Tisztelt Frakcióvezető Úr! Kedves János!

Azt nyilatkoztad kedden a végkielégítések 98 százalékos különadójáról szóló törvényetek visszamenőleges hatályú alkotmánybírósági megsemmisítését kommentálva, hogy az Ab „kényszerűségből” mondta azt, amit mondott, nem vitatta a törvény társadalmi céljait. Ez jó kiindulópont, kedves barátom, azt jelenti ugyanis, hogy nem feltételezitek a testület politikai elfogultságát. Nem gondoljátok, hogy bele akart szólni a kormányzásba. Tisztában vagytok vele, hogy egyhangú döntése logikusan következett az alkotmány szövegének értelmezéséből.

Már csak az a kérdés, hogy miért nem láttátok ezt, mielőtt megszavaztátok a törvényt a parlamentben? Hiszen az LMP és az MSZP már akkor figyelmeztetett az általatok előterjesztett szöveg alkotmányellenességére, és éppen azért nem szavazták meg, mert feltételezték, hogy az Ab - ha összeveti az alkotmánnyal, márpedig épp ez a dolga - kénytelen lesz megsemmisíteni.

Helyes a kiindulópontod, ismétlem, csak az a baj, hogy innen azon minutumban tévútra fordulsz. Azzal folytatod ugyanis az említett nyilatkozatod, hogy számotokra e döntés azt bizonyítja, „a régi alkotmány nem képes az embereknek megfelelni, nem képes az emberek életviszonyait szabályozni, nem képes arra, hogy az emberek hétköznapi problémáira megfelelő választ adjon”.

Tévedsz, barátom, ez sem a Te szavaid szerinti „régi” - azazhogy a hatályban lévő - alkotmánynak nem feladata, sem az általatok épp most készített újnak nem lehet majd feladata. A mindenkori alkotmány ugyanis legfeljebb alapul, keretül szolgálhat a politikai cselekvők számára. Az a feladat a mindenkori törvényhozó többségé, illetve a kormányáé, hogy az emberek életviszonyait szabályozza, az emberek hétköznapi problémáira „megfelelő választ” adjon. Megfelelő választ - azazhogy olyan jogszabályi választ, amely valóban orvosolja a szóban forgó problémát, az adott esetben a jó erkölcsbe ütköző végkielégítésekét, és ugyanakkor belül marad azokon a kereteken, amelyeket a hatályos alkotmány alapértékei, elvei, rendelkezései megtestesítenek. Ez nevezhető csak alkotmányos törvényhozásnak és kormányzásnak, így működik a jogállam.

Szóval nem háríthatjátok az alkotmányra a kudarcot, hiszen nyilvánvaló, hogy Ti, a parlamenti kétharmados többség birtokosai, nem voltatok képesek az embereknek megfelelni, vagyis olyan törvényt hozni, amely jó választ ad egy, az embereket kétségkívül jogosan felháborító problémára, a közpénzek pazarlására.

Nem tudom, kedves frakcióvezető úr, hogy hódmezővásárhelyi gimnazistaként figyeltél-e már akkoriban az országgyűlési vitákra, én mindenesetre a vezető kormánypárt, az MDF képviselőjeként szemben ülve velük a parlamenti patkóban, jól emlékszem rá, hogy a 90-es évek elején talán a legnagyobb elismerést kiváltó beszédeiket épp az alkotmányosság tiszteletének, a jogállami törvényhozás mibenlétének precíz taglalásával és felmagasztalásával aratták pártod, a Fidesz akkori szónokai. Különösképpen jeleskedtek ebben Áder, Szájer és Orbán képviselő urak. Ajánlom figyelmedbe a parlamenti jegyzőkönyv vonatkozó lapjait. Tanulságos olvasmány lesz.

Orbán és Áder a Parlamentben – anno 90-es évek

Bánkuti András

Azt mondod, változatlanul beterjesztitek a megsemmisített törvény szövegét, és ugyanakkor annak érdekében, hogy ne ismétlődhessen meg ez a kudarc, módosítjátok az alkotmányt és az Alkotmánybíróságról szóló törvényt is, kiveszitek az Alkotmánybíróság kezéből a lehetőséget, hogy a jövőben felülvizsgálhassa az adókkal, járulékokkal, illetve általában a költségvetéssel összefüggő törvényeket. Arra hivatkozva, hogy ezekben a kérdésekben népszavazás sem írható ki, s ha a nép sem szólhat bele a törvényhozás menetébe, akkor ne legyen erre módja az Alkotmánybíróságnak sem. Mindennek az az áldásos következménye is meglesz számotokra, hogy a magánnyugdíj-pénztárakkal kapcsolatos, éppen megszavazott törvényről sem kérhető már sem előzetes normakontroll, sem utólagos alkotmánybírósági felülvizsgálat. Valamint természetesen az MSZP által tervezett népszavazási kezdeményezésnek is befellegzik. E törvénymódosításokat ugyanis terveitek szerint két héten belül elfogadja a T. Ház, és a tilalom az Alkotmánybíróság előtt lévő, illetve folyamatban lévő eljárásokra is vonatkozni fog.

Olvasom az egyik internetes lap hozzászólójának véleményét, aki azt írja, hogy az előző rendszer 80-as éveiben már nem volt ilyen cinikus az akkori hatalom. És az a legszomorúbb, barátom, hogy nem nagyon tudnám megcáfolni. Én is úgy emlékszem, hogy ha ennyire nyilvánvalóan szembementek a még kevéssel korábban is fennen hirdetett elveikkel, akkor legalábbis az érdemesebb képviselőik már feszengtek egy kicsit a szerepükben, látszott rajtuk némi zavar.

Amikor megkérdezte tőled az egyik újságíró, hogy minden esetben módosítjátok-e majd az alkotmányt a jövőben, amikor az Alkotmánybíróság olyan döntést hoz, amely nem felel meg az eredeti elképzeléseteknek, azt válaszoltad, hogy „Nem a mi elképzelésünknek felelt meg az eredeti törvényjavaslat, hanem azoknak, akik úgy döntöttek, hogy Magyarországon még soha nem látott mértékű változás legyen.”

Hogy értsük ezt, kedves János, a népszellem diktálta, hogy épp ezeket a megsemmisített paragrafusokat írjátok bele a törvény szövegébe? Vagy egyenesen a kétharmados szavazó többség vezette a papíron az ujjatokat?

Erősen kétlem, és már megbocsásd, de megint csak magamból indulok ki. Én biztosan nem követtem el ilyen butaságot, márpedig - nem lévén a választókörzetemben az LMP-nek egyéni jelöltje - az egyik szavazatom még tavasszal is a tiétek volt. De az a gyanúm, nem én vagyok az egyetlen a szavazóitok közül, aki visszautasítja ezt a felelősségáthárítási kísérletet.