© AP

Eszkalálódik a gázhadviselés. Mely ezúttal nem tömegpusztító, hanem világgazdasági fegyver bevetését jelenti. Aminek stratégiai csapásaiból immár Magyarországnak is kijut. Két szovjet utódállam nézeteltérésének örve alatt lényegében direkt energiablokád sújtja nemcsak az unió volt szocialista tagjait, de közvetve az egész kontinenst.

Nyilvánvaló, hogy minél ritkább a fekete és kék arany, úgy lesz egyre drágább a vásárlók számára. Ráadásul a bajok korántsem az energiaínséggel kezdődnek, hanem máris jelen vannak. A nyugati és a magyar energiapiac közös paradoxonja, hogy fogyasztásával olyan rezsimeket juttat bevételhez, amelyek minimum biztonságpolitikai kockázatnak tekinthetőek. Nyugati források tudni vélik, hogy az olajprofitban úszó szaúdi királyság nyereségének bizonyos hányada – jótékonyságinak álcázott alapítványokon, fedőcégeken át – a terrorszervezetek zsebébe vándorol. De a gázexportőr Moszkva is pörgős ütemben fejleszti hadiiparát és haderejét, előszeretettel karolva fel olyan nyugatgyűlölő államokat, mint Venezuela és Irán. A világpolitika torz fintora, hogy az euroatlanti civilizáció külső energiafüggése teszi lehetővé olyan rendszerek tartós fennmaradását, amelyek szemben állnak a pluralista, piacpárti eszményekkel.

Miközben az energiahordozóban szűkölködő peremvilágok azért nem fejlődnek, mert nincs miből (a segélyeket ellopják, a tőke pedig nem jön), az energiában gazdagok azért nem, mert „nincs miért”. Az Arab-félszigeten, illetve a volt Szovjetunió energiahordozókban bővelkedő országaiban, Oroszországtól Türkmenisztánig, az olaj- és gázpénzeknek köszönhetően a tekintélyuralmi-abszolutista rendszerek látszatra prosperálnak, az állam képes biztosítani az alanyi jogú közszolgáltatásokat, a fejlődő régiók átlaghoz mérve bőkezű szociális juttatásokat, a térítésmentes közép-és felsőfokú oktatást. Ha viszont a fosszilis bőségszaru kiürül, a jólétnek nem lesz fekete vagy kék aranyfedezete.

Oroszország nem éri be azzal, hogy a gázeladás révén biztosítson magának időleges - ámbár távlatilag egyre bizonytalanabb - lakossági stabilitást. Részben az energiakártya kijátszásával akarja helyreállítani birodalmi (és regionális) tekintélyét. A Kreml jól érthető üzenete Brüsszel felé: „Vegyétek le a kezeteket Ukrajnáról, és kaptok gázt.” Meg akarja ugyanis gátolni, hogy szomszédságát nyugatpárti országok alkossák. Erre a zsarolásra az uniónak határozott, kategorikus választ kellene adni. Az exportbevételektől függő Oroszország maga alatt vágja a fát a rugalmatlan hozzáállással, mivel prioritássá emeli az őt megkerülő, szerepét leértékelő Nabucco-tervet. 

Nekünk viszont a nagyhatalmi és globális stratégiai magasságokon túl az is fontos, hogy mint kisnemzet és átlagfogyasztó, mit tehetünk a kiszolgáltatottságunk csökkentéért. Pillanatnyi kényszerpályánk dacára nagyon is sokat. A hazai energiafelhasználást ugyanaz jellemezte mostanáig, akár az áru- és gépjárműhitelekre alapozott költekezést. Pazarló, a lehetőségeken túlterjeszkedő fogyasztás. Ilyen szempontból a gázmizéria ugyanúgy kapóra jöhet, mint pénzügyi világzűr. Rádöbbentheti a vásárlóközönséget: a növekvő, gyakran fedezetlenül gerjesztődött igényeknek objektív korlátai és határai vannak.

Jó lenne, ha állampolgári szinten jobban takarékoskodnánk az elektromos energiával, ha előnyben részesítenénk a kisebb fogyasztású gépkocsik vásárlását, ha korszerűsítenénk a lakás vagy a családi ház hőszigetelését, fűtésszabályozását. A kormánynak pedig támogatnia kellene a geotermikus fűtőművek, napenergia-telepek, szélkerékparkok létesítést célzó beruházásokat. Méghozzá nem jelképes, hanem tömegeket ellátó méretekben. A megújuló energetika fejlesztése adókedvezményekkel, támogatásokkal, a hatósági engedélyeztetés lerövidítésével működhet. A   másfelé kígyózó gázútvonalak építése mellett egyéb, hagyományos energiapótlási opciókat is mérlegelni kell. Ilyen például a kisebb belföldi vízerőművek létesítése, a paksi atomerőmű kapacitásbővítése - ha az nem lehetséges, új erőmű felépítése.

Nyitott gazdaságú, energiaimportőr országunknak jó tanulópénznek bizonyulhat a mostani krízis. Rossz úton járnak a magyar vezetők, amikor tekintélyelvű alapon nyugtatgatják a lakosságot. Mondván, hogy „nincs itt semmi gáz”, mi, bölcs politikusok elintézzük a dolgot Holott azt kéne tudatosítani: lehet, hogy a válság hamarosan elül, de attól az energetikai függőség változatlanul Magyarország Achilles-sarka marad. A változás csak kitartó, szívós munkával - és össztársadalmi hozzájárulással - lehetséges. Energiatudatosság, az orosz gázzal szembeni alternatívák, és másfajta, adott esetben teljesen új források beiktatása lehet a túlélést segítő triász.

Papp László Tamás