél”. Valóban nem reális – mármint a magyar valósághoz mérten –, ugyanis megvalósult.

Mindennek fényében a fölmentő ítélet nem meglepő. Az elszámoltatásból egyelőre annyi maradt, hogy Budai Gyula elszámolt háromig, majd hazament. Úgy tűnik minden rendben. Minden rendben?

A jogerős ítélet után két kínzó kérdés itt maradt. Úgymint: bíró és ügyész. A Kúria döntése nem teszi meg nem történté a Fővárosi Ítélőtábla korábbi verdiktjét. Abból ugyanis ordít az elfogultság, nem egyszerűen a tévedés, hanem a tételes jog némileg önkényes facsargatása – próbálok finoman fogalmazni, mert a magyar bíróságok egy valamiben kutya következetesek: tekintélyük védelmében. Pedig az ítélőtábla döntését kommentáló védők mind politikailag motivált ítéletről beszéltek, s noha a Kúria nem erre a véleményre bólintott rá, mégiscsak megerősítette ezt az álláspontot, hiszen más, épeszű magyarázat a másodfokú ítéletre ezt követően nincs.

Annál meg, ha a bírókat a politika befolyásolja, már csak az a rosszabb, ha saját előítéleteik befolyásolják őket. Jól tudjuk, hogy ha különösen nagy (esetleg különösen jelentős) kárértékű, közszereplőket érintő ügyben, a Fővárosi Ítélőtáblán ilyen ítélet születik, úgy milyen határozatokat hoznak alsóbb bíróságok, kevésbé frekventált helyeken. Amikor az ellenzék, a kormány az igazságszolgáltatásba történő egyértelmű és bárdolatlan beavatkozására, pusztán a bírói függetlenség hangsúlyozásával válaszolt, akkor ezt igen rosszul tette. Ha esetleg egyszer majd lesz elképzelés és erő a bíróságok nem hatalmi logikájú átalakítására, akkor majd pontosan azzal a retorikával kell megküzdeni, amelyet az ellenzék az előző ciklusban vitt.

A másik szereplő az ügyészség. Pontosabban a Központi Nyomozó Főügyészség. A Kopaszi-gát ügyében 2007-ben tett följelentést egy fideszes önkormányzati képviselő. Eddig tiszta sor: ha egy ellenzéki politikusnak más nem jut eszébe, akkor följelent. A nyomozást a BRFK végezte, ám mivel mentelmi joggal rendelkező személy is érintett volt, bizonyos részei átkerültek a már említett ügyészi szervhez. Amelyik viszont – hogy, hogy nem – éppen 2010. szeptember 27-én, kedden látta elérkezetnek az időt, hogy nagy sajtónyilvánosság mellett gyanúsítsa meg Molnárt és helyettesét. Öt nap múlva tartották az önkormányzati választást, ahol végül a szocialista politikus 48-41% arányban maradt alul fideszes kihívójával szemben. Azzal a kihívóval, akinek a gyanúsítás másnapján kinn voltak az új helyzetre reagáló plakátjai, szórólapjai, buszhirdetései („Törvényes rendet, Újbudán!).

Az igaz, hogy a szocialistákat eddigre már körüllengte a mutyi illata, és ez nem egy céltudatos lejárató kampánynak köszönhető csupán, hanem a hétköznapi tapasztalat, a fölöttébb furcsa összefonódások érzékelése is ezt a benyomást erősítette. A Lágymányosi-öböl telekértékesítéseiben is léteznek meghökkentő elemek, az egyik jól ismert nagyvállalkozó emberei mindkét oldalon föllelhetők. Ám, ha egyértelmű bizonyíték vagy legalábbis az alapos gyanúra okot adó jelenség nem áll rendelkezésre, úgy a nyomozószerveknek ezzel nincs tennivalójuk. Politikusokat a népnek kell leváltania, nem az ügyészségnek, és ha az ügyészség ebben mégis részt vesz, akkor ezt nem jogállamnak nevezik, hanem valami egészen másnak.

Még egy dátum, még egy esemény: 2011. március 15-én a miniszterelnök előterjesztésére Schmitt Pál köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adományozta a Központi Nyomozó Főügyészség főügyészének, Keresztes Imrének. Az indoklás szerint „a közérdeklődésre számot tartó, kiemelkedően bonyolult tényállású és jogi megítélésű ügyekben folytatott nyomozások során nyújtott teljesítménye, továbbá eredményes ügyészi és vezetői pályafutása elismeréseként”. A közérdeklődés valóban volt, csakhogy a kitüntetés pillanatában a „kiemelkedően bonyolult tényállású és jogi megítélésű ügyekben” jogerős ítélet egy sem. Azóta már van: fölmentés. De azért remélem, Keresztes Imre büszkén viseli az ordót.