"Az angol nyelv kilenc legfélelmetesebb szava az, hogy 'a kormányzattól jöttem, és azért vagyok itt, hogy segítsek'." (Ronald Reagan)

Megszorítás? Dehogy lesz megszorítás. Az "butaság", sőt "kapitális marhaság" lenne, fogalmunk sincs, miért gondolja bárki, hogy 1700 milliárdos elvonás jöhet csak azért, mert egy konferencián nyíltan kilátásba helyeztük az állami kiadások lefaragását, az újraelosztási ráta 45 százalékosra csökkentését. Meg hogy 2010 óta ez lenne a tizenharmadik megszorítás. Miért kell mindig mindenből nominális tényeket faragni, miért nem maradhatunk meg az általános, senkit semmire sem kötelező misztikus kinyilatkoztatások szintjén?

Na ezt utáljuk a neoliberálisokban, ezt az állandó, kényszeres foglalkozást a számokkal. Szerencsére arra tartjuk a jegybankot, hogy a törvényben egyelőre még nem szereplő módon új dolgokat tanítson, a bukott neoliberális tanok helyett, úgy 200 milliárd közpénzből. Na, ez is olyan pénz, amit kapitális marhaság lenne lefaragni.

De akkor mire ez a nagy lefaragás, és mi alapján döntik el, kinek fog az a pénz hiányozni? Lennének erősen neoliberálisnak, ill. államellenesnek is nevezhető javaslataim, mert a magyar kormány, ill. a magyar állam nevű problémákkal tényleg kezdeni kéne valamit, de azért jó lenne tudni, pontosan mi a célja ezzel annak a hatalomnak, amelyik pl. csak a közmédiának nevezett állampropagandára 80 milliárdot, stadionokra 130 milliárdot szán, egyetlen fillért sem sajnál a rezsihazugság fenntartására, de a közmunkások a minimálbért sem kapják, a szánalmas munkanélküli segély meg véget ér 90 nap után?

Az állami kiadások csökkentése, a bürokrácia leépítése minden elképzelhető kormányzat alatt előjön, hol elszánt, tíz percig tartó komoly reformhevület, hol eleve kampánycéllal feleresztett üres lufi formájában, végül is ki ne szeretné, hogy "jóval kevesebb hülye szabály legyen az életünkben"? Aztán a vége mindig az, hogy megint nagyobb a bürokrácia, túl sok az államtitkár, kevés a fóka. És persze továbbra is túl sok a hülye szabály az életünkben, amiket kivétel nélkül a kormányzat hozott, sérelmünkre.

Most – megint – komoly a tét: lendületet akarnak adni a tartós növekedésnek, munkahelyeket akarnak teremteni. Sőt, mivel a miniszterelnök egyenesen azt nevezte az egyik fő célnak, hogy "csökkenteni lehessen az államból élők arányát", ezért állítólag alig várja már a nagy rendszer-átalakításokat, főleg az egészségügyben, az oktatásban, a közigazgatásban. És most akkor itt álljunk meg egy pillanatra, ne kövessük el megint azt a hibát, hogy csak átfutunk valami információt, lapozunk, majd elfelejtjük, mert a rezsim ebből él, ezzel az amnéziánkkal tartjuk hatalomban.

Tehát, még egyszer: a kormányfő csökkenteni akarja az államból élők arányát. Ő. Aki sokadik éve mást sem tesz, csak növeli az államtól függők számát. Ha van a NER-nek konzisztensnek nevezhető, átfogó világnézete, akkor az a minden -izmustól megtisztított, nettó állampártiság, a hatáskörök centralizációjába, a hatalom mindenhatóságába vetett öncélú hit, a központi kegy- és szívességosztástól való függőség intézményesítése, és nagyjából mindennek a lenézése és üldözése, ami valós, egyéni teljesítmény, nem államfüggő, nem kliensalapú.

Ha tehát a miniszterelnök és szűkebb köre a nagy elosztórendszerek átalakításán gondolkodik, mert hirtelen érték lett a versenyképesség, akkor nagyjából mindent fel kéne adniuk, amiben eddig hittek, amit eddig csináltak. Ha ez a rendszer tényleg véget akarna vetni az államfüggésnek, ha valóban komoly kiadáscsökkentésben, decentralizációban, bürokrácialeépítésben gondolkodnának, az nem mást jelentene, mint az állam feladatainak radikális újragondolását. Egy teljesen más Magyarország, egy szabad társadalom vízióját, és az ahhoz szükséges gazdaságpolitikát jelentené. Márpedig az ilyen irányváltásokat ritkán motiválja a gazdaság éppen aktuális helyzete: az ilyesmi hosszú távra végiggondolt, határozottan politikai döntést igényel.

Most akkor ehhez képest helyezzük el magunkban, milyen remek, illiberális rezsimeket tart ez az ember példaképének. Jusson eszünkbe, mennyire lebecsüli az egyént, mennyire hisz saját kollektivizmusában, rezsiőrületében, produktív nagyvállalatok diszkriminatív megadóztatásában, a "munkaalapú" tömeges állami eltartottságban. És vegyük végre észre, milyen jelent meg jövőt képzel el a magyarság számára.

Vegyük az oktatást? Beteljesült a Hoffmann Rózsa nevéhez között, valójában Orbán Viktor által erőltetett rémálom, amely állami gyámság alá vette a pedagógusokat és a gyerekeket. Elvárás lett az engedelmesség, megnőttek az óraszámok, a gyerekek túlterheltek, a részben kísérleti, senki által korábban nem látott, sokszor kínos tankönyvválasztékot ajánlásos körlevél formájában teremtették meg. Az iskolák fenntartója a Klik lett, amelynek totális kudarcát olyannyira elismerték, hogy éppen most decentralizálják, ahhoz képest, hogy, mint a hvg.hu megtudta, "durva központosítás következik".

A fiatalok szakképzése átkerült a haveri iparkamarai-kereskedelmi lobbihoz, hogy kitermeljék a minden hozzáadott érték nélküli, bedolgozói Magyarország összeszerelő seregét. Ezeket a fiatalokat legkésőbb 10-15 év múlva természetesen szintén közmunka formájában kell majd eltartanunk, mert piacképtelenné válnak, piaci munkahelyek pedig valamiért nem teremtődnek meg egy olyan országban, amelyik elüldözi a befektetőket, agyonadóztatja a multikat, bankokat.

Vegyük az egészségügyet? "A 2008-as szociális népszavazás legfontosabb eredménye az volt, hogy sikerült megakadályozni az egészségügy privatizációját, mert az egészségügyet nem lehet üzleti szempontok szerint működtetni" – szögezte le sokadszor a miniszterelnök, egy héttel azután, hogy egészségügyi államtitkára részt vett az első magyar magánkórház budapesti felépítésének bejelentő eseményén. Az persze más: nem a közkórházat használja a cég privát célokra, hanem a sajátját, így máris megtűrik, sőt nyilván a teljes sleppjüket odaviszik majd, nem fekszenek a plebsz közé. Az egyetlen "reform", úgy tűnik, az lesz, hogy a háziorvosok összeállhatnak csapatokba, és most majd életmódtanácsokat is osztogathatnak.

És miközben állítólag "élénk gondolkodás folyik, például arról, hogy a magántőkét miként engedjék be minél nagyobb arányban az egészségügybe", rendületlenül folyik az uszítás minden ellen, ami privát lehetne a rendszerben, az államosított eü-ben pedig szépen minden úgy marad, ahogy van. Alulfizetve, nyomorultul, megalázva, források, eszközök és vécépapír nélkül. Aki ide kerül, annyit is ér.

Milyen jól jönnek ilyenkor egy érző miniszterelnök szavai: egy kórházátadás arról is szól, "hogy milyen lelkülete van egy országnak, mennyire törődik, milyen színvonalon törődik, mennyire tartja fontosnak polgárai sorsát". De jó lett volna elkerülni, hogy egy közkórház átadásába belelássuk az ország lelkületét is, de ha már így esett, legyen: akinek olyan a lelkülete, mint egy már működő, átlagos kórháznak, az sürgős terápiás kezelésre szorul. Lehetőleg privát rendelőben.

Ha a rezsimnek tényleg fontos volna az ország versenyképessége, növekedése, akkor nem lopna tőlünk (annyit), békén hagyná a multikat, a bankokat és a magyar vállalkozókat, nem lenne "plázastop", nem a saját klientúrájára figyelne, hanem a versenyre, nem kizárólag az általa lenézett EU strukturális és kohéziós alapjaira bazírozna, nem hozna létre állami közműszolgáltatót és tankönyvkiadást, nem duplázná meg a "családi kedvezményt", nem törné bele a gyerekeket a gondolatmentes szervilizmusba, ehelyett invesztálna a jövőbe, nem akadályozná folyamatosan bárminek a privatizációját. És persze önmagán kezdené a megszorításokat, mert előbb-utóbb rájönne: nem kínálhat jó megoldásokat, ha egyszer ő a probléma.