A cím rövid értelmezést igényel: ötödik hadoszlopnak hívják azt az országon belüli csoportot, amely az ellenséggel szimpatizál, s amely a stratégiai-döntéshozói pozíciókba igyekszik bejutni. A különféle információszerzéstől a gazdasági vagy pénzügyi zavarkeltésen át az ideológiai indoktrinációig sok területen igénybe vehető és aktiválható csoportról van szó.

A nácizás nem jött be – írják mostanában a legkülönfélébb sajtótermékek a Jobbik tapolcai győzelmét követően. A helyzetet ennél jóval összetettebbnek érzem, de tény, hogy ezzel azokat aligha lehet eltántorítani a Jobbiktól, akik a Fideszből kiábrándulva vagy egyéb okok miatt a Jobbikot preferálják. Ugyanakkor el kellene gondolkodni azon, s ehhez persze felkészült elemzőkre, újságírókra, szakemberekre lenne szükség, s nem csupán vezényszavakban gondolkodó és leegyszerűsítésekre mindig kész tollforgatókra, hogy a Jobbik orosz elkötelezettsége, esetleges oroszországi kistafírozása, pénzelése, a magyar (és az európai) érdekekkel szembeni felhasználása mit jelent és milyen következményekkel járhat.

Ne feledjük: Bulgáriában, a gázvezeték-projectekben, már fény derült súlyos korrupciós ügyekre, arra, hogy az oroszok a helyi politikai döntéshozók egy részét hogyan fizették le, avagy a Marine Le Pen vezette Nemzeti Frontot miként vásárolták meg kilóra, azért, hogy politikai érdekeik mellé (krími népszavazás) felsorakoztathassák a radikális francia pártot. S ismert (de legalábbis gyanítható), hogy jelentősebb mennyiségű orosz pénzek folynak be egy-egy nyugat-európai radikális párt kasszájába (pl. AfD – Alternatíva Németországnak elnevezésű euroszkeptikus párt, FPÖ – Osztrák Szabadságpárt stb.), sok-sok külön részérdeket szolgálva, de szinte minden esetben az Európai Unió komoly összegeket is megérő destabilizációjának céljából.

Miért feltételeznénk, hogy Magyarország mindettől érintetlen maradhat, s a béke szigetévé válhat? Minek lehet a puszta eszköze Moszkva felől nézve a Jobbik? Mivel járhat az, ha Magyarország újfent az oroszok „fogságába” kerül? Az 1990 előtti tapasztalatok legalább analógiás szinten felhasználhatók-e? Milyen tanulságokkal jár az orosz energiastratégiai nyomulás?

És hasonlóképp: milyen vonzatai lehetnek a rendkívüli módon felerősödött orosz titkosszolgálati aktivitásnak, milyen szándékokkal és célokkal történik mindez, s mivel jár(hat) az orosz ideológiai és vallási expanzió, a Jobbikkal és személyesen Vona Gáborral jó viszonyt ápoló, amúgy az Eurázsiai Birodalom prófétájaként jelentkező, s Putyinnak egyik ideológiai támaszát jelentő, tradicionalista nézeteket valló Alexandr Dugintól a pravoszláv egyházig, a hagyományoktól (ortodoxia, szlavofil hagyomány és a máig erősen meglévő pánszlávizmus etc.) a pravoszláv egyház mai nyugat-európai törekvéséig, illetve az iszlámhoz való viszonyáig?

Mert meglehet, a Jobbik szimpatizánsai közül a többséget nem rémiszti (sőt!) Magyarországnak az EU-ból való kilépése, az EU-tól való eltávolodása vagy eltávolítása. De az talán elgondolkodtatja a Jobbik mostani, s potenciális szavazóinak egy jelentős részét, ha szembesülnek azzal, hogy az EU-tól való eltávolodás milyen másik szövetségi rendszer felé tolhatja az országot.

Elengedhetetlennek tűnik néhány egyház- és valláspolitikai összefüggés átgondolása: milyen hagyományokkal rendelkezik a pravoszláv egyház, milyen mai törekvések jellemzőek rá, milyen stratégiák mentén próbálják erősíteni önmagukat Nyugat-Európában, például Párizsban, ahol a többség folyamatos tiltakozása ellenére, ám szokatlanul erős politikai nyomás alatt az állam orosz kérésre és hallatlanul komoly összeg ellenében zöld utat adott egy pravoszláv katedrális és spirituális-kulturális központ megépítésére, amely – a polgármester tiltakozása ellenére – egy-két éven belül állni fog a Szajna partján, az Eiffel torony tövében, mintegy harsány szimbólumaként a pravoszláv eszmeiség kisugárzásának és a romlott és dekadens nyugati világba való behatolásának, egyúttal a kulturális-spirituális misszió mögé bújtatva titkos politikai érdekeket és még titkosabb tevékenységeket.

A lényeg az, hogy a fentieket és persze a fentiekkel összefüggő további felvetéseket, vagyis a szimpla nácizással szemben a Jobbik lehetséges érintettségét az „orosz kérdés” összefüggéseiben hajlandó-e és képes-e átgondolni a magyar szellemi és politikai élet, avagy nem?