Senki ne mondja, hogy elmaradunk Európától, lecsúszunk, elmegy mellettünk a világ. Ez tényszerűen nem igaz, a szerdai nap például konkrétan bebizonyította, hogy mi magyarok is tudunk pont olyan Izrael-ellenes tüntetést szervezni, mint bármelyik európai nagyváros, most a nagyvilágról nem is szólva. Miközben a rendezvény alapvetően zsidószkeptikus jellegéhez és anticionista üzeneteihez képest kifejezetten kulturáltak, visszafogottak voltunk.

Mert az, hogy pár száz palesztin – jobbikos politikusok kíséretében – "vesszen Izrael", "terrorista Izrael" és "cionista gyilkosok" skandálással vonult végig a belvároson, nem egyszerűen a világ legtermészetesebb dolga, de végre az európai főáramba is visszavezetett bennünket, már ha az elmúlt hetek történéseit nézzük. Az európai trendet szem előtt tartva teljesen helyénvaló, hogy a megmozduláson a zsidólistázó Gyöngyösi képviselő "cionista terrorállamról" beszélt, amely "70 éve elnyomja a palesztin népet"; hogy a kuruc.infótól teljesen független Novák képviselő "gyermekgyilkosságok önvédelemből?" feliratú transzparenst emelt a magasba; hogy Sedin palesztin nagykövet közölte az "izraeli megszállók" célja az, hogy "szenvedést okozzanak a palesztin népnek", ezt egy átlag londoni vagy párizsi szónok sem mondhatta volna szebben.

Az is teljesen adekvát volt, hogy a menetet a Nemzeti Érzelmű Motorosok nevű nonprofit szervezet vezette föl, őrájuk onnan emlékezhetünk, hogy tavaly "Adj gázt!" jelszavú demonstrációval hekkelték volna meg a holokauszt áldozataira emlékező Élet menetét, ha a bíróság nem rendeli másképp. Ami némileg eltért az európai mainstreamtől, az a baloldal fájó hiánya volt az összefogásból, de amilyen iramban fejlődik a hazai szcéna, ez is idő kérdése csupán. Nem telik sok időbe, és nekünk is lesz egy olyan hatásos véleményformálónk, mint a német baloldali Jakob Augstein, a Spiegel Online állandó szerzője, aki a Freitag c. hetilapban bátran közölte: "Az izraeli-palesztin konfliktus tulajdonképpeni oka a cionista Izrael."

Magyarország tehát hiánytalanul eleget tett annak az EU-n belüli íratlan szabálynak, hogy ha Izrael megelégeli a gázai, libanoni, stb. rakétatámadásokat, és visszalő, vagy a szárazföldön is harcol, horribile, akkor sürgősen Izrael-ellenes demonstrációt kell tartani, nehogy már a zsidó elkapassa magát. Hazánk ugyanakkor túl is teljesítette az elvárt normát: elmaradt a verbális és fizikai inzultus, nem volt extra zsidózás, fenyegetés. Magyarország jobban teljesít.

*

Nagyon is meg kell becsülnünk ezt a kulturáltságot, ha közben azt látjuk, hogy Párizs belvárosában muszlim tüntetők majdnem pogromot rendeztek egy általuk körbevett zsinagógában; hogy egy másik, Párizs közeli zsinagógába Molotov-koktélt dobtak; hogy több francia nagyvárosban a plebsz antiszemita szlogeneket üvöltözött, és zsidók legyilkolására uszított arabul; hogy német nagyvárosokban szélbalos, széljobbos és iszlamista tüntetők ezrei olvadtak egységbe Izrael ellen; hogy Gelsenkirchenben azt üvöltözték, "zsidókat a gázba!", Frankfurtban még egy rendőrautó megafonját is használhatták; hogy Brémában Palesztina barátai újságírókra és járókelőkre támadtak; hogy Törökországban a miniszterelnök-közeli lap azt írja, a török zsidó közösség "gyerekek meggyilkolását támogatja" Gázában; hogy Marokkóban csonttörésig menően megvertek egy rabbit, bosszúból azért, "amit a zsidók tesznek Gázában"; hogy Ausztráliában arabok ugyanezért megkéseltek egy volt izraeli katonát.

Ugyancsak beleillik az európai mainstreambe az a rövidke panel, amit az immár Külgazdasági és Külügyminisztérium nevű szerv bocsátott ki a minap: "Magyarország kiáll Izrael joga mellett polgárai megvédésére, ugyanakkor az arab-izraeli konfliktus rendezésére csak tárgyalásos módszereket tart elfogadhatónak" – írták azután, hogy Navracsics Tibor fogadott egy vezető izraeli diplomatát. Ez is olyan, mint a többi panel, amit időnként kiadnak, pl. ha valakik rabbit fenyegetnek: mi mindent megteszünk, hogy zsidóink biztonságban legyenek. Tényleg? Erre a sovánka, bár semmitmondásában kétségkívül EU-konform mondatra tellett Budapestnek a gázai konfliktus ügyében, hogy hahó izraeliek, kiállunk az alapvető jogaitok mellett, de azért jobb a béke, ha nem vettétek volna észre? Mert különben jön az "erőszak spirálja", tekintet nélkül tettesre és áldozatra, akcióra és reakcióra? És hogy jobb lenne leülni a Hamásszal, rendezni végre közös dolgaitokat? Miképpen mi is leülünk az ellenünk vétkezőkkel?

Nem illett volna valami magvasabb üzenetet küldeni az ottani zsidóknak, tekintve, hogy országuk létrejötte, a magyar gyökerű túlélők, menekültek nagy száma egy korábbi magyar államszervezet, közigazgatás áldásos működésének is köszönhető? Hogy lehet az, hogy a nyugati civilizáció területéről kizárólag Kanadának sikerült egy makulátlan szolidaritási nyilatkozatot kiadnia a Közel-Kelet továbbra is egyetlen szabad társadalmával?

*

Van valami teljesen perverz abban, hogy miközben Európa összes létező és elképzelhető kulturális, gazdaságpolitikai és társadalmi vitája, folyamata elválaszthatatlan a kontinensen immár magától értetődő egyéni szabadságjogoktól (hiszen ezeken alapul), addig az értékeiben elbizonytalanított, mindent relativizáló európai közvélemény leszokott arról, hogy ugyanezeket a szabadságjogokat etalonnak tartsa, magasra emelje, és (igen!) másokon is számon kérje. Mert kik vagyunk mi. Hogy jövünk mi ahhoz. Az arab világ nem elhanyagolható részének anticionizmusba burkolt zsidógyűlöletét, a politikai, vallási, kisebbségi aktivisták lecsukását, a nők lenézését helyi, megváltoztathatatlan kulturális adottságnak tartjuk – de ezen attitűd mély rasszizmusával véletlenül sem szeretnénk szembesülni. (Ezen "adottság" okai nem tárgya ennek az írásnak, de legalább azt rögzítsük, hogy az arab országok többsége máig teokrácia és/vagy diktatúra.)

Miközben Európában természetesnek tartjuk, hogy egy elvarázsolt kisebbség büszkén menetelhet, hogy nyilvánosan ünnepelje sajátos szubkultúráját (a budapesti Békemenetre gondolok), természetesnek tartjuk, hogy Tel-Aviv a melegek paradicsoma, senki nem meri megkérdezni, miért nincs pl. meleg büszkeség menete Ciszjordániában? Gázában? Ja, hogy ott helyben meglincselnék őket? Az más. Így van ez egy rakat más szabadságjoggal is, de ez senkit nem érdekel. Ja, hogy Izrael jogállam, ahol szabad a sajtó, ahol a független bíróság elítéli a korrupt politikusokat, ahol működik a hatalmi ágak szétválasztása? Ahol az arab nemzetiségű polgároknak az arab világban szinte ismeretlen jogai vannak? Ez lényegtelen. Egyedül az esti híradó képsorai számítanak.

Egyedül az számít, hogy ha háború van, akkor ne legyen több halott palesztin gyerek, mint halott zsidó gyerek, mert akkor az nincs arányban. Az akkor erőfölénnyel való visszaélés. És akkor egyre fokozódik "az erőszak spirálja", és akkor szépen lényegtelenné válik, ki a tettes és ki az áldozat, ki szólít fel egy egész nép elleni dzsihádra, és ki védekezik kétségbeesetten, a civileket (sikertelenül) kerülendő, előre odatelefonálva, hogy menjetek onnan, mert iskola vagytok, de nem ti vagytok a célpont, hanem alattatok a Hamász húsz rakétája. Miközben a fő-hamászos izraeli kórházban ápoltatja beteg édesanyját.

Véletlenül se essék félreértés: természetesen minden halott gyerek fáj. A gyász mellett azonban lássuk meg azt is, ki felel valójában ezért a gyászért, ki rejti iskolák, kórházak alá a halál infrastruktúráját, ki használja civil pajzsnak a saját lakosságát.

És persze nincs még egy olyan ország a világon, ahol ilyesmi elképzelhető lenne: "Hétfőn egy Gázai övezetből kilőtt rakéta annyira megrongálta a Gázai övezetbe tartó izraeli villamosvezetéket, hogy 70 ezer palesztin maradt áram nélkül. Az izraeli áramszolgáltató megkezdte a szakasz helyreállítását, a mérnökök golyóálló öltözékben közelítették meg a sérült vezetékeket, az izraeli hadsereg szigorú őrizete mellett." Akkor talán ennyit a "palesztin genocídiumról" deliráló véleményformálókról, akik valószínűleg nem gondoltak bele abba, hogyan nézne ki az, ha Izrael komolyan gondolna bármi ilyesmit.

Nem kell egyetérteni Izrael kül- és védelmi politikájával. Nem kell elfogadni Izrael településpolitikáját, új lakóparkok erőltetését palesztin területeken. Abszolúte nem kell szeretni Izraelt. Csak legalább a legalapvetőbb tényt ismerjük el: azt, hogy mindez nem ok, csupán ürügy az Izrael elleni terrorista fellépésre. Nincs, nem létezik olyan izraeli politika, ami tárgyalási alap lehetne a "megbékélésre", hiszen a Palesztin Hatóság vezető pártjával, a Fatahhal nemrég paktumot kötött, komoly hatalmi tényezővé vált Hamász chartája nem ismeri el Izrael létét. Így nem lesz könnyű megfelelni a magyar külügynek, amely "az arab-izraeli konfliktus rendezésére csak tárgyalásos módszereket tart elfogadhatónak."

A zsidó állam nemcsak a Közel-Keleten idegen test, hanem itt, Európában is. Az Izraelről (és kb. öt perc után elkerülhetlenül: a zsidókról) szóló európai diskurzus elválaszthatatlan az alulinformáltság, az előítéletes rosszhiszeműség, a közöny és a teljes nihilizmus megjelenésétől, térnyerésétől, a viták széttrollkodásától. Aztán persze majd nagyot nézünk, ha rájövünk, hogy nemcsak Izrael van meglepően közel hozzánk, de a szomszédai is.