A szeptember 11-i, pénteki Népszabadság Vélemény rovatában Labanino Rafael politológus Helyi ügy címmel értekezik az edelényi (Borsod megyei) polgármester nagy vihart kavart cigányellenes kijelentéséről. Itt olvasható a jellemzés Moldova Györgyről: „notórius kádárista, rasszista”. Ezekre a jelzőkre mindenképp érdemes reagálni az író Érik a Vihar – Riport Miskolcról című kétkötetes szociográfiája kapcsán.

Moldova rendhagyó alakja irodalmunknak és közéletünknek. Gyakran ismétli önmagát, néha az az ember érzése, hogy el sem olvassa másodszorra, amit leírt. Viszont a problémaérzéke hihetetlen. Mondhatni azt is, hogy képes megelőlegezni a jövő heti újságot. Miskolccal foglalkozó riportkötetét 2009. március 30-án zárta le, és a második kötet 211. oldalán a következő mondat szerepel: „Miskolc atmoszférájában – szerintem – benne rejlik egy terrorcselekmény veszélye.” Ehhez képest most került nyilvánosságra, hogy merényletre készült a Magyarok Nyilai szélsőjobboldali terrorszervezet Miskolc szocialista polgármestere, Káli Sándor ellen egy labdába rejtett pokolgéppel, és az akciót április 7-éről 8-ára virradó éjjel tervezték végrehajtani.

Moldova György © Túry Gergely

Kár, hogy akármit lát, tapasztal vagy olvas Moldova, naiv politikai meggyőződése az, amit bírálói notórius kádárizmusnak neveznek. Ez a valóban anakronisztikus szemlélet nem konkrétan Kádár János személyéhez kötődik, hanem a „felvilágosodott despotizmus” üdvözítő voltához, melynek legnagyobb képviselője a magyar történelemben szerinte Kádár volt. Holott, ha van egy magyar nagyváros, amelynek fejlődése, jelenlegi tragikus helyzete egyértelműen a „létező szocializmus” évtizedeinek elhibázott várospolitikájában keresendő, akkor az Miskolc. Többször is említi, hogy az ötvenes években Borsod megyének azt a vidékét, amelynek a központja Miskolc, a „magyar Ruhr-vidéknek” tekintették. A várost kiemelten kezelték, kohászatát és arra épülő fegyveriparát, amely már 1945 előtt is jelentős volt, hatalmas beruházásokkal hihetetlenül felduzzasztották.

Bizonyos értelemben Miskolc a kelet-európai doktriner városfejlődés mintapéldája. Amikor a nehézipart még csúcsra járatták, három helyi munkavállaló közül kettő a Lenin Kohászati Művekben és a vas- és fémiparban, illetve a kohókat kiszolgáló bányákban dolgozott. (Ma már egyik ágazat sem termel, dolgozóit elbocsátották.) Egyidejűleg a régi Miskolcból, amely a két világháború között még ötven-hatvanezer lakosú kereskedőváros volt, alig maradt valami a Széchenyi utcán, néhány templomon és temetőn kívül. A főutcán ma már alig vannak működő boltok, a vevők a közeli, hatalmas plázákban vásárolnak. A nagy mértékben kicserélődött lakosság száma a nyolcvanas évekre elérte a kétszázezret (azóta legalább harmincezerrel csökkent). A szocialista tervgazdálkodás kényszerében, a hatvanas-hetvenes években irdatlan méretű paneles lakótelepek épültek, a legnagyobb éppen az Avason, a hegytetőre, hogy a mindenható pártitkár Pestről hazatérve már az autóból lássa az ő városát.

Mindaz, ami a rendszerváltás után történt Miskolcon, csak a már kialakult csődhelyzetet súlyosbította. Mint Moldova írja, „a rendszerváltás minden magyar nagyváros közül Miskolcnak ártott a legtöbbet.” Nemhogy enyhíteni nem sikerült a nyilvánvalóvá vált társadalmi-gazdasági problémákat, de „az ordas tőke korlátlan tobzódása” e problémákat tovább súlyosbította. Az alsó-középosztályba sorolható szakmunkástömegek először az állásukat veszítették el, majd kiderült, hogy kényszervállalkozóként sem képesek megélni. De a miskolci nagyüzemek felszámolásának okát Moldova politikai okokra vezeti vissza. „1990. november 21-én az Antall József vezette jobboldali kormány felszámolási eljárást indított a Diósgyőri Gépgyár ellen. Ez az akció feltehetőleg része volt a nehézipar elleni támadásnak – már említettem, a doktriner miniszterelnök rémlátásai közé tartozott, hogy a nagyobb csoportokban elhelyezkedő munkástömegek a baloldali hatalom visszatérésének állandó veszélyét idézik fel.”

Ami Moldova „rasszizmusát” illeti, mint írja: .„Miskolcon is – a város történetében először – létrejött az MSZP-től a szélsőjobbig tartó egységfront, egymást megelőzve próbálták kifejezni szolidaritásukat Pásztor iránt”. Majd Moldova leírja a következő vasárnap a városháza előtt tartott „tömegek által támogatott rasszista megmozdulást”. „Tüntetés zajlott le három-négyezer ember részvételével, a megjelentek megtapsolták az árpádsávos zászlók alatt felvonuló, Pásztor rendőrkapitányt éltető Magyar Gárda és a többi fél- vagy egész fasiszta alakulat felvonulását. Semmi hasonló tiltakozásra nem emlékszünk, amely a város ingatlanvagyonát fillérekért kisajátító tőkések ellen irányult volna, pedig ott milliárdok mentek el, és nem néhány aranylánc vagy retikül.”

(Pásztor Albert helyi rendőrkapitány 2009. január 30-i sajtóértekezletén úgy nyilatkozott, hogy a rendőrség a városban több betörő-, tolvaj- és rablóbandát fogott el, és „az elkövetők minden esetben romák voltak”. Arra az újságírói kérdésre, honnan tudják, hogy az elkövetők milyen származásúak, a rendőrkapitány ezt válaszolta: „a sértettek eleve azzal igazítják útba a rendőröket, hogy cigányok támadták meg őket.” Egyébként „az elkövetők vállalták roma származásukat”. Ezután az igazságügyi és rendészeti miniszter azon nyomban leváltotta Pásztor Albertet „rasszista kijelentése” miatt, de a miskolciak nyomására huszonnégy órán belül visszahelyezték a tisztségébe.)

Moldova ugyanmakkor foglalkozik a balul sikerült Fészekrakó programmal, amely elmélyítette az etnikai ellentéteket. Miskolc legnagyobb lakótelepén, az Avason tömegével jelentek meg - a dilettáns szociálpolitika által életre hívott Fészekrakó program segítségével berendezkedő - cigánycsaládok, amelyek, ahogy ezt Moldova írja, jórészt nem tudnak, és nem is akarnak alkalmazkodni, így állandó, robbanásveszélyes konfliktushelyzetet idéznek elő. Moldova megszólaltatja a városi főügyészt, aki kitálalt a beköltöztetési program körüli, a bankokat és a helyi önkormányzatot egyaránt érintő visszaélésekről. Utal a későbbi fejleményre is: „2009 júliusában már az újságok is közölték Káli Sándor polgármester bejelentését, miszerint milliárdos, bűnszövetkezetben elkövetett csalás történt Miskolcon a Fészekrakó programhoz kötődően.”

Moldova leírja a lidércnyomásszerű állapotokat Lyukóbányán, ahol a bányászok és a kohászok elhagyott és feldúlt, az építőanyag megszerzése miatt szétlopott víkendházaiba tömegével költöztek be a legszegényebbek, közöttük nagy számban cigányok. Többségében munkanélküliek. Mint Moldova írja, „amikor Kondorosi Ferenc, az Új Rend és Szabadság program kormánybiztosa Miskolcon járt, elhozták ide, és bár csak egy-két órát töltött el Lyukón, kijelentette: "Eddig azt hittem, hogy ilyen telepek csak Dél-Amerikában vannak!” (Csak úgy mellesleg: ki emlékszik még Gyurcsány 2008 áprilisában nagy dérrel-dúrral meghirdetett Új Rend és Szabadság programjára?)

Miskolc jórészt az MSZP-re szavazott a 2006-os a választáson. A szocialisták által hagyott bizalmi űrbe nyomult be a velejéig demagóg, cigányellenes Jobbik. Sikerében nagy szerepet játszott a médiára erőltetett „politikai korrektség”, amely lehetetlenné teszi, hogy a társadalomban illetve a politikai elit soraiban érdemi vita folyjék a cigányok helyzetéről. Személyiségi jogi és adatvédelmi okokból ma sem tudjuk pontosan, valójában hány roma él az országban, illetve Miskolcon, hiszen az önbevallásra alapozott népszámlások adatai használhatatlanok. (Moldova miskolci interjúalanyai húszezer körülire teszik az ottani cigányok számát, azaz a város 170 ezres lakosságának 12 százalékára, ami jóval nagyobb arány az országos átlagnál.). Nem tudjuk, mennyi közöttük a munkanélküli, a deviáns, a beteg, miből élnek, mekkora a népszaporulatuk, hány fogyatékos születik közöttük. Romaügyben sötétben tapogatózunk, pedig segélyezésre folyósított milliárdok folynak el, minden kézzel fogható eredmény nélkül.

A sors iróniája, hogy éppen azt a Moldovát rasszistázzák le, aki az utóbbi évtizedekben felcsapott a „létező”, vagyis inkább a „sohasem létezett” szocializmus apologétájának. Moldova a nyolcvanas években megjelent Bűn az élet című szociográfiájával, a „cigánybűnözés” fogalmának használatával érdemelte ki a rasszista stigmát az akkor ellenzéki, liberális szociológusoktól, nyilvánosságot adott ugyanis a „politikailag inkorrekt módon” gondolkodó rendőrtiszteknek. Pedig ők, igaz, vitatható módon, de megpróbáltak szembenézni a lehangoló tényekkel, mint ez év elején Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány.

Pelle János