Gazdasági világválság idején jó hír, hogy „az idő nekünk dolgozik”, aggodalomra nincs okunk. A jövő mindenképp szép, bár tény, hogy „számlával szebb”. S hogy így is legyen, nem kell mást tenni, mint részt venni a kormányzati szerencsejátékban, és számlákat küldeni a megadott címre. A január elsejétől indult „Tiszta haszon” program keretében a Magyar Köztársaság kormánya és a Szerencsejáték Zrt. teszi lehetővé, hogy induljunk „számlával milliókért”. Budai Bernadett kormányszóvivő, amikor beharangozta a sorsjátékot, hangsúlyozta, hogy a gazdaság kifehérítését célzó hasonló programok számos európai országban sikeresek voltak, s a pénzügyi vezetés nálunk is nagy reményeket fűz hozzá. Most már csak az a kérdés, mit remélhetünk egy olyan kormánytól, mely súlyosbodó gazdasági problémáinak megoldását ilyen PR-akciótól várja?

Mint köztudott, komoly oka van annak, hogy Magyarországon a fekete- és szürkegazdaság annyira megerősödött, hogy a számla nélkül megtermelt és elfogyasztott GDP aránya minden képzeletet felülmúl. Az élő munkára rakodó terhek és járulékok – melyeket most a kormányfő, eddigi kijelentéseivel ellentétben mégiscsak csökkenteni szeretne – miatt virágzik a létező szocializmus idejéből ismerős „barterkereskedelem”. Miért kérne számlát az, aki a jövedelme nagyobb részét különböző trükkökkel, az adóhivatalt megkerülve szerzi? Gazdasági kényszer szülte a bölcsességet: Do ut des (adok, hogy adj), vagy ha valaki a latinban kevésbé járatos: Leben und leben lassen. Ezt a kollektív cinkosságot akarják felmorzsolni egy sorsjátékkal?

Ki adjon számlát, ha egyre kevesebben dolgoznak legálisan? Az aktív dolgozók száma évről-évre csökken. Lassanként oda jutunk, hogy a felnőttek többsége semmiféle nyilvántartásban nem szerepel majd. A magyar társadalom alsó egyharmada a legális gazdaságon kívülre húzódott. Ha fel is veszi a segélyt vagy szerény, különböző jogcímeken szerzett nyugdíját, feketén dolgozik, kereskedik, sofőrködik, kaszál, kapál vagy kisebb javításokat végez. A középső harmad, a kis- és középvállalkozók és értelmiségiek sem gondolják úgy, hogy érdemes anyagi áldozatokat hozniuk a magyar államért. E réteg tagjai csak akkor adnak számlát, ha az APEH ellenőrzésére számítanak. Ők kifejezetten tartanak attól, hogy a szerencsejátékon kihúzzák a számlájukat, hiszen ebből az alkalomból is csak ellenőrizhetik őket. Mellesleg ne feledkezzünk meg egy elhanyagolhatóan kicsiny, de politikailag jelentős csoportról sem, a magyar országgyűlés képviselőiről, akiknek a költségtérítésük felhasználását nem kell számlákkal igazolniuk. Hogyan kérjenek ezek után ugyanezek a honatyák és honanyák számlát az üzletekben vagy a szolgáltatóktól?

Ki vehet még részt a „Számlával szebb a jövő” sorsjátékon? Talán a közszféra alkalmazottai, meg azok, akik innen mentek nyugdíjba - de mintha már nekik is kezdene elszállni a játékos kedvük. Talán azért, mert érzik, hogy viszonylagos létbiztonságukat fenyegeti a válság, melynek elhárításával nem boldogulnak a hatalmon lévők. Mintha derengene nekik, hogy mindaz, ami körülöttük és velük történik, valahogy nem illik bele a „Tiszta haszon” programba.

Nem tudjuk, mivel töltik a napjaikat azok, akik, ha éppen nem betegeskednek, nem adnak és nem kérnek számlát. Talán tudomást sem vesznek a kormány erőfeszítéseiről a gazdaság kifehérítésére, hiszen nem olvasnak újságot, vagy ha igen, csak bulvárlapot, és ha a televízióban megszólal egy politikus, nyomban csatornát váltanak. Persze, a lakcímbejelentések alapján még mindig viszonylag pontosan fel lehetne becsülni azokat a húsz és ötven év közötti állampolgárokat, akik, legalábbis elvileg, adófizetők, hiszen dolgozniuk kell ahhoz, hogy megéljenek. De hogyan lenne képes az állam egy ilyen bonyolult művelet végrehajtására, ha arra sem képes, hogy befizetőhöz, azaz biztosított személyhez kösse a tb-járulékokat? Nemcsak az emberek mint fogyasztók tűnnek el a ködben, hanem a cégek is. A Magyarországon bejegyzett közel egymillió egyéni vállalkozó, gazdasági társaság, egyéni vállalkozás, bt., kft. közül csak egy töredék aktív. Közülük szép számmal akadnak, melyeket kifejezetten adócsalás céljára hoztak létre, hajléktalanok és egyéb „strómanok” ügyvezetésével. Az ő számláikkal is részt lehet venni a sorsjátékon, hogy „szebb legyen a jövő”?

A Liszt Ferenc tér másik sarkán, alig száz méterre a hirdetőoszloptól, ahol a plakátot láttam, áll egy felállványozott, egykor fényűző sarokház. Ezt a Terézváros önkormányzati képviselői (igaz, felújításra szoruló állapotban) 150 millió forintért, azaz egy nagyobb alapterületű, jól felszerelt luxus-társasházi lakás áráért adták el. Emiatt két teljes frakciót, valamint az akkori (és mostani) polgármestert meggyanúsította az ügyészség. Számomra kétség sem fér ahhoz, hogy közelebb visz a magyar gazdaság amúgy elengedhetetlen kifehérítéséhez egy ilyen, nyilvánvalóan korrupciógyanús história feltárása, a bűnösök leleplezése és megbüntetése, mint egy bárgyú számlasorsjáték.

Pelle János