szerző:
- esel -

Mi lehet, így műfajilag nézve, a "véleménynyilvánító sajtótájékoztató"?

Az MTI-t azért tartjuk, hogy beszámoljon a fontos eseményekről, úgyhogy az MTI megint beszámolt egy fontos eseményről. Itt hívnánk fel az olvasó figyelmét arra, hogy amit az alább szó szerint idézünk, azt nem mi találtuk ki, nem a Hírcsárdát szemléztük, és az MTI-n kívül semmilyen más tudatmódosítót nem használtunk hozzá.

Ifj. Lomnici Zolán, a CÖF-CÖKA szóvivője "figyelemmel a kötelező kvótával kapcsolatos betelepítésekre és a népszavazás eredményére, véleménynyilvánító sajtótájékoztatót tart és bemutatja a Szellemi Honvédők levelei kapcsán kért plakátját".

Mivel joggal indulhatunk ki abból, hogy Ön velünk együtt kissé értetlenül áll a fenti, egyébként soproni eseményhez, próbáljuk meg sorra venni, mi a halált olvastunk az imént.

Hogy ifj. Lomnici Zoltán kicsoda, azt talán nem kell elmagyarázni, ő és a kötőjeles szervezete a kormány Hivatalos Korporatív Civilje, ha bármilyen államilag generált véleményhez "civil" jóváhagyás, legitimáció kell, őket veszik elő, nem létezhet olyan NER-közeli lépés, amit teljesen szuverén módon ne imádnának ("Magyarország megtapasztalta a nemzetközi neoliberális szövetség aknamunkáját"), ha már úgyis mi fizetjük az egészet.

A CÖF főleg a lengyel szintén civilekkel önazonos, legutóbb pedig azzal vívta ki a társadalom teljes közönyét, hogy plakátokat gyártattak, amelyek Vona és Gyurcsány összeborulását voltak hivatottak demonstrálni, a siker elsöprő volt, közpénzen.

Vegyük akkor a kötelező kvótával kapcsolatos betelepítéseket: olyanok nincsenek. Se kvóta (egyelőre), se betelepítés, valóban létezik viszont a magyarban a "kapcsolatos" szó, de annak valóságtartalma itt, a fentiekből következően, nulla.

Akkor. Mi lehet, így műfajilag nézve, a "véleménynyilvánító sajtótájékoztató"? Van ügydöntő is, aminek a végrehajtása kötelező? Vagy létezhet sajtótájékoztató ott elmondott vélemény nélkül is? És kik lehetnek a szellemi honvédők?

Na, azok valóban léteznek. Néha találkoznak, összefognak, védik a magyar szellemet, aki ezt nem érti, nem jó magyar, hanem más. Itt van pl. Balog Zoltán, aki az MTI szerint ezt közölte a szellemi honvédők spiritiszta szeánszán:

A szellemi honvédelemről szólva a miniszter rámutatott: a modern, posztmodern korban az, amit csak megvédeni akarnak, el fog veszni. Ma már nem elég megvédeni azt, "amink van", hanem vissza kell szerezni, ami a "miénk volt" – tette hozzá.

Kíváncsian várjuk tehát, milyen plakátok készültek a szellemi honvédők milyen levelei alapján, ill. kapcsán, közpénzből.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!