Egy komolytalan hivatal tekintélyes (leendő) elnöke – röviden így jellemezhetnénk Majtényi László ORTT-pozícióját. Örvendetes is lehetne, hogy a korábban belpolitikai parkolópályának, sportállásnak, holdudvar-lerakatnak minősülő grémium élére legalább egy független vezető juthat. De mielőtt tapsolni kezdünk, azért zongorázzuk végig a témát. A médiahatóság – finoman szólva – nem tartozik a közkedvelt, nagy presztízsű hivatalok sorába. Szekértáboros elfogultság nélküli kritikusai harmad- és negyedrangú, nyugdíj előtti pártkáderekkel feltöltött cenzúrabizottságot látnak benne. A tévéfogyasztó lakosság ellenszenvvel figyeli, ahogy kipécézi és szankcionálja favorit produkcióit, a reality- és talkshow műsorokat. Igazából senki nem gondolja – még a legprűdebb, szex- és káromkodásfóbiás vénkisasszonyok se - hogy az ORTT fennállásának bármiféle, társadalomra gyakorolt pozitív hatása lenne. Igaz, negatív se. Látszatintézményi identitásából adódik, hogy kárt nem okoz, de hasznot se hajt. Csak van. A mi adóforintjainkból persze.

Igazából tényszerűen nemigen mondható, eme médiafelügyeleti szerv jelentősen csorbíthatná a politikai hír- és véleményszabadságot. Egyszerűen azért, mivel az összes parlamenti frakció delegáltja helyet foglal benne. Így aztán tendenciózusan egy irányba ütő korlátozásra nemigen képes. Sokkal inkább konszenzusos háttéralkuk jellemzik, a „ma nekem, holnap neked” logikája. Amelynek jegyében mindkét oldal összegründolhatta a saját kis pártcsatornáját – ATV-től és Klubrádiótól a Hír és Echo Tv világáig. Mivel pedig valamennyi oldal megkapta a pártszolgálati zsebtévéjét, táskarádióját, az a fajta általánosan durva manipuláció és/vagy felülről való nyílt presszionálás, ami a ’90-es évek médiaháborús harcmodorát jellemezte, eltűnőben van. Az igazán pártközeli tévések nyugodtan lubickolhatnak a maguk belterjes, akolmeleg közegében. Létrejöttek a tematikus párttévék. Így aztán a közszolgálati és főáramú kereskedelmi televíziózásból a direkten pártos hozzáállás kivonulása figyelhető meg. (A Nap-kelte is utóvédharcát vívja.) Mindenki végezheti a dolgát. Az MTV koncentrál(hatna) az objektív tájékoztatásra, országos magántévéink ugyanígy a politikamentes népszórakoztatás feladatára.

A digitális korszakváltás után az ORTT még a jelenleginél is eszköztelenebb lesz a közvetlen tartalomkontroll vonatkozásában. Szimplán azért, mert az osztódással gyarapodó képernyőnyájat gyakorlatilag képtelenség lesz regulációs elvek mentén terelgetni. A képláda – a világhálóhoz (és webrádióhoz) hasonlóan – mind ellenőrizhetetlenebb lesz a hatóságnak. Hála a jó sorsnak – tesszük rögtön hozzá. De akkor ugyan mi szükség rá? – kérdezhetünk rá azonnal. Az objektív, faktumpárti televíziózás erősödni látszik – de nyilván nem azért, mivel pártdelegáltak vélik garantálni a pártatlanságot.

Még jobban szembeszökők az ORTT sóhivatali (stílszerűen: showhivatali) adottságai, ha a kommersz televíziózás oldaláról tesszük a górcső látókörébe. A grémium legfrissebb intézkedése, hogy vizsgálni kezdte a tv2 „Igazság ára” című műsorát. Mégpedig, hogy nincs-e rossz társadalmi üzenete. Valószínűleg nem kell bemutatni a kérdéses produkciót. Hazugságvizsgálóval letesztelt játékosok válaszolnak a show házigazdájának kérdéseire. Csak akkor nyerhetnek pénzt, ha egy szinten belül valamennyire igazat felelnek. Mindenki önmaga dönti el, belemegy-e ilyen szituációba. Rengeteget hallunk mostanság az öngondoskodás és felelősségvállalás szükséges voltáról. Amúgy helyesen. De akkor nem kontraproduktív, amennyiben hatósági gyámkodással levesszük döntése terhének súlyát a polgár válláról? Mondván, ő csak a gonosz tévé szerencsétlen áldozata. Csakhogy mindnyájan tudjuk: ilyen műsorban általában nem emberbarát indítatásból szerepel valaki. Hanem az így megszerezhető anyagi javak, hírnév, stb. reményében. Aztán, ha a fellépés nem a várakozásaiknak megfelelően sikerül, egyesek babaruhának gondolják azt. Említett műsor debütáló vendégének családtagja részéről is felmerült az utólagos letiltás gondolata. Csakhogy ez nem így működik. Egy csatorna százmilliókat (nem ritkán milliárdokat) költ termékei felfuttatására. Aligha üzemelhetne rentábilisan, ha bármely szereplő (miután tetemes összeget költöttek a felvételre), visszaléphetne, csak mert előnytelennek véli saját fellépését.

Nagyjából megjósolható, hogyan végződik a történet. Az ORTT netán kiszab pár (tíz)milliós büntetést – a csatorna időarányos reklámnyereségének töredékét – aztán az üzlet dübörög tovább. Médiahatóságunk szankciórendszere úgy van kidolgozva, hogy ne érjen hajítófát se. Igazi hatása annak volna, ha az érintett műsort kerek-perec levetetnék a képernyőről, és/vagy teljes hirdetési bevételét zárolnák. Viszont eztán néplázadás törne ki. Az emberek sok mindent tolerálnak, de esti szórakozásuk megvonását aligha. Az Isaurát se merte volna Kádár János betiltani, pedig akkor diktatúra volt. Az ORTT teljhatalmú ízlésrendőrségként – miként általában a cenzúra – jóval nagyobb kárt okozna, mint eme kedélyes impotenciájával.

Amúgy az egymillió dolláros kérdés az ügyben: ha a műsor sértett vendége önmaga is jogképes felnőtt (ha ő nem, hát szülei), tehát bírósághoz tud fordulni, ugyan mi szükség rá, hogy ezt – helyette, fogadatlan prókátorként – az ORTT tegye? Miért kell nekünk, polgároknak egy szerv, amely a nevünkben dönt, megsértett-e bennünket egy műsor személyes jogainkban? Miért nem lehet ezt az érintettre (és a független igazságszolgáltatásra) bízni? Médiahatósági tisztviselők persze aligha fognak demonstrálni, hogy nincs ránk szükség, tessenek bennünket felszámolni. Fizetésünkkel, irodánkkal, szolgálati autónkkal egyetemben.

Kíváncsi vagyok, az új seprű mikor döbben rá, hogy hová is csöppent. Persze, csak ha nem tekinti az egészet eleve annak, aminek vélhetően szánták neki: ingerszegény jutalomjátéknak. Majtényi helyében mi igencsak elgondolkodnánk, bírjuk-e eltékozlandó szakmai tőkével az ORTT vezetését. Mely testület lábvíznyugalmánál csak az lenne rosszabb, ha komolyan venné önmagát.