A vesztes trafikosok ügyvédje a Népszabadságnak azt állítja, "nem is várt mást" az Ab-től, mint ezt a fost, jó, nem így mondta, ők különben is csak "taktikai okokból" adták be panaszukat a magyar alkotmányosság legfőbb őreihez, hiszen valójában a strasbourgi emberi jogi bíróságra gyúrnak, ott pedig ugye az kell, hogy kimerítsenek minden hazai jogorvoslati lehetőséget. Hát, ki, mit ne mondjunk.

És, hol az össznépi felháborodás? Mi közöm ehhez az egészhez, mondják most nyilván sokan, meg hogy amikor elvitték a trafikosokat, nem szóltam, mert nem vagyok trafikos – de a helyzet valójában úgy áll, hogy most mindannyian trafikosok vagyunk. Most, amikor a magyar alkotmányosság legfőbb őrei nem egyszerűen visszadobták a vesztes dohányárusok panaszát, de a (szintén teljes közönnyel fogadott) takarékszövetkezeti ítélettel együtt néhány napon belül másodszor deklarálták bele a képünkbe, lassan, hogy megértsük: az alapjogaitokat sen-ki és sem-mi sem ga-ran-tál-ja! Sem-mi! Értve vagyunk?

A magyar alkotmányosság legfőbb őrei, miután a minap közzétették, hogy abszolúte nem alkotmányellenes a takarékszövetkezetek állami kényszerösszevonása ("közérdekből" szerintük akár a tulajdon teljes elvonása is alkotmányos lehet), most megismételték az üzenetet, és ne tévedjünk, az alaptörvény ismert minősége miatt minden hasonló ügyben ezt fogjuk hallani tőlük újra és újra, amíg meg nem szokunk vagy amíg úgy nem döntünk, hogy akkor mostantól inkább csak online követjük hazánk aktuális fejleményeit, Londonból.

A trafikosok ügyében az Ab kimondta: nem sértette tulajdonhoz való jogukat az a manipulatív, átláthatatlan és amúgy teljesen sikertelen és diszfunkcionális piacátszabási és klientúraépítési manőver, amelynek keretében az állam – a közjóra, a fiatalok egészségére, a családi vállalkozások felfutattására, az öreganyám kínjára hivatkozva – tízezrektől vette el addigi megélhetésüket.

Az Ab indoklásában a jelek szerint szétválasztotta a tulajdont a gazdasági tevékenységtől, és alaptalannak tartotta a tulajdon sérelmét ("csak" a vállalkozáshoz való jog sérült, de annyira azért nem, hogy az egész alkotmányellenes is legyen; teljes az őrület), hiszen a boltjaik megmaradtak, csupán a koncesszió úszott el, még egyszer hangsúlyozzuk, közérdekből. Na mostan lehet, hogy a koncesszió nem tulajdon – de egy régóta, többé-kevésbé sikeresen működő üzleti vállalkozás önkényes elvétele és másnak történő odaadása: lopás. Ami az állami újraosztás kifejezés magyar fordítása.

Vagy ahogyan L. Simon László nyilatkozta a trafikügyről: "A pályázatot a lehető leggyorsabban szerettük volna lebonyolítani, így olyan cégeket akartunk meghívni, akikről nem kell hosszasan referenciákat begyűjteni. Ez pedig valóban csak az ismerősi körünkből volt lehetséges." Ja nem, nem arról nyilatkozta. Mindig összekeverem a jegyzeteimet.

A testület legfontosabb érve, mint az lapunkból kiderült: "senkinek sincs alanyi joga ahhoz, hogy egy adott, meghatározott vállalkozást folytasson, ahogy a jövőbeni, elvárt haszon sem alapjog". Rendben, mondhatnánk, szabad, normális piaci feltételek között ez akár elfogadható is lenne, bár mondjuk a jövőbeni hasznom, ha szabadon és törvényesen működöm, akkor is alapjogom – csak éppen itt és most nincs valódi piac, dohányfronton sem. A magántulajdon, a privát felek közti önkéntes szerződések nem gátjai (fékjei, ellenőrei) az állami terjeszkedésnek. Ilyen viszonyok között az Ab érvelése a legönkényesebb állami "megoldások" előtt nyit kaput. Amely megoldások az elmúlt években mindent meg is tettek azért, hogy ne legyen normális piac, verseny, magántulajdon.

Az ugyanis nem járja, hogy a magánvállalkozók nem számíthatnak többé alanyi jogon arra, ami addig az övék volt, az állam viszont (amely a jelek szerint mostantól maga definiálhatja, mi az a közérdek) kvázi alanyi jogon, következmények nélkül írhatja át a létező szerződéseket, oszthatja újra akár a több száz milliárdos piacokat is, gyarmatosíthatja a gazdasági életünket, a társadalmi viszonyainkat, az agyunkat.

Egy éve nyitottak meg szerte az országban – egy volt zsidótörvényre emlékeztetve – a barna dizájnú, tejüvegükkel szinte rablásra felszólító, a politikai pornográfiát piros karikás 18-assal jelölő úgynevezett nemzeti dohányboltok, de azóta sem tudjuk, kik és milyen kritériumok alapján döntöttek a koncessziós pályázatokról (már azon túl, hogy ismerősen csengjen a majdani tulaj/stróman/betéti társaság neve), és mi alapján írják át azóta is állandóan működésük feltételeit (árrés emelése, plázába be – plázából ki stb.). Az viszont kezd egyre világosabbá válni, hogy súlyosan téved, aki azt hiszi, a legutóbbi napok Ab-ámokfutása csak a takarékokról vagy a trafikosokról szól.

Mit üzennek nekünk, többieknek az alkotmányosság legfőbb őrei? Azt, hogy kapjuk be. Azt, hogy akkor sincs semmi, ha "csak" a vállalkozáshoz való alkotmányos jogunk sérül, mert kit érdekel. Azt, hogy ha itt valami nem tetszik, lehet menni Strasbourgba. Azt, hogy egy teljesen nyilvánvalóan korrupt eljárást is le kell nyelnünk, a "köz" érdekéből.

Az Ab mindenki számára világossá tette, mennyit ér Magyarország írott alaptörvénye ("Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik. Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit, fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben és védi a fogyasztók jogait"), belénk verik, hogy tökmindegy, mi van leírva, azt az immár teljesen kontrollt vesztett törvényhozói-végrehajtói hatalomkombó dönti el, ki mit birtokolhat. "Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet" – írja az alaptörvény. Tényleg? Kvízünk következik:

Ön szerint ki határozza meg, mi a közérdek, amelyre hivatkozva alkotmányosan ki lehet sajátítani tulajdont?

a) A Magyar Értelmező Kéziszótár

b) A Wikipédia

c) A Bilderberg-csoport

d) Obersovszky Péter

e) Lázár János

Talált.