Obama és Hillary Clinton © AP

Az amerikai gazdaságnak 2009. január 20-ig kellett volna türelmesen várnia Obamára. Se a piacok, se a politika nem bírta ki. A további tőzsdei zuhanást Obama és stábja az adminisztráció neveinek kiszivárogtatásával próbálta először ellensúlyozni, majd a megválasztott elnök rádiónyilatkozatában egy 175 milliárd dolláros, két és félmillió munkahely teremtésére irányuló élénkítő csomagot – Economic Recovery Plan – jelentett be. E csomagot az elemzők „agresszívebbnek” és „kiterjedtebbnek” nevezték, mint amit Obama bármikor megígért a kampányában.

Obamának igazat kellett adnia Kevin Rudd ausztrál miniszterelnöknek, aki azt mondta: „a válság tegnap pénzügyi volt, ma gazdasági, holnap társadalmi lesz”. Amerika belecsúszott a gazdasági válságba. Obamának a 700 milliárd dolláros, Paulson-féle pénzügyi csomag után döntenie kellett arról, hogy milyen típusú, milyen távlatú és mekkora reálgazdasági csomagot javasol.

Amikor Timothy Geithner pénzügyminiszteri kinevezésével egyidőben nem ágazati – autóipari, elektronikai stb. –, hanem átfogó foglalkoztatási csomagot jelentett be, azt üzente, hogy nem akar egyéni kimentést, a Wall Street nem rendelhet nála azt, amit akar. Geithner (47) igazi technokrata, aki nem szolgált magáncégeknél, s a New York-i Fed elnökeként a Fed válságkezelője, „tűzoltója” volt – Fed’s Fireman –, szoros együttműködésben Bernanke Fed-elnökkel és Paulson pénzügyminiszterrel. Bűne a Wall Street szemében, hogy „elengedte a Lehman kezét”. Igen, lehet, hogy sokak szerint ő a válság egyik előidézője, de másrészt ő győzte meg Obamát, hogy részt kell vállalnia a 700 milliárdos csomagban. Mindenesetre Geithner kinevezésére a tőzsde emelkedéssel reagált, ahogy az egyik elemző mondta: „a piac online választási gépezet, és úgy szavazott, hogy ez jó döntés volt”.

Az adminisztráció összeállítása szinte meghatározza a következő négy évet. „Az utóbbi négy évben inkább olyan emberekkel ismerkedtem meg, akik segíthettek az elnökké választásomban, így semmi időm sem maradt olyan emberekkel megismerkedni, akik segíteni tudnak abban, hogy jó elnök legyek” – mondta Kennedy, nem sokkal megválasztása után.

Obamának se ideje, se módja nem volt önálló adminisztráció kigondolására, mert a gazdasági válságban a közvélemény nem engedi, hogy az adminisztrációktól távoli embereket jelöljön. Kennedy megengedhette magának, hogy a Truman-adminisztráció emberei helyett újakat hozzon az egyetemekről és az üzleti életből. Ő még azzal érvelhetett a tapasztalatlanságuk miatt vonakodó „újoncoknál”, hogy ő is kezdő elnök, és majd menet közben valamennyien beletanulnak. De Obamának szinte azonnal bizonyítania kell, hogy alkalmas a kormányzásra, és nincs mód a menet közbeni tanulásra. A változásokat ígérő elnök ezért tapasztalt politikusokat, adminisztrátorokat választ kormányába.

Világos, hogy a választási támogatásért cserébe kiegyezett a Clinton-klánnal, és a kormányzóképesség megteremtéséért a volt Clinton-adminisztrációval. Jó döntés-e, hogy Hillary Clinton-t választotta külügyminiszternek? – vitatják. A jelenlegi nehéz külpolitikai helyzetben aligha tudna Obama egyszerre megbirkózni a demokrata közép és a republikánusok ellenállásával. A Clinton-klán, élén Hillary Clintonnal, nemcsak a tapasztalatot és a világméretű kapcsolati hálózatot hozza magával, hanem a demokrata közép szenátorait és képviselőit is, és egy hatalmas elit tőkecsoportot. A Clinton-csapat kész kínai, orosz, európai és izraeli kapcsolatokat hoz. Másrészt, keményebb és realistább tárgyalási magatartást az arab világban, Iránnal szemben.

Obamának sokkal kisebb a mozgástere, mint amit megválasztása mutat. Eldöntötte, hogy egységes demokrata többséggel és nem eleve ellenséges republikánus kisebbséggel igyekszik kormányozni. Célszerűbbnek látta, ha megosztja a felelősséget. Inkább a kormányon belül, mint azon kívül egyensúlyoz. Felmérte, ha sikeresen mérlegeli a súlyokat és ellensúlyokat, inkább előbbre jut, mintha azok állandóan ütközetbe mennek vele.

„Ő ért legjobban ehhez, ő tudja a legtöbbet erről, neki van a legtöbb tapasztalata ebben”, „hála Istennek, sokkal okosabb nálam a pénzügyekben”, „együtt kormányzunk”, „csak semmi dráma” – mondja a világ legnagyobb hatalmának elnöke. Miért gondolom, hogy menni fog neki a kormányzás?

Lengyel László