Amúgy ti honnan jöttök, kérdezte Peti. Amúgy mi Pestről, feleltem. Szombat este volt, a második este a balatoni kocsmában. Már egy is elég volt belőle. A lottónyeremény súlya úgy tolta maga előtt az időt, mint a hidegfront a meleg levegőt. Biliárdozás után beszélgettünk. A hegyek felől érkező széllökések a fedett terasz ablakkeretein át a biliárdasztal túlsó oldalára gurították a kopott golyókat. Faszom, mindegy, mondta Peti.

A golyók egymás után tűntek el a lyukakban. Túl nagyok a lyukak, mondta Peti. Túl kicsik a golyók, feleltem. Valaki nyert. Előző este egy szociális munkással beszélgettem ugyanott. Alexának hívták. Nem szerette Pestet. Egy évet élt Kőbányán. Nem árulta el, hogy milyen számokkal játszott. Szerinted nem nevetséges, hogy minél több a nyeremény, annál több ember lottózik, kérdeztem. Nem értette. Nem gondolod, hogy nincs különbség számunkra egymilliárd és ötmilliárd forint között, kérdeztem. Nem értette.

Napközben a strandon dolgozott egy büfében. Ott ismertem meg. Kérdeztem a tulajdonostól, hogy hány dekásak a halak. 25-28 dekásak, felelte, aztán adott egy 40 dekásat, amikor pedig szóltam, hogy fizetnék, a hasára ütött, 2300. Két pohár sör és egy mirelit hal. Blokkot nem adott. Nem zavart volna különösebben, ha nem ver át. Ha nem lett volna arra a simlis fejére írva, hogy semmi más nem foglalkoztatja, csak az ügyeskedés. Ötmilliárd az éppen ötször több, mint egymilliárd, felelte Alexa. Valóban, a 40 dekás hal pedig éppen 15 dekával súlyosabb, mint a 25 dekás hal, mégsem ugyanannyi az ára, gondoltam.

Peti sem szerette Pestet. Ne haragudj, de szerintem az egy putri, mondta. Nem haragszom, feleltem. Peti két gépi szelvényt vásárolt, amikor ebéd után elment a Penny Marketbe borért. Délelőtt lenyírta az egyik pesti nyaralójában a füvet, volt pénze inni, kikapcsolódni és nyerni ötmilliárdot. A másik szelvényt el akarta ajándékozni. Leült a sétányon, megitta a borát, és nézte a lányokat. Megtetszett neki az egyik. Lassan görkorcsolyázott a sétányon. Peti odalépett hozzá és meglobogtatta a szelvényt a kezében. A lány nem fogadta el a szelvényt, nem fogadta el az ötmilliárdot. Peti nem értette.

Elindult hazafelé. Három kilométert gyalogolt, és közben legalább nyolc lány megtetszett neki, de nem sikerült elajándékoznia a szelvényt. Mindenki visszautasította. Akkor kénytelen leszel megtartani a nyereményt, mondtam. Nekem nincs szükségem rá, felelte. Vennék egy pick upot, felpakolnám rá a pénzt nagy fekete kukászacskókban, és minden buszmegállóba kiraknék tízmillió forintot, mondta. Jó sok buszmegállót kell meglátogassál, feleltem. Koccintottunk. Elszívta három cigimet, aztán elővette a sajátját.

Mesélt a munkájáról, az alkoholizmusáról, a szilikonmellű anyukákról, akik a nyár közeledtével ellepik a strandot, illetve megosztotta velem nézeteit a szelfibotról, amit a végromlás kezdetének félreismerhetetlen jeleként diagnosztizált. Politizált is kicsit, pedig én igyekeztem kerülni a témát. Azt mondta, hogy őt a turul nem foglalkoztatja, van neki elég baja, ő a turullal nem tud mit kezdeni, pedig mostanában ez a divat. A pesti úri fiúk, ezek a jogászok meg bankárok meg jogvédők nem érdeklik. A miniszterelnök sem érdekli.

Elmesélt egy történetet a kun foltról, hogy a miniszterelnök gyermekeinek kun foltjáról olvasott egy újságban, és akkor felment az internetre, hogy megnézze, kik azok a kunok és rájött, hogy ezek az emberek hülyeségeket beszélnek. Olvastad te a kun miatyánkot, kérdezte. Nem olvastam, feleltem. Hát, faszom, akkor olvasd el, ezt figyeld, mondta, és elővette a telefonját, bezen attamaz kenze kikte/szen lészen szen adon/dösön szen küklön, hát most komolyan, ezek ennyire ráérnek, kérdezte. Nézd meg inkább a lottószámokat, feleltem. Addigra már valaki megnyerte az ötmilliárdot. Valakinek már ötször több pénze volt, mint egymilliárd, gondoltam. Nem érdekel, felelte Peti, és eltette a telefonját.

Arra gondoltam, micsoda fránya dolog ez az internet, mennyi kellemetlenséget okozója. Egy gombnyomás, és a vidéki kocsmában máris megjelennek a kipcsakok, sárga ujgurok, ázsiai kunok, hogy pusztán egy kis kíváncsiság, minimális felhasználói ismeret, és minden hazugságra és/vagy hülyeségre fény derül. A 4. és az 5. nyertes szám kisorsolása között eltelt időre gondoltam, amikor egyetlen pillanatba sűrűsödik az élet, ott gőzölög előtted, mint egy tányér főzelék feltéttel, és hirtelen feleslegessé válik minden eszköz, amit a küzdelmek megvívásához elsajátítottál, eltűnsz a föld színéről, és rádöbbensz, hogy nem érdemelsz hatalmat. Hogy senki sem érdemel hatalmat. Hogy a hatalom félelem, boldogtalanság, sebes halál.

Na, mennem kell, mondtam Petinek, és felálltam. Kezet fogtam vele, és kiléptem a kocsmából. Ahogy elsétáltam a terasz előtt, láttam, hogy a poharam alján maradt sört Peti a fröccsébe önti. A vasúti sínen Budapest felé száguldott a holdfény.