Ha az újságírót politikus, vagy politikailag azonosítható szervezet kitüntetésre javasolja, az illető kezdhet  gyanakodni: rosszul végzi a munkáját. Már amennyiben önmagát pártsemleges, elfogulatlan médiamunkásnak gondolja. A közhatalom tisztaságán őrködő közszolgálat akkor funkcionál rendeltetésszerűen, ha süket marad a belpolitikai szirénhangokra. Csak úgy érdemelheti ki a pártatlan tájékoztatás híveinek bizalmát, ha nevének hallatán is nyilvánvaló: egyetlen holdudvari közszereplőben sem merülne föl plecsnit tűzni a mellére. Ugyanis ők is tudják: tetteivel nem szolgált rá ilyesmire. Sajnálatos módon Cselényi László, a Duna Televízió elnöke nem ment át a fenti teszten. Sőt, az Árpád-pajzs fantázianévre hallgató méretes érdemrend és a közszolgálati csatorna viszonyában nem ez az egyetlen problematikus pont.

A Duna Televízió elnöke visszaadta az Árpád-pajzsot

2009. július 5. vasárnap 17:57 Az Árpád-pajzs ünnepélyes átadását követően Cselényi László, a Duna Televízió elnöke, a tavalyi díjazottak egyike az alábbi nyilatkozatot tette közzé. „Minél egyoldalúbb világnézetileg egy díj, értéke annál bizonytalanabb. Anélkül, hogy szándékomban állna a javarészt általam is nagyra becsült kitüntetőket megbántani, úgy érzem, kilógok a sorból. Vagy úgy is mondhatnám: érdemtelennek tartom magam az Árpád-pajzs birtoklására, ezért azt köszönettel visszajuttatom az alapítványnak” - közölte Cselényi László. (Forrás: Duna TV Híradó; dunatv.hu )

Bármely átlagos újságolvasó képes belőni a Szörényi Levente vezette Holdvilágárok Alapítvány preferenciáit, ha elolvassa a grémium által kiosztott Árpád-pajzs 2008-as díjazottjainak listáját. Kassai Lajos lovas íjász mellett Chrudinák Alajos, valamint Cselényi László tévéelnök, Csete György építész, Szervátiusz Tibor szobrászművész, továbbá Duray Miklós politikus, író. A tíz éve elhunyt László Gyula történésznek posztumusz díjat ítélt oda az alapítvány kuratóriuma. Chrudinák és Duray esetén köztudott, hogy nyílt szimpátiájuk régóta a mindenkori jobboldalé. László Gyula kétségtelenül jelentős, ugyanakkor vitatható régészi munkásságából most leginkább a magyarság őstörténetének revízióját óhajtó „nemzeti fundamentalista” szubkultúra próbál tőkét kovácsolni. Csete György építész aláírásával helyeselte Csoóri Sándor 2007 tavaszi nyílt levelét, amely szerint „az egészségügy, a kórházak barbár szétdúlása a ma emberét az 1919-es proletárdiktatúra gaztetteire emlékezteti. Ha a terror áldozatainak számát összevetjük a mai cinikus, üzleties intézkedések áldozatainak előre látható számával, akkor a proletárdiktatúra szelídebb korszaknak tűnik a mai dúlásokhoz képest.” A tavalyelőtti névsorból Kondor Katalin éppúgy a jobbos médiavezetőkhöz sorolható, mint Chrudinák. Tőkés László ilyetén hovatartozása sem titok. Az ugyancsak pajzzsal ékesített Szokolay Sándor zeneszerző szintén aláírta a Csoóri-levelet. Miként Kisida Elek orvosprofesszor is. De az alapítvány frontembere, Szörényi Levente világnézeti preferenciái is ismertek. Nem függetleníthető ettől az a kis színes sem, hogy a Fidesz-KDNP helyi erősségei javasolták őt Angyalföld díszpolgárának.

Jóhiszeműen tehát aligha hihető el: a tavaly díjazott Cselényi most jött rá, hogy „a politika túlságosan átszínezte és egyoldalúvá tette a díjat”. Mégis, mikor volt az sokoldalú vagy más színű? Balogh Zoltán főorvos, Czakó Gábor közíró, Grosics Gyula focista, Lovas István publicista, Makovecz Imre építész, dr. Morvai Krisztina politikus, dr. Papp Lajos szívsebész professzor díjazása nem megtöri, hanem garantálja a folyamatosságot. Ennek jegyében az alapítvány következetesen a mérsékelt és/vagy radikális jobboldal felé elfogult, s pártos meggyőződésüket harsányan hirdető (vagy más úton nyilvánvalóvá tévő) ismert személyiségeket jutalmaz. Eddig a dologgal semmiféle hézag nincs: bármely párt, egyesület, magánalapítvány, baráti társaság, magáncég alapvető joga, hogy annak osszon elismerést, akinek jólesik. A demokrácia nemcsak a függetlenség, de az elfogultság szabadsága is. Amíg ez adóforintokat nem érintő privát kezdeményezés határain belül fut, netán a pártköltségvetés kontójára megy, szót sem érdemel. Parlamenti vagy önkormányzati többséget alkotó hatalomgyakorlók is megtehetik, hogy lényegében önnön média-és kultúraholdudvarukat dekorálják plecsnikkel. Gyakorlatilag a mindenkori kormány összetételétől függetlenül ez történik valamennyi nemzeti ünnepen. A jó ízlés berzenkedik, a pártatlanságra törekvő írástudók gyomra olykor forog, de amennyiben közjogi méltóságok adományoznak ordót, az protokollesemény, melyről a közmédiának muszáj tudósítania.

Viszont az Árpád-pajzsnál nincs ilyenfajta kötelezettség. A kitüntetést egy nyilvánvaló politikai orientációjú „magánklub” adományozza harcos és ordas szimpatizánsoknak, közszereplésük gyümölcseként. Hírértékén kezelve ez legfeljebb pár soros említést ér a tévéhíradó végén. Azt is csak akkor, ha a díjazottak sorában híres művész vagy politikus is található. Semmiképp nem indokolt, hogy egyórás közvetítéssel bemutassák a teljes aktust, ahogy ezt épp a Duna TV tette.

Politikasemlegességre esküdött közcsatorna vezetőjének semmi keresnivalója ilyen rendezvénynél. Díjazottként vagy résztvevőként éppúgy nem, ahogy exkluzív adás közvetett elrendelőjeként sem. Mindez független attól, hogy az illető szervezet jobb-vagy baloldali, mérsékelt vagy szélsőséges. Attól, hogy a műsortervben a mínuszos hírt tudományos vagy kulturális cselekménnyé stilizálják, még nem lesz az. Ez a Duna TV világos szereptévesztésének könyvelhető el s ebben szerepet játszott a díjátadó felé hajló kezű tévéelnök is.

A határon túli magyarságnak „ajándékba szánt” csatorna küldetése azonban nem ez. Hanem, hogy az aktuálpolitika bolygórendszeréről leszakítható elitkultúra-missziót töltsön be. Lehet vitázni arról, hogy a Duna TV ezt jól csinálja-e. Azon is, ilyen költségvetési válsághelyzetben indokolt-e négy közszolgálati tévécsatorna (m1, m2, Duna TV, Duna II./Autonómia) fenntartása. Azon is, jól teljesíti-e azon feladatát a Duna, hogy a határon túli magyarok nyilvánosságaként ellenőrzi a külországi magyarságpolitikát, valamint a „magyarságfinanszírozást.” Jelesül, hogy az anyaországból utalt pénzek valóban közcélokra, s nem magán-és pártzsebekbe jutnak-e? Kiegyensúlyozott-e a tekintetben, hogy tradicionalista kánon helyett sokszínű nemzetképet és magyarságfelfogást jelenít meg? A szomszédnépek nacionalistáinak kisebbségüldöző történelemhamisításait jogosan bíráló filmek műsorra tűzésével párhuzamosan a hazai és határon túli magyar nacionalizmus túlkapásait bemutató produkciókat is sugároz? Kérdések, melyekre többféle felelet adható. De ez biztosan tudható, mi nem feladata egy összmagyar tévéadónak. Olyasféle indirekt politikacsinálás, mint az Árpád-pajzs közszolgálati felkarolása.              

Papp László Tamás