Tetszett a cikk?

Minden érv amellett szól, hogy a magyar politikai pártok egyezzenek meg egységes drogstratégiában, s vonják ki ezt a témát az öldöklő politikai küzdelmek színteréről. Tudományos vitákban fejtsék ki nézeteiket a drogliberalizáció ellenfelei és hívei.

Kendermag felvonulás tavaly márciusban.
A holland modellt vennék át.
© Folk György
A magyar politikai élet, közvetlenül a rendszerváltás után, még az Antall-kormány ideje alatt, a Demokratikus Charta időszakában végzetesen megmerevedett. Miután a szembenálló táborok beásták magukat, működésbe lépett a nehéztüzérség, s kialakult a senki földje, a no men’s land, melyen senki sem hatolhat át az élete kockáztatása nélkül, mert mindkét oldalon lőnek rá. Kevés példa van arra, hogy, hogy a bal- vagy a jobboldal bármely kérdésben hajlandó lett volna módosítani az álláspontját, melyeket egykor rögtönözve, a politikusok megérzéseire, múltból öröklött reflexeire alapozva alakított ki. Ez alkotja ma is az MSZP-SZDSZ kormányzó koalíció és ellenzéke, a Fidesz -KDNP közötti ideológiai konfliktus gordiuszi csomóját, melynek kibogozására a a “szalonképes ellenzék” szerepére törekvő MDF-nek sincs alternatívája. Előfordul, hogy az egyik szembenálló fél érv érvei időközben tudományosan elavulnak, teljesen tarthatatlanná válnak, de ez sem számít: a politikai állóháború elképesztő logikája vereségnek tekinti a már elfoglalt terület feladását, melyet utolsó csepp véréig is védelmez, nem törődve a magyar társadalom valóságos érdekeivel.

Itt van a könnyű drogok liberalizációjának problémája. A liberális felfogást képviselő “kendermagosok” kitartanak álláspontjuk mellett, mely szerint Magyarországnak a holland modellt kellene átvennie, a marihuána fogyasztását nem lenne szabad börtönnel vagy kényszergyógykezeléssel sújtani. Ők továbbra is emberi jogi problémának tartják a könnyű drogok engedélyezését, s azt vallják, mindenkinek joga van kipróbálni a füvezést a saját kockázatára, hiszen az sem veszélyesebb, mint az alkohol, vagy a dohányzás. Ha valaki nem képes kontrollálni a szenvedélyét, azt az orvosi ellátó-rendszerre bíznák.

Pedig veszélyesek a könnyű drogok is. Tudományos publikációk egész sora állítja, hogy a rendszeresen fogyasztott „fű” a fiatal korosztálynál súlyos, nehezen gyógyítható betegségekhez, mentális zavarokhoz vezethet. Gyengül a tanulási és koncentrálási képesség, életvezetési problémák jelentkeznek. Egyértelműen kimutatható a könnyű-drog fogyasztás összefüggése a devianciával: a kellemes élményt biztosító joint megszerzéséhez forrásokat kell találnia a fogyasztónak, és ha ezek nem állnak rendelkezésére, be kell szállnia a terjesztésbe, melyet a törvény már súlyosan büntet. Bár nem törvényszerű, a gyenge drog statisztikailag kimutatható módon kaput nyithat az erős drogok élvezete felé: a heroin fogyasztók többsége füvezéssel indított.

Miközben a szenvedélybetegek száma évről-évre növekszik, az őket kezelő intézmények száma és kapacitása az egészségügyi reform megszorító intézkedései miatt csökken. Egyelőre a legteljesebb homály fedi, hogy az átszervezett, több-biztosítós egészségügyi rendszerben ki fedezi még a biztosított szenvedélybetegek költséges gyógykezelését is, hiszen egészségkárosodásukat végső soron önmaguknak okozzák. Ha a költségesebb rákdiagnosztikai eljárásokra sincs már pénze az Országos Egészségügyi Pénztárnak, mit várjanak szegény drogosok? Arról az apróságról már nem is beszélve, hogy az addiktológiai osztályok fiatal, és gyakran munkanélküli betegeinek a legritkább esetben van társadalombiztosításuk, s jó, ha százból egy fizeti közülük a kötelező járulékokat.

A kilencvenes évek vége óta Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban inkább szigorítottak, mint enyhítettek a könnyű drogok használatának szabályozásán. Nagy-Britanniában az új kabinet, Gordon Brown vezetésével változtatni akar az eddigi drogstratégián, harcba szállnak a fiatalok drogfogyasztása ellen, szigorítják a törvényi szankciókat. Az Independent című liberális napilapban Jonathan Owen Bocsánatkérés címmel 2007 március 17-én megjelent cikkében nyilvánosan elnézést kért azért a tíz éves kampányért, melyet a cannabis-származékok törvényesítéséért folytatott, és elismerte, tévedett, amikor az egészségre ártalmatlan szerként írt az indiai vadkenderről.

Soha annyi kábítószerfüggő fiatalt nem kezeltek még Nagy-Britanniában, mint manapság: a z elmúlt évben több mint 22 ezret, minden második 18 évnél fiatalabb volt – írta a szerző. Hivatkozott arra is, hogy egyesek a marihuánát a könnyű drogok közé sorolják, akiknél azonban kialakult a függőség, a károsodás hasonló lehet, mint amit a kokain vagy a heroin okoz.

Az idő meghaladta azt a felfogást, hogy a könnyű drogok fogyasztása magánügy, amihez senkinek sincs köze, A drogliberalizáció problémája sok tekintetben a katalizátor szerepét töltheti be napjaink szélsőségesen polarizált közéletében. Ha ugyanis legalább ezen a ponton sikerül végre konszenzust teremteni a kormánypártok és az ellenzék között, az talán más területen sem lesz kizárt.

Pelle János

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!