A szlovákiai parlamenti választások földcsuszamlásszerű változásokat is hozhatnak az ország életében. Robert Fico eddigi miniszterelnök pártja, a baloldali populista Smer még mindig a legtöbb mandátumot fogja birtokolni a pozsonyi parlamentben, ám nem lesz képes kormányt alakítani, hisz koalíciós partnerei rendkívül rosszul teljesítettek. Erre valószínűleg a jobboldali centrum vezető erejének, a Demokratikus és Keresztény Koalíciósnak (SDKÚ) lesz igazán esélye, a többi eddigi ellenzéki párttal szövetségben. „Legszívesebben sírnék” – jelentette ki Fico, amikor közölték vele a választás állását 99,5 százalékos feldolgozottságnál.

Bugár Béla

Dudás Szabolcs

Van is miért. Igaz, bukását már jó ideje nagyon valószínűnek tartották a közvéleményutatók, elvégre egymás után derültek ki a párt holdudvarának korrupciós ügyei, Szlovákiát sem kímélték a gazdasági válság következményei, és a populista politika sem bizonyult olcsó mulatságnak, az ország deficitje igen magasra ugrott az elmúlt fél évben.

A választók feltűnő aktivitása (közel 59 százalék) azt mutatja, hogy a lakosság valóban változást kívánt. Már évek óta fokozatosan romlott a közhangulat. Fico külpolitikai manőverei miatt az ország elszigetelődni látszott az EU-n belül, a Magyarországgal mesterségesen életben tartott konfliktust a szlovákok döntő többsége elutasította, sőt károsnak ítélte. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint annak a két pártnak a rossz szereplése, melyek Fico rendíthetetlen szövetségesei voltak, s amelyek teljes politikájukat a radikális nacionalizmusra építették. Vladimír Meciar Demokratikus Szlovákiáért Mozgalma (HZDS) be se jutott a parlamentbe, szavazói átvándoroltak a Smer-hez, Ján Slota Nemzeti Pártja (SNS) pedig épphogy megütötte a mércét a maga 5,07 százalékával.

Nagy meglepetés a frissen alapított liberális párt, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) rendkívüli eredményessége (12,2 százalék), ami arra enged következtetni, hogy Közép-Európában komoly esélyekkel rendelkezik a minap még leírt szabadelvű politikai orientáció. A két héttel korábban Csehországban tartott parlamenti választásokon az SaS-hoz hasonló programmal induló, Karl Schwarzenberg által 2009-ben életre hívott liberális Top 09 kiváló szereplése is ezt bizonyítja.

A szlovákiai választások másik meglepő fordulatát a magyar pártok teljesítménye jelenti. Korábban sokan vélték úgy, hogy a megosztottság minden magyar képviseletet száműzhet a törvényhozásból, ám arra senki sem gondolt, hogy a szélesebb beágyazottságú, komoly tradíciókkal rendelkező Magyar Koalíció Pártja hullik majd ki 2010 júniusában. A folyamatok magyarázatakor persze e tekintetben sem lehet mellőzni a magyar-szlovák viszony általános kihatásait. Mindennek tükrében nagy biztonsággal kijelenthető: az MKP bukását javarészt a Fidesz által erőltetett határon túli politika okozta, Bugár Béla Híd-Most pártjának sikere viszont Fico politikájának egyenes következménye.

Bugár 2004-ig a Fidesz  lelkes szövetségese volt, ideológiai és gyakorlatias megfontolásokból egyaránt. Az általa vezetett akkori MKP és a Fidesz törekvései nem keresztezték egymást, mi több, míg az MKP tagja maradt a jobboldali-liberális szlovák kormánynak, országos és európai szinten egyaránt konvergáltak a célok épp úgy, mint a szándékok.

Ám amikor a Fidesz a „kettős állampolgárságot a határon túliaknak” kampány élére állt, komoly érdekellentét merült fel a magyarországi jobboldal centrum és a határon túli magyar pártok között. Ez utóbbiak ugyanis tartottak – és tartanak a mai napig – attól, hogy a kettős állampolgárság okozta labilitás bátoríthatja az áttelepülést Magyarországra, ami tovább gyengíti saját választói bázisukat. Ezt persze egyikük sem merte nyíltan kimondani, látszólag a Fidesz-vezényelte akció mögé álltak, maguk is felszólítva Magyarország polgárait, hogy a vonatkozó 2004. december 5.-i referendumon támogassák az ügyet. Egyetlen kivétel akadt, Bugár Béla, aki úgy nyilatkozott: az hogy megkapják-e a felvidéki magyarok a magyar állampolgársápot vagy sem, irreleváns, a maga részéről ezzel nem is kíván foglalkozni, mert a dolognak semmi értelme. 

Ez bőven elég volt Orbánnak ahhoz, hogy megnyomja azt a bizonyos gombot, hű emberei pedig – a politikai éleslátással nem vádolható, de buzgón intrikáló Duray Miklóssal az élen – Bugárt kibuktatták az elnöki pozícióból. Mi több, mindent meg is tettek annak érdekében, hogy Bugárt ne csak eltávolítsák, de meg is alázzák. Nem kellett tehát sokat várni arra, hogy a boldogulásukat tényleg Szlovákiában és nem Magyarországon kereső, komoly gazdasági kapcsolatokkal és remek szlovák szövetségesekkel rendelkező csoport létrehozzon egy új pártot. 

A Híd-Most nem egyszerűen alternatívája az MKP-nak, hanem az egyedüli lehetséges megoldás, ami egy határon túli, kisebbségi közösség számára a jövőben politikailag kínálkozhat. A nemzetiségi argumentumok erejét mára kikezdte az Unió biztosította globális keret, az a lehetőség, hogy egy kisebbségi közösségnél sokkal szélesebb közegben bizonyíthatják képességeiket. Mindezzel szemben nem alternatívan Trianon állandó emlegetése, sem pedig az a vehemencia, amellyel a Fidesz naponta új konfrontációkba bonyolódik a szomszédos országgal. 

Az a határon túli politika, amely kizárólag a rövidtávú belpolitikai érdekeknek rendeli alá magát, és amit hol hagymázas, hol konfliktuskereső rendezőelvek mozgatnak, ide vezet. Orbán politikája elsőnek azon a külhoni magyar vezetőn és pártján bosszulta meg magát, akit, illetve amelyet mindenki leginkább kézenfekvő szövetségesének gondolt. A kettős állampolgárságról szóló döntés előtti hetekben már nyíltan könyörögtek, hogy Orbán várja meg a szlovák választásokat: ne erősítse Slotát és gyengítse az MKP pozícióit – mindhiába. Az eredmény ismeretében a még napokkal ezelőtt, Esztergomban is az MKP-nak kampányoló, Bugárékat tüntetően elkerülő Fidesz-vezérkarnak Csáky most megköszönheti a segítséget.

Budapestről nem lehet diktálni, melyik magyar párt jusson be a parlamentbe vagy kerüljön kormányra. Kérdés, képes lesz-e mindebből tanulni a Fidesz. Az elmúlt években a Markó Béla vezette RMDSZ ellenében, pénzt, paripát nem kímélve próbáltak felépíteni egy „nemzeti és radikális” politikai szervezetet, mely ugyancsak csúfosan megbukott és mára marginalizálódott. A mostani szlovákiai bukás immáron a második lecke: az MKP eddigi képviselői szombat óta nem tagjai a szlovák parlamentnek. Jó lenne, ha Orbán Viktor végiggondolná, milyen következményekkel jártak eddigi külpolitikai és nemzetpolitikai törekvései.