Nem vagyok politikai újságíró. Ezt csak azért mondom, mert amiről írni fogok, az nem politikai elemzés. Sőt, nem is elemzés. Ami az elemzést illeti, a nyilvánvalóan történelmi jelentőségű február hatodika értelmezéseit elvégzik majd a szakemberek, akik minden bizonnyal még most is kapkodják a fejüket, miközben alacsonyan szállnak a főszerkesztők és a meg nem adott milliók. Meg a gecik.

A mai nap nem csak politikailag értelmezhető, hanem egy kulturálisan, sőt popkulturálisan is értelmezhető kontextusban is, de ami a legizgalmasabb, egy szabad asszociációs térben zajlott. Olyan volt, ez, mint amikor összeszűkül, összecsomósodik, összeáll a tér és az idő, amikor minden egyszerre történik, amikor egy nagy kulturális centrifugában pörög együtt geci, szánkó, portál, tulajdonrész, mém, nyelvhasználat, barát és ellenség.

Kéz a kézben táncolt itt a fejünkben egy egész délutánon át egy Quentin Tarantino-, vagy Guy Ritchie-féle groteszk gengsztermozi, ahol húsz állig felfegyverzett, elrajzolt, bőrkabátos fazon fog egymásra elképesztő mennyiségű csőre töltött kézifegyvert, a kis-nagy magyar groteszk, mondjuk a Szomjas György-féle Roncsfilm, ahol "nem lesz macskakövön kutyauszítás", a Pogány madonna, vagy az Üvegtigris, Mario Puzo Keresztapája, a Sex Pistols hasbarúgós, no future-punkrockja, a Bizottság Békásmegyertől a rengeteg késekig és a "köpni kell'-esztétikáig ívelő kelet-európai avantgarde-ja, Hacsek és Sajó végtelen kávéházi verbálkaratéja, Örkény István lehetetlenül lehetséges történetei, a Mikszáth Kálmán rokonai és a Móricz-féle Rokonok.

És, mint egy csillagrobbanás, egyszerre kulminált az a kulturális nonszensz is, amit az elmúlt huszonötben, lépésről lépésre a politika szabadított az országra. A verbális agresszió és a morális maszatolás. Az, amit a #mindennapokban tapasztalunk minden sorban állós közérti szóváltás, minden autós rádudálás és átüvöltözés során, és az, ami – mármint a #maszatolás – mindent idézőjelbe tett és tesz, mindent gyök alá von és mínusz eggyel megszoroz. A megyek és kirúgom mindet. A szavak kontrollálatlan és elszabadult tombolása. A lelkiismereti okokból. A minden lehet és az ellenkezője is.

Az, hogy egy ilyen napon egyszerre sírunk és nevetünk. És mindenkinek igaza van. Még a szar is le van szarva.

(A cím egy Soerii & Poolek-idézet)