Kérdezhetnék persze, hogy miért éppen ebben és nem a kormánytöbbség valamelyik korábbi felháborító lépésében látom a hübrisz vétkének megtestesülését. A magasabb törvényeket sértő önkény és arrogancia olyan végzetes cselekedetét, amellyel a kormányzók kihívják maguk ellen a büntetést.

Intuíció, megérzés? Nehéz erre meggyőzően válaszolni. Hiszen kétségtelen, az alkotmányos rendszer felforgatásának korántsem az első lépése lesz az új választási rendszer létrehozása. A korábban vallott elveiket feladó, a választás előtti ígéreteiket megszegő önkényes és arrogáns lépéseik hosszú során vagyunk túl. Sőt az is igaz, hogy még hátra van a sarkalatos törvények jó része. Amelyek megalkotása során szintén hasonló élményekre számíthatunk.

Igen, mindez vitathatatlan, de mégis azt hiszem ez egy társadalomlélektanilag kitüntetett pillanat. Hiszen a nemzeti együtt nem működés rendszere betonba öntésének munkafolyamatát e választási rendszerrel kíséreli meg bevégezni, lezárni a kormánykoalíció.

Búcsú a méltányosságtól

Már tavaly májusa óta ott fekszik a parlament asztalán egy törvényjavaslat a választási rendszer átalakításáról, a kormánypárti képviselők (Kósa, Navracsics, Répássy, Rétvári) által benyújtott T/18-as. Ez ugyan a ma érvényes törvénytől eltérően egyfordulós, vegyes rendszerrel számol. De az egyéniben indulásra változatlanul 750 ajánlószelvény jogosítana. És 198 főre vetítve, de nagyjából megőrizné az egyéni, a listás és a kompenzációs mandátumok eddigi arányát is.

MTI - Beliczay László

Vagyis aránylag méltányos tervezet, választójogi eszközökkel nem próbálja meg eltorzítani a versenyfeltételeket.

A július 9-én Áder János által ismertetett koncepció viszont már radikálisan szakít ezzel az elképzeléssel. 1500-ra, vagyis a duplájára növeli az egyéniben való induláshoz megszerzendő ajánlószelvények számát. Igaz, a választókerületek mérete is nő. Az viszont már valóban fontos, hogy az eddigi 35 nap helyett 21 nap alatt kéne őket összegyűjteni. Egyfordulós vegyes rendszert hozna létre, kompenzációs mandátumok nélkül. Az egyéni mandátumot az vinné el, aki akár csak egy szavazattal is, de többet szerez a versenytársainál. A vesztes egyéni jelöltekre leadott szavazatok pedig mind elvesznének. Vagyis a jelenlegi rendszerrel ellentétben a mandátumot nem eredményező, úgynevezett töredékszavazatokat nem lehetne listán megszerezhető mandátumokra váltani.

A korábbinál sokkal kevésbé arányos, erőteljesen a többségi felé mozduló választási rendszer jönne létre. Amely a relatív többséget elnyerő pártot jutalmazza már a második helyezett rovására is, a kisebbeket pedig voltaképpen ellehetetleníti. A szavazatok abszolút többségére se lenne szüksége ahhoz a győztesnek, hogy elnyerje a mandátumok több mint kétharmadát. Elég lenne ehhez a szavazatok kb. 44 százalékát elérnie. A kisebbek pedig, ha képeseknek bizonyulnának is a megnehezített jelöltállítási feltételek teljesítésére, mandátumszerzési esélyeik sokkal csekélyebbek lennének a mainál.

Az indulás megnehezítése és a második forduló eltörlése már az első forduló előtti jelöltállítás során megegyezésre ösztökéli a pártokat. Miközben az ellenzéki térfél pártpolitikai megosztottsága a kormányzati térfélen természetes összefogást kizárni látszik. Vagyis az új rendszer a mai szereposztásba igyekszik belemerevíteni a mezőnyt. Amelyben a tartósan domináns szerepű jobboldali kormánypárt, illetve pártszövetség állna szemben az alárendelt helyzetű, kormányzati szerepre esélytelen megosztott ellenzékkel, a szocialistákkal, az ökopárttal és a radikális jobboldali párttal. Akik a jövőben is legfeljebb abban vetélkedhetnének egymással, hogy kinek jut a vezető, az első számú ellenzéki párt, amúgy semmire sem jogosító címe.

Búcsú a józanságtól

Nem csoda, hogy az ellenzéki pártok elutasítják a tervet. És tiltakozásul a választójogi reformot előkészíteni hivatott alkotmányügyi albizottságból is kivonultak. Hiszen az új koncepció meghirdetése ismét nyilvánvalóvá tette a számukra az albizottsági többpárti egyeztetés értelmetlenségét, hibavalóságát.

Ha nem csupán a még tavaly májusban, innen nézve már úgy tetszik, valamiféle egyedi rendszerhibának, kóros önzetlenség túltengésnek köszönhetően benyújtott törvényjavaslathoz mérjük ezt az új koncepciót, hanem az elmúlt év tapasztalatain kiokosodva vesszük szemügyre, semmi okunk rá persze, hogy meglepődjünk. Hiszen a 2010 tavaszán kétharmados többségre jutott jobboldal politikájának az egyik legfeltűnőbb jellemzője a kíméletlen hatalommaximalizálásra törekvés.

Ahogy távolodunk a választás pillanatától mintha egyre öngerjesztőbb erővel, egyre féktelenebbül hatna a tetteiket vezérlő belső parancs. Ami hatalmi pozíciót ma megszerezhetsz, azt ne halaszd holnapra! Amivel csak csökkentheted a kormányzati hatalmad átláthatóságát, ellenőrizhetőségét, azt el ne mulaszd! Ami segedelmével csak gyengítheted a végrehajtó hatalom korlátozására hivatott független nemzeti intézményeket, a fékeket és ellensúlyokat, azzal feltétlenül élj! Ami által csak ronthatod a politikai esélyegyenlőség feltételeit, erősítheted a magad helyzetét és nehezítheted mai és jövőbeli politikai ellenfeleidét, azt ki ne hagyd!

Mindezt csak betetőzné a választási rendszer tervezett átalakítása. Mintegy megkoronázva az elmúlt bő év művét.

Búcsú a hatalomtól

Az új elképzelés azt üzeni, hogy megnőtt a koalíció önbizalma, de annyira azért mégsem, hogy a következő választáson rá merné bízni magát az esélyegyenlőségen alapuló méltányos versenyre. Bízik benne, hogy a megosztott ellenzék pártjaival szemben legalább a relatív többséget legközelebb is megszerezheti. Ezért úgy változtatná meg a rendszert, hogy az őt, a vélhető győztest aránytalanul jutalmazza a mandátumokkal. Nem arra törekszik, hogy minimalizálja egy újabb kétharmados többség létrejöttének esélyét, és ez által biztosítsa be az alkotmányban és a sarkalatos törvényekben rögzített, illetve még rögzítendő rendszerének tartóoszlopait. Megváltoztathatatlanná téve a kulcsfontosságú intézményeket és leválthatatlanná az általa helyzetbe hozott vezetőiket. Vagyis ellehetetlenítve, hogy az esetleg egyszerű többséggel kormányra jutó ellenzék az övétől eltérő gazdaság- és társadalompolitikába fogjon.

Nem, a kilátásba helyezett új elképzelés ennél is nagyravágyóbb és magabízóbb magatartásról árulkodik. A mai kormánypárti szövetség legalább egy hajszállal, de mindenáron az élen akar végezni, és ezért szemérmetlenül a győztes felé lejtő pályát épít magának a választási rendszerben.

Öntelten és nagyravágyón egy lapra készül feltenni mindent.

Az LMP-s Karácsony Gergely válaszul nyilvánosság elé bocsátott ötletét az időleges, korlátozott célú alkotmánykorrekciós választási összefogásra ugyan az első körben visszautasították az MSZP és a Jobbik megszólaló vezetői, de ennek e pillanatban nincs különösebb jelentősége.

Fontosabb maga a tény, amit ez az ötlet is jelez.  Hogy sok minden, ami nem oly régen még abszurditásnak tetszett, már legalábbis elképzelhetőnek látszik.

Igen, meglehet, hogy a koalíció e tervezettel fogja kihívni maga ellen a végzetet.