Seres László
Seres László

A baloldal véleményformálóit a realitások ritkán akadályozzák meg abban, hogy tovább higgyenek egy tökéletesen kidolgozott fikcióban. Egész életpályák, politikai, akadémiai és média-egzisztenciák múlnak azon, hogy a világ úgy maradjon, ahogy 1968-ban hagytuk.

"Amerikát nem azért alapították, hogy mindenkinek jó legyen. Amerikát azért alapították, hogy mindannyian azt csináljunk, amit akarunk. Hogyan segíthet ebben a kormány? Általában sehogy, és nincs is hozzá semmi köze." (P. J. O' Rourke)

Nagy a felhördülés, gyalázatos igazságtalanság történt: Amerika visszazuhant a sötét, rasszista múltba. Nagy az öröm: történelmi jelentőségű igazságtétel történt, Amerika végre a haladás útjára lépett. Mindkét döntést a Legfelsőbb Bíróság hozta, egy nap különbséggel, mindkettőt 5:4 arányban. Van itt bármi látnivaló, vagy menjünk tovább, ne csoportosuljunk?

Az első döntés eredményeként az Ab-ként is működő testület megszüntette a szavazati jogról szóló törvény (Voting Rights Act) azon pozitív diszkriminációs passzusát, amely 1965 óta megakadályozza kilenc, főként déli állam, illetve hét további megye számára, hogy manipulatív technikákkal (írás- és olvasástesztek, gerrymandering) távol tartsák a feketéket a választásoktól. A másik döntéssel pedig a bíróság alkotmányellenesnek nevezte az – ironikus módon Bill Clinton nevével fémjelzett – házasság védelméről szóló törvényt (DOMA), az államok szintjén zöld utat adva a melegek házasságának.

Hogyan lehetséges, hogy mindezt egyazon testület hozta össze? Ez bizony csak úgy lesz érthető, ha az ember leveszi a baloldali-rózsaszín szemüveget, elfelejti a ballib kommentátorok kényszeres értelmezési kliséit, és észreveszi, hogy a bírók, élükön a Reagan elnök által 1988-ban kinevezett Anthony Kennedyvel, nem egyes társadalmi csoportoknak akarnak kedvezni vagy ártani, hanem a világ legszabadabb alkotmányos-demokratikus rendszerének alapjait próbálják megőrizni a jövő számára.

A bíróság annyit mondott ki, hogy a vonatkozó passzus kor- és időszerűtlen, simán ejthető. Mississippi államban például 1965-ben a regisztrált fekete szavazók aránya 7 százalék alatti volt, a fehéreké közel 70 százalék, 2004-ben a feketéké 76 százalék, a fehéreké 72. (Ehhez még vegyük hozzá, hogy a politikai korrektség diktatúrájának idején nyilván senki nem akar afroamerikaiakat manipulálni). Mindettől még érvényben marad a törvény többi része, ha tehát valaki választások előtti kavarások, körzetátrajzolások miatt perelni akar, azt továbbra is megteheti.

A Voting Rights Actet a "liberális" Kennedy mítoszát gátlás nélkül felhasználó Johnson idején teljes joggal, egy átmeneti időre, a reálisan létező visszataszító diszkrimináció elleni biztosítékként fogadták el, de a Kongresszus folyamatosan hosszabbítgatta, hiszen az akkoriban izmosodó polgárjogi mozgalom (amelyről ne feledjük, hogy választótábor is) elkezdte az antidiszkriminációs törvények kulcselemének tartani – és annak tartja ma is. Pedig azóta eltelt közel fél évszázad, létrejött egy széles afroamerikai középosztály (és messze nem csak a pozitív diszkriminációs intézkedések miatt). Amerika véletlenül sem a Jim Crow törvények országa már.

A baloldal véleményformálóit azonban a realitások ritkán akadályozzák meg abban, hogy tovább higgyenek egy tökéletesen kidolgozott fikcióban. Egész életpályák, politikai, akadémiai és média-egzisztenciák múlnak azon, hogy a világ úgy maradjon, ahogy 1968-ban hagytuk.

Ebben a képzelt valóságban az amerikai legfelsőbb bíróság "hatalmas csapást mért a kisebbségekre", "kiüresíti a feketék választójogát", a döntés "visszaveti a polgári jogokat", holott a hülye bírákon kívül mindenki tudja, milyen sanyarú máig a feketék élete. A Spiegel Online a "napi diszkriminációra és rasszizmusra" halálkomolyan azt a példát bírja felhozni, hogy a napokban megkezdődött annak a férfinak a büntetőpere, aki lelőtt egy fegyvertelen fekete tinédzsert. Obama elnök is a feketék jogegyenlőségét temette, a legtökéletesebb reakciót azonban nem más, mint a "fekete emberi jogi aktivistaként" aposztrofált Al Sharpton baptista tiszteletes produkálta: szerinte a bírósági döntéssel "Martin Luther King álma foszlott semmivé". Tényleg?

"Amikor a köztársaságunk megálmodói papírra vetették az Alkotmányt és a Függetlenségi Nyilatkozatot, kötelezvényt írtak alá, amit minden amerikai megörökölt. Azt ígérték nekünk, hogy minden embernek, igen, fekete embernek éppúgy, mint fehér embernek, elidegeníthetetlen joga van az élethez, a szabadsághoz, és a boldogság kereséséhez" – közölte a szelíd és bátor polgárjogi hős 1963. augusztus 28-i híres beszédében. "Van egy álmom: négy kicsi gyermekem egy napon olyan országban fog élni, ahol nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján fogják megítélni őket." Ez az álom foszlott volna semmivé? Amerika nem azt ígérte, hogy mindenkit boldoggá tesz, hanem hogy megadja a boldogság keresésének jogát és szabadságát, és ezt a kötelezvényt – kemény polgárjogi küzdelmek nyomán – az elmúlt évtizedekben kivétel nélkül mindenki beválthatta.

A rasszista és antiszemita megnyilvánulásairól hírhedt Al Sharpton "emberi jogi aktivista" azonban nem először hazudik MLK álmáról. 2010 májusában, egy egyházi összejövetelen például kijelentette: Martin Luther King álma "nem az volt, hogy egy fekete elnököt rakjunk a Fehér Házba, hanem hogy mindent egyenlővé tegyünk mindenki otthonában". Ez a radikális és hazug egyenlősdi persze nem vonatkozhat bárkire. Sharpton az 1991-es Crown Heights-i összetűzések idején és 1995-ben, Harlemben is zsidóellenes hecckampánnyal hergelte a feketéket, nem egyszer fehérellenes és homofób megnyilvánulásokat tett, szerepet vállalt a militáns Louis Farrakhan oldalán, és ez csak szerteágazó tevékenységekben gazdag életének néhány apró mozzanata.

Egy tekintetben viszont sajnos még nem teljesült Martin Luther King álma: a balos politikai korrektség miatt még tényleg nem jöhetett létre a színvak társadalom. A bőrszín továbbra is számít, éspedig a jó szándékú fordított rasszisták miatt. Merthogy ne nevezzük őket másképp.

Életem egyik legnagyszerűbb interjúalanya, a pár éve elhunyt Helen Suzman dél-afrikai emberi jogi aktivista, volt parlamenti képviselő beszélt erről nyíltan: "...a pozitív diszkrimináció fordított rasszizmus. Azelőtt nem vehettem fel egy fehér kertészt, mert a fehérek csak úgynevezett civilizált munkát végezhettek. Ma nagyon sok képzett fehér fiatal emigrál az országból az ANC által bevezetett munkavállalói egyenlőség törvénye miatt, amely 70 százalékos fekete és indiai többséget ír elő a munkahelyeken. Ez hihetetlenül káros jogszabály, leállította a befektetéseket, a külföldi tőke beáramlását." Amerikában az "affirmatív akciók" anno sokakat segítettek, de mérhetetlen kulturális kárt okoztak, ami mára az esélyegyenlőség túl nagy árának bizonyul. Amerika megváltozott, ideje véget vetni a bőrszín alapján történő bármilyen diszkriminációnak.

A szintén dél-afrikai, amúgy libertárius és meleg Jim Peron a pozitív diszkriminációt "jó példának" tartja "arra, hogyan vezet a jogferdítés a társadalmi konfliktusok elmélyüléséhez. Amint elfogadottá vált, a rendszer elkezdett bővülni: különféle kisebbségi csoportok próbáltak utat törni maguknak az új állami kasszához, hogy privilégiumokat szerezzenek. Mivel a pozitív diszkrimináció alapja az áldozat-státusz, a csoportok egymással versengve próbálták magukat a többieknél nagyobb áldozatként feltüntetni." Ez pontosan így történt Amerikában. Ennek az "affirmatív" térnyerésnek azonban volt egy mélyebb oka: az, hogy az a pozitív diszkriminációt megalapozó érvek szép csöndben megváltoztak. Az évtizedek során a volt áldozatokat vagy leszármazottaikat kárpótló, a múltbéli igazságtalanságokat kompenzáló, esélyteremtő gondolat mára a multikulti amerikai változatának, a "diverzitásnak" a megteremtésére szolgál.

A diverzitás mélyen etnocentrikus gondolata (akkor jó mindenkinek, ha megismeri az ezek szerint statikus "fekete" vagy "ázsiai" gondolkodásmódot) azonban önértékké vált, mint a Texasi Egyetemen, ahol a The Economist szerint azért favorizálják a fekete diákokat a fehérek kárára, hogy ezt a diverzitást biztosítani tudják. A fehér diáklány ügyét a legfelsőbb bíróság fogja elbírálni, a brit hetilap azonban addig is azt ajánlja: ideje véget vetni az "affirmatív akcióknak", azok bőven betöltötték a szerepüket.

Most nyilván azt kérdezik, Magyarországra, azon belül is a romákra nézvést mi ennek az egésznek a tanulsága. Az égvilágon semmi. Mississippiben élünk, 1965-ben.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Playboy és a Cosmopolitan is megszűnik a lengyeleknél

A Playboy és a Cosmopolitan is megszűnik a lengyeleknél

Vitézy Dávid: Kiválóan működött a Puskás Aréna parkolók nélkül

Vitézy Dávid: Kiválóan működött a Puskás Aréna parkolók nélkül

Üdülési jogok: a legnagyobb szállodacsoport megválna az ügyfeleitől

Üdülési jogok: a legnagyobb szállodacsoport megválna az ügyfeleitől

Ronaldinho Budapestre jön

Ronaldinho Budapestre jön

Dzsihadista holtteste mellett pózolt, Donald Trump tett egy gesztust felé

Dzsihadista holtteste mellett pózolt, Donald Trump tett egy gesztust felé

Amikor Freddie Mercury és Mick Jagger hangja töltötte meg a Népstadiont

Amikor Freddie Mercury és Mick Jagger hangja töltötte meg a Népstadiont