"Ezek az elveim. Ha nem felelnek meg, vannak még másikak is." (Groucho Marx)

Együtt legyőzzük Orbán Viktort. Vagy ha nem együtt, akkor úgy, hogy ők együtt, mi külön, aztán majd széleskörűen találkozunk. Mi készek vagyunk. Mi mindig egységet akartunk, hovatovább. Ők voltak, tanító néni kérem. Nekünk nincsenek személyes ambícióink, azokat ilyenkor félre kell tenni, és kérjük, hogy erről utastársaikat is értesítsék. Választások előtt egyszerűen nem illik hangsúlyozni, hogy kormányozni szeretnénk. A cél az, hogy leváltsuk Orbán Viktort, és a haza még aznap fényre derül, bár a veszett fejsze nyelének gordiuszi csomója Damoklész-kardként lebeg a fejünk felett.

Több hónapnyi jól szervezett, a nyilvánosság teljes bevonásával folytatott hidegháború után az MSZP és az Együtt – Továbbra Sincs Rendes Megjegyezhető Nevünk választási megállapodást kötött, amely megállapodás nem a létező világok legrosszabika – már eltekintve attól, hogy nem baloldali ember számára semmilyen lehetőséget, invitálást nem kínál, gyere, barátunk, térj be hozzánk, kapsz te is egy kis adó- és járulékcsökkentést, államtalanítást, magánpénztárt, eü-reformot, nem.

Mi, a jobb(közép) híján konzervatív/liberálisnak nevezhető választók vagy megalkuszunk és leszavazunk balra, vagy szegény Krassó György szerepébe kényszerülünk: mi leszünk "az ellenzék ellenzéke". A helyzet ugyanis az, hogy a valódi korszakváltáshoz nemcsak a jelenlegi kormányt, de a jelenlegi ellenzéket is le kell váltani.

*

A hangos, "baloldalt is egy a tábor" kánonnal szemben csak pár választási szakértő merte alig észrevehetően cáfolni, hogy Orbán Viktor menesztéséhez a közös listáig elmenően össze kell borulni. Nem kell. Bőven elég a koordinált jelöltállítás és a külön lista, ha pedig a két párt nem tud mindkettőjük által elfogadható, erős, integratív személyiséggel előállni, akkor a miniszterelnök-jelölt személyét sem kell erőltetni, a választó már tud eleget, a listán majd eldönti ezt is. Sőt, a legtöbbjük valószínűleg pontosan emlékszik majd arra is, hogy pártja számára elvi vagy taktikai számítás kérdése volt-e, kivel közösködik és kit miért hagy ki, kivel tárgyaltak egyáltalán, miközben ki szolgált kit évekig, majd tartott kínosnak és tagadott meg akkor, amikor már nem volt tétje.

Az MSZP stratégiája nem volt éppen túlbonyolított: maximalizálni, amit/akit lehet, erősen balra húzni, mert ott van a plebsz, bocsánat, széles dolgozói tömeg, amelynek Szanyi kapitány a magyar hangja, de azért az Együtt által nyitva hagyni a rést az ún. közép felé, amelyik valamiért csak nem akar jönni; de mindenképp zárni Gyurcsány Ferenc és a két kis viccpárt felé, hiszen Gyurcsány többet visz, mint hoz, a Kálmán Olga lélegeztetőkészülékén tartott Fodor Gábor potenciális szavazójával élő ember még nem találkozott, Schmuck Andor és "szépkorújai" mellé pedig már csak a Diridári c. műsorral kell választási megállapodást kötni.

"A listák és Mesterházy Attila, illetve Bajnai Gordon politikai versenye épp azt hozza el, hogy világosabbá válhat a kettejük által kínált, javasolt konszolidációs út különbözősége" – jelentette ki Szigetvári Viktor, holott éppen hogy ez nem derül ki. Az Együtt gondolkodás- és működési módjában is igencsak idomult a szocikhoz, alig van már programpont, ahol értékelhető lenne a különbség a két párt között (plusz épp nemrég hoztatok tető alá egy közös programot, Viktor, heló), az pedig egyenesen a cinizmus teteje volt, hogy a három kispárt problémáját elegánsan továbbpasszolták az MSZP-hez, bajlódjatok ti velük, elvégre ki az a Gyurcsány.

És tényleg. Mi történt azzal az emberrel, akinek az "igazságbeszéd", az őszinte, kompromisszumok nélküli megmondás lett a hitelességi fokmérője?

Az történt vele, hogy a szocik őszintétlen és immorális kommunikációját követő látványos kitessékelés után alig telt el néhány óra, és Gyurcsány (meg Fodor is) az eddig ostromolt erőd ellen fordult. Azonnal megtámadta azt a paktumot, amelynek ő is részese akart lenni: "A két nagyobb párt felosztotta maga között az országot… az egyik még csak tárgyalni sem hajlandó a DK-val, a másik igen, de azon az alapon, hogy semmisüljetek meg. Szerintem ez nem visz előre" – nyilatkozta. Ha tehát őt is beveszik a paktumba, akkor oké az ország felosztása? Vagy ha a DK is benne van, az onnantól már nem is felosztás? És értelmes dolog volt egy, a Mokkában történt, számára nem éppen kedvezően alakult nézői szavazást azonnal a szocikra kenni? Merthogy szerinte a műsor közben "felébredtek az MSZP-sek, és elindult a körtelefonos pánikszavazás" – így jár az, aki sokadik éve nem akarja észrevenni, hogy nincs valódi kereslet a kínálatára.

Bár a DK programja több ponton liberálisabb a két másikénál, Gyurcsány Ferenc kezdettől, dokumentálhatóan baloldali összefogást akart, egységes listát, közös miniszterelnök-jelöltet, rendeljünk mindent a győzelem alá-t, mígnem aztán beütött a gigantikus lárifári. Augusztus 30-án közölte: nem fog "zárt szobákban" tárgyalni, nem akar "surranópályán bekerülni a parlamentbe", nem akar "kegyelemkenyéren élni, "a DK-t nem lehet kivásárolni ebben a dologban egy vagy két vagy három képviselői hellyel", ő nem "az MSZP motorjának oldalkocsijaként" akar bekerülni a parlamentbe. "A mi választóink sokasága azt az alternatív politikát támogatja, amelynek az eredménye éppen ez az elválás volt. Nem sündöröghetek oda vissza azzal, hogy Attila, adjál már nekem három vagy hat helyet. És ha egy pártnak van önbecsülése és tartása, ilyet nem is tesz."

Alig pár nap múlva Gyurcsány Ferenc zárt szobákban a surranópályáról, a kegyelemkenyérről és az oldalkocsiról tárgyalt Mesterházyékkal, arról, hogyan lehetne a DK kedvéért mégis megbontani az Együttel kötött paktumot, persze nem lehetett. De akkor innentől ne beszéljünk önbecsülésről meg tartásról, please. Gyurcsány Ferencnek – ezt számos alkalommal elismertük – nagyon sok igazsága van és volt, de még több mindenben véletlenül sem hitelesítette elveit a napi működése. Az sem járja, hogy hol azt közli, "nem szabad államosítani a Dunaferrt, mert nem az államosítás a megoldása annak, hogy ne küldjenek el 1500 embert", hol meg azt (nem a Dunaferr-ügyben), hogy "ha az állam nem viseli el a magántőke kockázatát, akkor államosítson, és ilyen esetekben nyúljon a zsebébe". Mégis melyik a kettő közül a hiteles, elvi álláspont?

Gyurcsány a jelek szerint máig nem érti, hogy nem Őszöd volt vele a fő baj, hanem hogy nem tudott kormányozni. Márpedig most választást kell nyerni, nem valamiféle történelmi igazságtételt szolgáltatni az ellene folytatott lejárató kampány miatt.

*

Nem mindegy persze, mi lesz a választás tétje: csak annyi, hogy elhajtjuk Orbánt, vagy az is, hogy helyette mit akarunk? Ha az utóbbi a legkisebb mértékben is komoly kampánytéma lesz, nagyon sokan rá fognak jönni, ha eddig nem jöttek volna rá, hogy Orbán balról is eléggé elment a falig.

Abszolúte nem véletlen, hogy a szociknak nem a rezsicsökkentés meg a devizahitelesek megsegítése a baja, hanem az, hogy az nem érint elég embert. A Fidesz államosít? Helyes, adjuk még nekik a pápai húsgyárat is! Orbán azt mondja, "a kommunista rendszerben voltak dolgok, amelyek ésszerűbbek voltak, mint a mai dolgok"? Helyes, dobjunk rá még egy lapáttal: "az MSZP valóban közösséget vállal a ‘80-as évekkel. (…) ezt elsősorban a társadalompolitikára értik, tehát a cenzúrát nem hoznák vissza és a Varsói Szerződést sem próbálják majd meg feltámasztani", amit ezúton is köszönünk. Akárcsak az ingyen felsőoktatást, a mindenkinek járó alapjövedelmet, a mindenkinek járó családi pótlék megemelését. Hová lehet küldeni a javaslatokat, hogy még mi minden legyen ingyen?

Orbán Viktor legalább nyíltan beszél: szerinte "azt a piacgazdaságot, ami az elmúlt 20 évben kiépült, nem szabad fenntartani, az államnak nem szabad pusztán semleges normaképzőként jelen lennie a társadalomban és a gazdaságban", ezt jó tudni a miheztartásunk végett. Azt is jó tudni azonban, hogy ezt egyáltalán nem Orbán Viktor mondta, hanem az MSZP pártigazgatója egy minapi konferencián.

Miközben mindazok, akik ezt nem akarják, ehelyett egy szabad, demokratikus, piacgazdasági Magyarországon szeretnének élni, a mai napig nem tudnak kire szavazni.