Csizmadia Ervin
Csizmadia Ervin

Bibó István születésének századik évfordulóján érdemes elgondolkodni arról, miért is szorult háttérbe a nagy gondolkodó. Eljött az idő, hogy eltávolodjunk a „demokratának lenni annyi, mint nem félni” tételtől, de épp azért, hogy mélyebben megértsük az életmű mai tanulságait.

A Bibó-centenárium alkalmat teremt számunkra, hogy számba vegyünk pár dolgot, ami 2011-ből visszanézve fontosnak tűnhet a 20. század egyik legjelentősebb politikai gondolkodója életművéből. Bibót ma már nem érdemes úgy interpretálni, mint 20 éve. Újraolvasva korszakos tanulmányait, meghökkentő módon ma nem az érdekes belőle, ami korábban. Illetve az is érdekes, de nem úgy.

A rendszerváltást megelőző évtizedben és közvetlenül a rendszerváltás idején Bibó kettős szerepben, mint a politikai kultúra teremtője és mint politikai stratéga volt érdekes. Ő volt az a gondolkodó, akinek életművéből ki lehetett olvasni a választ a „milyen magatartással” és a „milyen politikai szerkezetben” kérdésére, s mindkét kérdés felfedezése és megválaszolása korszakos jelentőségű volt a politikát a 80-as évek közepétől újratanuló elit, mindenekelőtt a demokratikus ellenzék számára.

©

Bibó művieből először is ki lehetett olvasni az új demokratikus politikai kultúrát. Ezt fejezte ki a „demokratának lenni annyi, mint nem félni” szlogen. Értelme az volt (de ez akkor rendkívüli fontossággal bírt), hogy ha eddig diktatúrában éltünk és féltünk, mostantól ez meg fog változni és nem félünk majd. Nem véletlen, hogy az idézetnek csak ezt a részét metszette ki „szövegkörnyezetéből” a rendszerváltó utókor. Meglepő ugyanakkor, hogy az eltelt két évtizedben sem nagyon néztünk a bibói szöveg mélyére, pedig az – éppen a demokratikus politikai kultúra szempontjából – lényeges elemeket tartalmaz. Tiszteljük hát meg a szerzőt a szóban forgó szöveg teljes idézetével: „Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen és gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszélyekké, hogy félünk tőlük. Közép- és Kelet-Európa országai azért féltek, mert nem voltak kész, érett demokráciák, s minthogy féltek, nem is tudtak azzá válni” (A Kelet-európai kisállamok nyomorúsága. In: Válogatott tanulmányok. 1986, Magvető Kiadó, II. 220. – a kiemelések Bibónál).

Bibó itt nem kevesebbről beszél, mint arról, hogy egy demokráciában is történhetnek rendkívül negatív jelenségek, egy demokráciában sincs kizárva a gonoszság, sőt az összeesküvés sem, ám egy érett demokráciát az különböztet meg egy kevésbé érettől, ahogyan az egyik, illetve a másik reagál ezekre a jelenségekre. Az érett demokráciák – írja Bibó – csak akkor félnek, ha igazán félni kell, az éretlenek ezzel szemben szinte mindig és mindenkitől. A permanens félelem pedig meggátolja a felmerülő problémákról való racionális diskurzust, ami nem mellesleg a nyugati demokráciák egyik legmélyebb sajátossága. Újraolvasva Bibót, hozzuk példaképpen a Fidesz úgynevezett „fülkeforradalmát”. Arról lehetne vitatkozni, hogy vajon hogyan ítéljük meg az elmúlt egy év kormányzati tevékenységét, ám a racionális vitát felülírja – bizonyos értelemben úgy, ahogyan ezt Bibó leírta – a forradalomtól való félelem.

Bibó munkásságából azonban ma szemmel kiolvasható egy válasz arra a problémára is, hogy miért maradt itt közöttünk a félelem. S ezzel már a második jelzett témánál, az új struktúra létrehozatalánál vagyunk. A rendszerváltás idején ez is alapvetően fontos volt, nem csak a politikai kultúra. A demokratikus ellenzék történelmi érdeme, hogy felfedezte Bibóban a politikai stratégát és a Magyar demokrácia válsága című 1945-ös tanulmányának legfontosabb téziseit adaptálja a rendszerváltásra. A forradalom fogalmának értelmezéséről van elsősorban szó. A nevezett dolgozatban Bibó háromféle forradalmat különböztet meg: a hagyományos-dinamikust, a megegyezésest és a határoltat/tárgyalásost. Hagyományos forradalmak a történelem klasszikus forradalmai, amelyeket általában az utcán vívtak meg, s amelyek később drasztikus változásokat eredményeztek. A megegyezéses forradalom a régi és az új erők között létrejövő valamiféle egyensúly, aminek alapja az, hogy a régi elit számos tekintetben megőrzi a tekintélyét, ezért helye van az új rendszerben is. Magyarországon azonban sem az előbbire (merthogy nincs forradalmi helyzet), sem az utóbbira (merthogy a Horthy-korszak elitjével nincs alku) nincs mód 1945 után. Marad a „kettő között” az ún. „határolt forradalom”, amelyben jól el kell határolni egymástól azokat a területeket, amelyekben a radikális változásoké a főszerep, és azokat, amelyekben a folytonosság érvényesül. Ezt a koncepciót először Kis János és Bence György elevenítette fel az 1979-es Bibó-emlékkönyvben, és ez a stratégia vált a „tárgyalásos átmenet” (ellenzéki, majd nemzeti kerekasztal stb.) alapjává is.

De Bibó szellemében feltehető egy kérdés: a határolt forradalomból hogyan lett később megegyezéses átmenet? Merthogy az lett. Az elmúlt két évtizedben fokozatosan átstilizálódott a rendszerváltás, aminek eredményeképpen ma már evidencia „megegyezéses demokráciáról” beszélni. Mint ahogy az is egyértelműnek tűnik, hogy ezt a megegyezéses demokráciát rombolta le és formátlanította el a Fidesz a maga „többségi demokráciájával”.

Érdemes egy pillanatra elgondolkodni: ha a megegyezés lett volna az uralkodó tónus, akkor nagy valószínűséggel nem következik be a Fidesz 2010-es „forradalma”. De – úgy tetszik – az időben előrehaladva a Fidesz nem érezte magára nézve kötelezőnek a megegyezést, ami – mint láttuk – inkább tárgyalás, mint megegyezés. Probléma ez az attitűdbeli változás? Természetesen probléma, ha egy vélt egység felől nézzük. De Bibó szellemében – nem ez az igazi probléma. Hanem az, ha egy politikai közösség nem tud megfelelő módon reagálni erre a jelenségre.

Hogy mi a nem megfelelő és mi a megfelelő reagálás, az Bibó Istvánnak egy másik írásából pontosan kiolvasható. A német hisztéria okairól szóló nagy tanulmányában Bibó hosszas bekezdésekben foglalkozik Kelet-Közép-Európa országainak általános problémáival, többek között az álmegoldások problematikájával. Mi az álmegoldás? Amikor egy politikai közösség „kitalál valami formulát vagy kompromisszumot, mellyel összeegyeztethetetlen dolgokat próbál összeegyeztetni, gondosan kímélve azokat az erőket, melyek a valóságban a megoldás útjában állnak, éppen azokat, melyekkel a megoldás érdekében meg kellene küzdenie. Ezek azok a helyzetek, mikor egy ország úgy tesz, mintha egységes volna, holott nem az…” (Az európai egyensúlyról és békéről. In: Válogatott tanulmányok, I. 378.)

A rendszerváltók védelmében persze meg kell jegyeznünk, hogy ők messze nem álmegoldásokat, hanem tartós intézményes és együttélési normákat akartak. Nem is az indulással van tehát a gond, hanem azzal, hogy a menet közben felbukkanó ellentmondásokat és megosztottságokat a politikai szereplők nem tudták megfelelően kezelni. A Fidesz kétharmados győzelme megint csak nincs, ha – Bibó értelmében – a megoldások érdekében leküzdendő konfliktusok sokkal keményebben meg lettek volna vívva és a társadalom is hozzászokik ahhoz, hogy ez a demokrácia lényege! Ehelyett be kell vallanunk: épp ellenkezőleg történt; minden mozdulatlanná vált, s az állagvédelem lett a meghatározó tendencia. Sajnos, azt kell mondanunk: a rendszerváltás utáni két évtizedben nem tudtuk a helyén kezelni a megosztott Magyarország problémáját, mert ahelyett, hogy a mélyére néztünk volna és megpróbáltuk volna megérteni, a félelmi pszcihózisokat tápláltuk tovább.

Így viszont az ország már azt a képet sem mutatja, „mintha egységes volna”.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vizsgálódnak a Borkai-ügyben Horvátországban

Vizsgálódnak a Borkai-ügyben Horvátországban

Ötven százalék körüli részvétellel zárt az ország

Ötven százalék körüli részvétellel zárt az ország

A Viszkist megbüntették, aztán ivott egy whiskyt

A Viszkist megbüntették, aztán ivott egy whiskyt

Hét választás Magyarországon - 1990-2014

Hét választás Magyarországon - 1990-2014

Másfél év után válik Nacsa Olivér

Másfél év után válik Nacsa Olivér

Tilos a szavazólapot lefotózni – na mit fényképezett le Berki Krisztián?

Tilos a szavazólapot lefotózni – na mit fényképezett le Berki Krisztián?