Mintha valami sosem látott, már tényleg mindennek a teteje/alja dolog történt volna, úgy uszult rá az ellenzék egy része arra, hogy Orbán születésnapján hálaadó szentmisét tartott pár tucat katolikus vallású honfitársunk. Meg is lett nevezve, hogy hol: a Hermina úti templomban, amely innentől sokak szemében nyilván negatív szimbólum, a hülyeségé, a fanatizmusé, satöbbi. Oda is tódultak tüntetni és álételosztásos happeninget tartani az antiorbánisták, farkasszemet néztek az orbánistákkal, aztán a szentmise balhé nélkül véget ért, Istennek legyen hála.

Hadd szögezzem le, amit már annyiszor: nagyon rossznak tartom, ha az egyház a politikai kampány terepévé válik. Az egyház nyugodtan képviseljen politikai elveket, eszméket, amelyek az evangéliumi szellemiségből fakadnak, de ne képviseljen politikusokat. De tényleg az a bajunk, hogy egy csapat vallásos nyugdíjas összejön egy templomban, hogy hálát adjon a kedvencéért, aki történetesen a miniszterelnök? Tényleg oda kell menni bohóckodni meg túlkiabálni őket?

Nem hiszem, hogy engem e hatalom lelkes pártfogójaként lehetne jellemezni (soha, egyik hatalomé sem voltam.)  De ami azt illeti, hívőként magam is szoktam imádkozni Orbánért. Nem úgy, mint a hívei, de szoktam. Áldást kérek az életére, családjára. Kérem továbbá, hogy Isten világosítsa meg, ébressze fel. Adjon neki bűnbánatot és megtérést. Ez mindannyiunknak javára lenne.

Ja, és azelőtt, Gyurcsány-rezsim elszánt kritikusaként Gyurcsányért is ugyanígy imádkoztam. Nem úgy tűnik, hogy ez meghallgattatott, de gondoltam, legalább rajtam ne múljon. Meg aztán írva is vagyon: „tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben.” ( Pál Timótheusnak, 1Tim 2, 1-2.)

Nem, csöppet sem tartom vonzónak vagy követendőnek a miniszterelnökért való hálaadó szentmisét. De ez az én dolgom, az meg az övék. Szerintem jó volna, ha mindenki azért és ott és akkor és úgy imádkozhatna, akiért, ahol, amikor és ahogy szeretne, mégpedig anélkül, hogy nyaggatnák vagy kipellengéreznék ezért. Tessék mondani, a másik ember (szerintünk akár téves) meggyőződésének tisztelete nem férhetne bele az ún. szabadelvűségbe, vagy legalább az elemi tisztességbe?