Végh Zoltán. Gyorsabb fejlődés a határ túloldalán © Pelle János

Végh Zoltán, a Központi Statisztikai Hivatal szegedi kirendeltségének igazgatója festi föl a hátteret: a Romániával határos dél-alföldi térségben, Csongrádban, Békésben a munkanélküliség az országos átlagnál nagyobb, 8-10 százalékos. Rosszak a demográfiai mutatók, öregszik a népesség. Nem igazán jöttek be azok a számítások, amelyek a térség munkaerőtartalékára, a nyomott bérekre alapozva remélték a beruházók érdeklődésének felkeltését. A kis- és középvállalkozóknak nincs elég tőkéjük a fejlesztésekhez, és a felülről támogatott gazdasági projektek rendre elhibázottak voltak. Egyelőre annak is kevés jele van, hogy a hanyatló magyar térségek profitálnának a szomszédos román nagyvárosok, Arad, Temesvár és Nagyvárad lendületes fejlődéséből.

Mindezt megerősíti Mágori Józsefné makói vállalkozó, önkormányzati képviselő. Eredeti végzettsége szerint matematikatanár, férjével és három fiával alapította cégét, amely zöldségfelvásárlással és -értékesítéssel foglalkozik, de maguk is termelnek vöröshagymát, petrezselymet és fokhagymát, termékeik kilencvenöt százalékát exportálják. „Városunkat a trianoni döntés elvágta természetes piacaitól, gazdasági hátországától; ezt a határok feloldása legalább részben orvosolja ” – mondja, majd sorolja a város gondjait. „A rendszerváltás után tönkrementek az ide telepített ipari üzemek, amelyek egytől-egyig pesti nagyüzemek leányvállalatai voltak. Az emberek a mezőgazdaságba menekültek; a visszaigényelt földeken eleinte nagy kedvvel indult meg a gazdálkodás, ám később a gazdálkodók már csak veszteséget termeltek. Nyomottak voltak az árak, túl sok terméket dobtak piacra. Tizenöt éve Makó térségében évente húszezer tonna vöröshagyma termett, itt helyben dolgozták fel, ami sok munkaalkalmat teremtett. Manapság már vége a hagymaexportnak, és az Európai Unióba való belépésünk után a külföldi konkurencia, elsősorban a német és lengyel hagyma a belföldi piacról is kiszorította a makóit. Errefelé alig van ipari munkahely, de mezőgazdasági is kevés. A nyugati tőke átrohant rajtunk, csak a nagy áruházláncok telepedtek meg a városban, az új ipari üzemek már a határ másik oldalán, Romániában létesülnek. A befektetők Makót elkerülik.”

Talán most változik a kép: tizenöt éve nem volt olyan jó ára a makói fokhagymának, mint az idén, ezért most megkétszerezték a vetésterületet. Élénk az érdeklődés a korábban szinte már leírt vöröshagyma vetőmagja iránt is: a Hagymakutató Állomáson már most előjegyzést vezetnek az igénylőkről.

Mágori Józsefné. A makói hagymára rossz idők járnak © Pelle János

Mint az üzletasszony kifejti, a határ-közeli romániai városokban  az EU csatlakozás előtt is sorra létesültek az ipari parkok, miközben a makói ipari park lényegében üres, pedig az önkormányzat is felébredt, végre kedvezményeket nyújt a befektetőknek. Aradra viszont legalább száz nagy termelő üzem települt, Temesvárra még több. Még a kisebb, és sokáig elhanyagolt Nagyszentmiklóst (románul: Sinnicolau Mare) is vagy húsz cég választotta. Mi lehet ennek az oka? "A romániai gazdasági viszonyok kedvezőbbek a befektetők számára, az önkormányzatok nagyobb támogatást nyújtanak, a bérek még mindig alacsonyabbak" – volt a válasz. Térségük másik baja, hogy az egykori ipari munkások kiöregedtek, a gyerekeik, amennyiben még itt maradtak, képzetlenek, sokan közülük elszoktak a rendszeres munkától, nem törik magukat, hogy kitanuljanak egy másik szakmát, megelégszenek a segélyekkel. Ezért aztán a makói Munkaügyi Központ hiába indít sorozatosan átképző tanfolyamokat, ezekben nincs köszönet. Az amerikai General Electric a volt gépgyár területén létesített volna üzemet, ha talál Makón, illetve a közelben ötven szakképzett, fiatal villanyszerelőt. Összesen hármat találtak. A helyi Munkaügyi Központ ennyit közvetített ki az amerikaiaknak, akik el is álltak a beruházástól  – diagnosztizálja a magyar beteg kórképét az üzletasszony.

Tény, hogy a makóiak kezdtek érdeklődni a romániai munkahelyek iránt. Egy Békés megyei kft. újsághirdetésben toborzott munkásokat a 28 kilométerre eső Nagyszentmiklósra, az ottani ipari parkban létesült, német tulajdonú GIS háztartásigép-összeszerelő üzembe, szalag mellett végzendő munkára. A három műszakban végzendő, betanított munkáért havi 105 ezer forintnyi bért ígértek. Makóról és a környező falvakból kétszázan jelentkeztek. A német beruházásból végül is nem lett semmi, de csak idő kérdése volt, mikor jön újabb felkérés Romániából. A közvetítő cég most Temesvárra, egy gumigyárba keresett magyar munkásokat – ide csak azért nem jelentkeztek Makóról, mert Temesvár jóval messzebb van, mint Nagyszentmiklós, és az oda-vissza kétszáz kilométeres ingázást nem vállalták.

Nagyszentmiklós, ipari park. Vége a műszaknak © Pelle János

A határ másik oldalán, Nagyszentmiklóson a helyiek elmondták, a GIS Kft. túlígérte magát, havi 105 ezer forintot nem tudott volna fizetni a magyaroknak. Romániában ma a minimálbér 500 lej (kb. 34 000 Ft) a szakképzetlen munkásoknak, és 1000 lej (68 550 Ft) a diplomásoknak. Ezek a bérek a makóiak számára még nem elég vonzóak, annál inkább azoknak a magyar vállalkozásoknak, amelyek román munkaerőt kívánnak foglalkoztatni. Egyelőre csak tapogatóznak az áttelepülni kívánó magyar cégek: mint egy helyi bankban elmondták, egyelőre fél tucat magyar cég nyitott számlát a dinamikusan fejlődő Nagyszentmiklóson. (Hamarabb ébredtek viszont a kínai kereskedők: ketten is Budapestről települtek át ide a magyarországinál kedvezőbb romániai adózási viszonyok miatt.)

Tóth István,  Makó legnagyobb magyar tulajdonban lévő üzemének ügyvezetője. A cég kétszázötven főt foglalkoztat, és még százötven beszállítónak ad munkát. Most váltani akarnak: kandallóikat a telítődött német piac helyett Romániában kívánják értékesíteni, emellett azt tervezik, hogy mezőgazdasági gépalkatrészeket gyártanak majd romániai exportra. Ottlétemkor az ügyvezető éppen Ioan Covasintan temesvári gépészmérnökkel, egy ottani cég ügyvezetőjével tárgyalt, közös vállalkozást terveznek.

A román üzletember a hvg.hu-nak elmondta: "Miután Románia belépett az Európai Unióba, gazdaságunk évi 6,5 százalékkal növekszik, de már azt megelőzően, 2005-tól kezdve érezhető volt a gyors fejlődés. Most, hogy megszűnt a vámhatár Magyarország és Románia között, eddig ismeretlen lehetőségek nyíltak meg a számunkra. 2007 január elseje előtt az áruval megrakott kamionok napokig vesztegeltek a határon, ma már minden további nélkül áthajtanak. Sikerült visszaszorítaniuk  az óriási bürokráciát és a korrupciót." (Covasintan talán túlságosan derűlátó: a Transparency International 2007-es felmérése szerint Románia a korrupció szempontjából a legfertőzöttebb állam az Unióban.  A tizes skálán elért 3,7 pontjával  a 131 országot felvonultató listán a 67. helyet foglalja el. Magyarország 5,3 ponttal a 39. volt. A szerk.)   

Sok vállalkozó szerint a romániai gazdasági környezet vonzóbb, mint a magyar. Romániában az adózást egyszerűsítették, és a mértéke is  – főleg a kisvállalkozásokat illetően  – alacsonyabb. Temesváron már vagy tíz éve működnek magyar építővállalatok, a Klímatechnikának például több száz alkalmazottja van. E cégek munkatársainak átlagosan tíz százaléka  – elsősorban a felső vezetők és top szakemberek  – magyarországi.

Battonya ortodox temploma. Gyarapodik a gyülekezet

Battonyán, ebben a a többszörösen is hátrányos helyzetben lévő Békés megyei városban Makónál is jobban érezhető Románia gazdasági vonzása. A település szinte beékelődik Romániába, huszonöt kilométerre esik Aradtól. A határt 1990 előtt szigorúan őrizték, ötven-hatvan kilométeres kerülőre kényszerítve azt, aki át akart menni. A rendszerváltást követően mindez megváltozott, de ugyanakkor a legnagyobb ipari bázist, az árammérőket gyártó Ganz üzemet felszámolták, a mezőgazdaság pedig kevés munkaalkalmat nyújt a helybelieknek. A város lakossága folyamatosan csökken: 1940-ben még 14 ezer volt a számuk, ma már alig 6500. A lakosság folyamatos apadása csak a legutóbbi időben, a Romániából áttelepedők miatt állt meg.

„A battonyai ingatlanok felvásárlása jó néhány éve kezdődött”  – mondja Kreszta István, a battonyai, román nemzetiségű tévés újságíró, a Magyar Televízió Szegedről sugárzott Ecranul nostru című román nyelvű műsorának szerkesztője. „Az egész országban itt, a román határ szomszédságában voltak a legolcsóbbak a házak és a telkek. Öt-hat éve egymillió forintért még jó állapotban lévő, kétszobás házat lehetett itt venni, a romos, elhagyott házak, illetve telkek ennek az összegnek a töredékébe kerültek.”

A huszonöt kilométerre eső Arad prosperál: harmincöt-negyvenezer munkahelyet hoztak létre az utóbbi években. Az ottani ingatlankonjunktúrát kihasználva sokan vásároltak Battonyán házat. Mint a városban élő ismerősöm elmondta, volt, aki Aradon eladta kétszobás panellakását, az árából három-négyszobás családi házat vett Battonyán, és még arra is jutott pénze, hogy felújítsa az épületet. Most már oda is költözött, mert miután Románia csatlakozott az EU-hoz, a hat kilométerre lévő Tornyán megszűnt a sorbanállás, felgyorsult az átkelés.

Ma már kétszáz fölött van a román állampolgárok által megvásárolt ingatlanok száma, a lakóingatlanoknak mintegy a tíz százaléka a románoké. Jelentős aradi vállalkozók, magas állású köztisztviselők rendezkedtek be Battonyán, ahonnan viszont – tekintettel a húsz százalékot is meghaladó a munkanélküliségre  – kezdenek átjárni a helybeliek Aradra dolgozni, a háziasszonyok pedig bevásárolni. Megindult a szervezett toborzás is, mert Battonyától nyolc kilométerre, Tornyán, a határ román oldalán is ipari parki létesül, ahol egyszerre tíz üzemben kezdődik meg a termelés. Egy autóalkatrészeket gyártó üzem már beindult. Ezekben azt üzemekben 70-80 ezer forintot, azaz a román minimálbérnél többet kínálnak a magyar szakmunkásoknak, ami már vonzó a battonyaiaknak.

Nem kell különösebb jóstehetség annak belátására, hogy a határ mentén érlelődnek a változások: az unió előnyeit kihasználva a dinamikusan fejlődő határ menti romániai térség felszívhatja a hanyatló magyar régiók fölös magyar munkaerejének egy részét, miközben magyar cégek a "lábukkal fognak szavazni": egyre többen választják majd a számukra kedvezőbb romániai gazdasági környezetet. A tehetősebb romániai polgárok pedig előnyös áron vett magyarországi házaikból fognak ingázni a két ország között.

Pelle János