Tetszett a cikk?

Jól bejáratott eszközei – tömeggyilkosság, kínzás, letartóztatások – mellett a burmai rezsim az idők szavára is hallgat. A saját népét tizedelő katonai junta digitális határzárat vezetett be. Lekapcsolta országát a világhálóról. Elektronikus bambuszfüggönyének köszönhetően ha megállítani nem is, de legalább hátráltatni tudja az információk kiáramlását. A zsúfolt börtönökről, a dzsungel mélyén elhantolt hullahegyekről, a belőtt regruták garázdálkodásáról nem is beszélve. A felkelés lényegében vérbefulladt.


A Junta tagjai
© AP
A negyvenöt éve hatalmon lévő diktatúrát – úgy tűnik – rövidtávon képtelenség spontán akciókkal megdönteni. Szervezett belföldi ellenzék pedig immár nincs. Kivárhatjuk, amíg a rezsim, működésképtelennél válván, felszámolja önmagát. Vagy – Jugoszlávia mintájára – rendcsináló intervencióval a polgárjogok tiszteletére kényszeríthetjük. De efféle beavatkozásnak reális esélye nincs. Az ENSZ BT aligha fog haderőt odaküldeni. Kína nem engedne idegen csapatokat a „hátsó udvarába”. Oroszország se igen lenne partner ebben. Az USA csapásmérő potenciálját leköti Irak és Afganisztán. Az Unió katonapolitikailag – főleg ekkora távolságból – papírtigris csupán. Nincs mit csodálkozni hát a tábornoki kar magabiztosságán. A gazdasági szankciók ugyanis igazából nem sokat érnek. Hogy miért, arra Burma (Mianmar) közelmúltjának felvillantásával igyekszünk rávilágítani.

A brit gyarmatból 1948-ban függetlené vált Burma súlyos történelmi örökséggel lépett az eufemisztikusan „fejlődőknek” nevezett államok családjába. A XIX. század végére befejeződött kolonializálás tovább növelte az ország amúgy is meglévő etnikai feszültségeit. A gyarmatosítók a buddhista burmán (és san) nemzetiség helyett a keresztény karénokra támaszkodtak, segítették az „elbritesített” telepesek migrációját. Hogy az ország a világbirodalom részévé vált, kétségtelenül hozott előnyöket: fejlődött az ipar és úthálózat, a helyi elit művelődhetett, elsajátíthatta a modern brit jogrendszert, közigazgatást, nyelvet tanulhatott, stb. De az ország jórészt falusias maradt, s idegenkedve tekintett a másfajta hitvilágot, kultúrát, világias életmódot behurcoló nyugatiakra. Mikor 1941-42 fordulóján a japán hadsereg lerohanta Burmát, a társadalom jórészt szimpatizált és kollaborált a megszállókkal.

Vonzó lehetett az elv, miszerint „Ázsia az ázsiaiaké.” De aztán kiderült, csöbörből vödörbe kerültek. A távol-keleti agresszor nem függetlenséget, csupán bábállami vegetálást kínált az országnak. Így Burma a II. világháborúban a „népek országútjává” vált. Brit (és indiai) csapatok mellett a Koumintang harcolt a japán seregekkel. A Ba Mo tengelypárti kormányát megdöntő szövetséges győzelmet követően Nagy-Britannia elismerte az önállóságot. U Nu kormányfőnek, a még többpárti, demokratikus (a nemzetiségi autonómiában gondolkodó) Burmai Unió vezetőjének csak néhány éve volt, hogy prosperáló, nyitott hellyé tegye országát.

A Burmai Kommunista Párt ugyanis mindent elkövetett a törékeny demokrácia legázolásáért. Végül a kormány nyugati háttértámogatással úrrá tudott lenni rajtuk. Ám a maói Kína testközelsége (és Ho Shi Minh vietnami előretörése) nemigen tette lehetővé a népszuverenitáson alapuló rendszer tartósítását. 1958-ban Ne Vin tábornok, a hadsereg főparancsnoka rendcsinálás céljából átvette a hatalmat U Nu-tól. Ekkor ugyan még törvényesen, de a hadsereg így fegyveres szaktestületből hatalmi ággá vált. Két év múlva helyreállt a polgári adminisztráció, de 1962-ben egy „hideg puccsal” újból bevezették a katonaság uralmát – amely lényegében mindmáig tart.

Letratóztatás Rangunban.
© AP
Ne Vin tulajdonképpen az indonéziai menetrend fonákját produkálta. Ott a keleti blokkal fraternizáló (és az egyeduralomra törő ultrabalosoknak engedményeket tévő) Sukarno elnököt Suharto tábornok félreállította. És nyugatbarát tekintélyuralmi rendszert hozott létre. Lemészárolva az Indonéz Kommunista Párt tagságának oroszlánrészét. Ne Vin azonban úgy marginalizálta a burmai proletárdiktatúra híveinek egymással marakodó szovjet-és Kína-barát frakcióit, hogy téziseiket nagyrészt ellopta, kisajátította és realizálta. Államosították a gazdaságot, a szabadpiac betiltásával a kőkorszaki cserekereskedelembe visszanaturalizálva a falut. Tudatosan szervezett gyűlöletkampányokkal elüldözték a gyarmati korban odatelepített, az európai zsidósághoz hasonló modernizáló szerepet játszó indiai, kínai gyökerű, anglofil polgárságot.

Ne Vin a sztálinizmust idéző külsőségekkel gyakorolta a hatalmát. A tervgazdálkodás voluntarizmusa hamarosan korrupciót, pangást, zuhanó életszínvonalat, nemzetiségi lázongásokat generált. Amit csak terrorral lehetett ellensúlyozni. A rendszerrel szembeni megmozdulásokat a ’70-es években brutális kegyetlenséggel elfojtották. Burma a világ legfurább szocializmusa volt. (A kommunizmus Fekete Könyvéből kimaradt, pedig ott volna a helye) Vezetője, Ne Vin tábornok ’62 után a hivatalos ideológia rangjára emelte a buddhizmust (kollaboráns békepapok nemcsak minálunk léteztek). Mániákusan hitt a számmisztikában, (akárcsak utódai az asztrológiában.) A diktátornak privát udvari jósa volt, és rendkívül vonzódott a spiritualizmushoz. Lényegében a sztálini bolsevizmust vegyítette a kultikus politikai teokráciával. De ez nem gátolta, hogy ügyesen mozogjon a pénz világában. A népétől elvett javakat – a panamai Noriegához hasonlóan – a drogüzletbe fektette. Burmában lényegében megvalósult a kormányzatilag támogatott heroinexport.  

A bambuszfüggöny árnyékában (Oldaltörés)

Egy áldozat a sok közül Rangunban.
© AP
Mikor a közép-kelet-európai változások beindultak, a dolog Burmát se hagyta érintetlenül. 1988. augusztus 8-án felkelés tört ki, amit szándékosan időzítettek erre a napra: a nyolcas számot a babonás Ne Vin szerencsétlennek tartotta. A tüntetéseket azonban szétverték. Viszont 1990-ben kiírták a szabad választásokat, melyet az Aung San Suu Kyi (Aung San, a burmai függetlenség egyik mártírjának lánya) által vezetett ellenzéki párt nyolcvan százalékos eredménnyel nyert. De a Ne Vin örökébe lépő tábornokok szükségállapottal írták felül a voksszámlálást. A demokratikus ellenzék hősnőjét pedig őrizetbe vették. A gazdaság szocialista jellegét azonban a forrongások hatására megváltoztatták. De ez nem sokat változtatott a burmai kisember életén (ahogy a nemzetiségi egyenjogúság se valósult meg attól, hogy az országot Mianmari Unióra keresztelték). Gyakorlatilag legalizálták a feketegazdaságot, a szervezett bűnözés összefonódott a korrupt államvezetéssel.

A politikában maradt a falanszter-bonapartizmus, időnkénti látványperekkel. Éjszakai letartóztatásokkal, tömeges razziákkal félemlítették meg az embereket, a hadsereget belpolitikai célokra használták. A Gulagot idéző kényszermunkás rabhadseregeket még a '90-es években is dolgoztatták állami építkezéseknél. . Ezt egészítette ki az árnyalatokat színesítő csipetnyi külföldi tőke, valamint a milosevicsi ízű etnikai tisztogatás. A junta feje, a csillagjóslásban hívő Than Swe egy pszichotikus gengszter és egy üldözési mániás jelenkori Caligula keverékére hajaz. Mint a legtöbb megalomániás diktátor, ő is új fővárost alapított két éve a kozmopolita Rangoon helyett. Agyafúrt despota, aki a hadseregben pszichológiai hadviseléssel foglalkozott. Ő és tábornoktársai azon maffiózókra hasonlítanak, akik egyszerre voltak ájtatos, nyakukban feszületet viselő templomjárók és véreskezű droghiénák.

Tüntetők és rendőrsorfal Rangunban
© AP
A junta mindennapjaiban egyszerre fellelhetőek a legsötétebb középkori hiedelmek és a posztmodern cyberbűnözés vonásai. Az ország pedig, mint egy drogmaffia uralta banánköztársaság: nyomornegyedek és luxuspaloták. Köztük pedig a semmi, legfeljebb a tömegsírokba lőtt középosztály hantjai.

S hogy miért nem félnek a tábornokok a beharangozott szankcióktól? Egyrészt mögöttük a térség két nagyhatalma. Kína, amelynek nem érdeke az ország rapid demokratizálása Megelégszik a szalonképesebb elnyomással. (Amire a junta – tárgyalási színjáték kíséretében – hajlandó is.) És ott az „Arany Háromszög” révén dollármilliárdokat kereső szervezett bűnözés. Nekik hátországként szükségük van Burmára. A Nyugat pedig távoli és megosztott.

Emellett kulturális és civilizációs okai vannak, hogy a burmai társadalom képtelen a hatékony ellenállásra. Aligha véletlen, hogy 1989-90-ben Berlintől Moszkváig csak az európai kultúrkörben omlottak be a diktatúrák. Peking, Phenjan és Hanoi állampártjai viszont tovább egzisztáltak a hatalomban. A keleti társadalmakban nem (vagy alig) léteznek a „szabadság kis körei”. Nyugatosításuk sehol sem organikus fejlődés, hanem drasztikus külső beavatkozás eredményeképpen történt. Ráadásul a Délkelet-Ázsiában hegemón buddhizmus nem foglal harcosan állást önkény és szabadság párbajában. Mivel nem a társadalomszerkezet átalakítására, hanem az egyén belső tudati harmóniájára törekszik. Eszerint hát egy diktatúra alattvalója is lehet belsőleg szabad, s a demokratikus honpolgár pedig szenvedélyeinek rabja. Eme introvertált szemléletmód is hozzájárulhatott, hogy a bambuszfüggönyel lezárt ország ma is a zsarnokság ösvényein botladozik. Ahonnan csak egy világias, européer, szekularizált polgárjogi mozgalom téríthetné le. Ki tudja, ennek a napja mikor virrad fel? .

Papp László Tamás

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Újabb feltételezett ellenzékieket tartóztattak le Mianmarban

Újabb feltételezett ellenzékieket hurcolt el otthonukból szerdára virradóan az éj leple alatt a mianmari katonai junta, dacára annak, hogy egyhangú nemzetközi felháborodás kísérte az ENSZ különmegbízottjának mianmari misszióját, amelynek keretében megpróbálta elérni, hogy a hatalom hagyjon fel a tömegtüntetések vérbe fojtásával.

MTI Világ

Mianmar: aggodalom és remény az ENSZ-ben

Az ENSZ főtitkára "borzasztónak és elfogadhatatlannak" nevezte az erőszak alkalmazását a békés tüntetők ellen Mianmarban (Burma), s mély nyugtalanságnak adott hangot amiatt, hogy folytatódik az emberi jogok megsértése a délkelet-ázsiai országban.

MTI Világ

A mianmari junta elengedett 229 szerzetest és öt újságírót

A mianmari junta szabadon engedett 80 szerzetest és 149 nőt feltehetően a múlt heti kormányellenes tüntetések elfojtásakor elfogott szerzetesnők közül, valamint öt újságírót, akik közül az egyik a Tokio Simbun című japán újság helyi tudósítója - közölték szerdán hozzátartozók és az egyik kiszabadult szerzetes.