A Magyar Nemzet kérdésére Vajda kijelentette, Lendvai vagy hazudik, vagy téved, ha írásában rá gondolt. Közölte: 2002. évi átvilágítása idején a Népszabadság főmunkatársa volt, és hivatalos levélben arról értesítették, hogy „a rendelkezésre álló adatok szerint az ellenőrzött Vajda Péter úr tevékenységére utaló adat nincs”. Ezek után kérdéses, Lendvai úr mivel kívánja bizonyítani azt, amit állít? – mondta Vajda Péter a Magyar Nemzetben közölt írás szerint.

Erre volt kíváncsi a hvg.hu is, amikor telefonon utolérte Lendvai Pált bécsi lakásában. „Először is szeretném leszögezni, én Vajda Péternek az 50-es évek során játszott besúgói szerepére utaltam. Ezt bárki elolvashatja Határátlépés címmel írt életrajzi kötetem 2002-ben megjelent második kiadásának 120-121. oldalán. Igaz, akkor is V. P. monogrammal jelöltem Vajdát. Leírtam, hogy 1951-ben besoroztak, és  már a sorkatonai szolgálat kezdetekor mellém szegődött egy rádiós újságíró kolléga, nem más, mint Vajda, aki, miközben a jó barát álarcát öltötte magára – mint kiderült –, megbízást kapott állandó megfigyelésemre, és arra, hogy mindenről beszámoljon az elhárításnak” – mondta el a hvg.hu-nak Lendvai.

Mint a Határátlépésben olvashatjuk, Vajda, mint szerkesztő, gyors karriert futott be politikai tiszti rangban a karhatalom és a határőrség hetilapjánál. Elintézte, hogy átkerüljön a párt központi lapjához, s „megbízhatóságának szemmel látható jeleként a legnehezebb években moszkvai, majd washingtoni tudósító lett”. Ám a kellemetlen történet itt még nem ért véget - írja Lendvai.

A pályakezdő Lendvai

A Népszabadságban 1960 decemberében „Servus Espresso, este 8 óra…” címmel cikk jelent meg. „Szerzője, Mohácsi István néven, ocsmány módon megtámadta Vajda István barátomat és engem. Vajda eszerint zsidó létére rendszeresen ír egy nácibarát, antiszemita lapba, én pedig állítólag selyemfiúként idős nőkből éltem, majd használt autókat adtam el, és csak ezután lettem a bécsi Die Presse, valamint a Heute című hetilap keleti szerkesztője. A cikkbe valami átlátszó ürüggyel belekerült a lakcímem is” – írja Lendvai könyvében. Néhány napon belül már Lendvaiék is hallották Bécsben, amit budapesti újságíró körökben tudni lehetett, hogy a Mohácsi fedőnév mögött Vajda Péter, „az egykori besúgó rejtőzik”.

Az akkori bécsi MTI-tudósító kérdőre vonta Vajdát a szerkesztőségben: Vajda nem is tagadta a szerzőséget, „mindössze vigyorogva megjegyezte: szeretném, ha a jövőben is beengednének Ausztriába” - írja könyvében Lendvai. Mint  hozzáteszi: Vajda egy évtizeden belül másodszor is ártani akart neki. Ez a legteljesebb mértékben sikerült. „Édesapám annyira felizgatta magát a névszerinti támadás miatt, hogy szívinfarktust kapott, amit nem is élt túl” - írja a szerző. "Ma is tartom magam ahhoz, amit könyvemben leírtam"- hangsúlyozta a telefoninterjúban Lendvai Pál.  

Ungváry Krisztián történészt arról kérdeztük, mennyire voltak megbízhatóak a Kádár-rezsim titkosszolgálatának tagjaira illetve a vele együttműködőkre vonatkozó átvilágítások. "Nem igazán megbízhatóak, és nemcsak a III/I-esekről illetve a III/II-esekről, tehát a kémekről és kémelhárítókról van szó" – jelentette ki Ungváry, és rögtön konkrét példát is hozott. Kiszely István I. kerületi alpolgármester Katona Tamás polgármestersége alatt megkapta az átvilágítók „nem találtunk semmit” értesítését, miközben a levéltárban bárki elolvashatja Feledi Zsolt néven írt hálózati jelentéseit. Az átvilágítók csak olyan anyagokból tudtak dolgozni, amelyeket a titkosszolgálatok leadtak a levéltáraknak, ezek pedig a titkosszolgálati aktáknak csak töredékei – tette hozzá Ungváry.

Megpróbáltuk elérni Vajda Pétert is, telefonos megkeresésünkre azonban a visszahívás elmaradt.