szerző:
nyüzsi
Tetszett a cikk?

"Hatósági rendelkezés elleni izgatás miatt ítélt el a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) pénteken egy szociális...

"Hatósági rendelkezés elleni izgatás miatt ítélt el a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) pénteken egy szociális munkást, aki egy a józsefvárosi önkormányzat tiltó rendelete elleni márciusi demonstráción arra biztatta társait, hogy a performansz részeként kukázzanak" - adta hírül az MTI.

"A rendőrök több demonstrálót szabálysértés elkövetése miatt előállítottak, a kukázásra felhívó fiatalember ellen pedig vádat emelt az ügyészség. Ennek alapján néhány órás tárgyalást követően a PKKB első fokon, nem jogerősen kimondta a vádlott bűnösségét és három év próbára bocsátotta."

A hír legérdekesebb része most jön: "A bíró szóbeli indoklásában hangsúlyozta, hogy minden elismerése a szociális munkásoké, a vádlottat nyilvánvalóan nem rossz szándék, hanem a hajléktalanok melletti kiállás vezette, a rossznak tartott jogszabályokat pedig bárki nyilvánosan is bírálhatja, ám amíg ezek érvényben vannak, azokat mindenkinek be kell tartania." Itt tehát egyrészt jogfilozófiailag is érdekes konfliktusba keveredett a bíró személyes meggyőződése azzal, ahogyan ő a törvényt értelmezi, másrészt - és ez már több, mint nonszensz - egy tüntetési performansz során előadott, bemutatott cselekedet azonos súllyal bír, mint a valóságban elkövetett, ergo büntetendő. Minden elismerésünk a jogállamé.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!