Sokan vannak, de mindjárt én jövök. A piac hullámzik, mint egy morajló csatatér. A mögöttem álló srác letép a pultra kitett szőlőből egy szemet. Megkóstolhatom? Két ujja között mutatja, miről beszél. A zöldséges, miközben az előttem lévőnek mér valamit, felnéz félig. Valójában annyira se.

– Fordítva. Először kérünk, aztán vesszük el.

Oldalra lép, hagymát vesz ki a rekeszből. Folytatja a kiszolgálást. Nem őt figyelem, a srácra nézek önkéntelenül. Mit reagál? Semmit. Talán nem értette. A zöldséges, 35 lehet, hirtelen abbahagyja a pakolást. Ujjatlan trikót visel párnapos borostával. Szembefordul velünk, a fejét kicsit megemeli.

– Szabad kérni egy szőlőt? – mondja lassan, a hangsúlyt az első szóra helyezve. Vár egy pillanatot. – Így kell kérni. Ezt még a hároméves gyerekem is tudja – teszi hozzá végig a fiú szemébe nézve.

Ő zavart mozdulatot tesz a kezével, körbepillant esetlenül, mintha a tekintetekből akarná megbecsülni a szégyen nagyságát, de a többiek a semmibe bámulnak, ahol a piac a várossal összeér. Szinte hallatszik, ahogy kattog a fejében a gép. Nem kérhetem ki magamnak, mert igaza van. Visszatenni nevetséges. Akkor ismételjem el, hogy szabad kérni egy szőlőt? Nem, azt nem.

A zöldséges nem mozdul.

– Szabad kérni egy szőlőt? – kérdezi a srác távolról, valahonnan a Duna mélyéről.

Biccentés. Már nem néz rá. Én következem.

– Szabad kérni áfonyát?

Lassan mondom, a hangsúlyt az első szóra helyezve. Ledermed. Olyan fehér lett, mint a ritka holló. Szinte hallatszik, ahogy kattog a fejében a gép. Gúnyolódik velem ez a köcsög, vagy máskor is így szokott kérni? Várok egy pillanatot. Hátha rájön. Ezt még a hároméves gyerekem is értené. A pofájába fogom vágni, hogy azért reménytelen ez az elcseszett ország, mert itt a zöldséges is népnevelő hatóságnak képzeli magát. Ő a vevő, haver. Nem alázhatod meg egyetlen szem szőlő miatt. Ezt fogom üvölteni neki. Meg azt, hogy ezért van a kétharmad, az Orbán csak következmény. Azért olyan ő, mert ilyen vagy te. Aztán kifejtem, hogy akkor sem lesz jobb, ha ez a kormány megbukik, mert az egész úgy menthetetlen, ahogy van, egy olyan országban, ahol az emberek egyik része mindent megtorol, a másik része mindent eltűr.

- Mennyit adjak?

- Egy kilót.

Majd elmondom máskor. Utánam a srác két almát kért. Éljen az ellenállás!