Zentai Péter: Netanjahu miniszterelnök hallgatást követel a hivatalos izraeliektől: „ne szóljatok, ne kommentáljátok az egyiptomi eseményeket” – mondja ő. Vajon miért?

Jesse Peresz: Mert még a látszatát is el akarjuk kerülni, hogy bárkinek is szurkolunk Egyiptomban, egyáltalán, hogy bármi közünk lehet az ottani fejleményekhez.

Z. P.: Ugye nem tévedek, ha azt mondom, hogy önöknek az az érdekük, hogy Mubarakék maradjanak hatalmon? Viszont az egyiptomi népnek a jelek szerint elege van az önökkel jó viszont ápoló egyiptomi elnökből. Olvasom, hallom, hogy Izrael-ellenes jelszavakat kántálnak a tüntető fiatalok Kairóban, izraeli zászlót is égettek.

J. P.: Nézze, az izraeliek többsége nyilván zavarban van: egyrészt itt mindenki tisztában van azzal, hogy Egyiptom diktatúra, és a jóérzésű, demokratikusan gondolkodó izraeliek – tán erős szót használok most – szolidárisak a demonstrálókkal. Viszont félnek is, mert ha a végén a szélsőséges muszlimok kerülnek hatalomra a hatalmas déli szomszédnál, abból nagy baj származhat Izraelre nézve.

Z. P.: Azt akarja tehát mondani, hogy ha a Muzulmán Testvériség kerül ki győztesen ebből a káoszból, akkor Egyiptom megszakítja kapcsolatait a zsidó állammal, fegyverkezésbe kezd, és ez lépéskényszerbe hozhatja önöket?

J. P.: Annyit máris tudunk, hogy a tömegek kiszabadítottak a börtönből jónéhány Izraelre életveszélyes Hamász-vezetőt, akik már úton vannak vagy tán meg is érkeztek Gázába. Kétségtelenül nem zárható ki, hogy – ahogy ez 1979-ben Iránban is történt – a jószándékú, reformokat, igazságosságot, szabadságot követelő tömegek akaratlanul is radikális, Izraelt elpusztítani szándékozó vallási fanatikusokat emelnek a hatalomra.

Z. P.: Izrael háborúinak történetét némileg ismerve úgy tűnik, eljöhet a pillanat, amikor – saját létbiztonságának mentése érdekében – Izrael megelőző csapást mér Egyiptomra. Növekszik-e vagy sem az újabb, nagy közel-keleti háború esélye?

MTI/EPA

J.P.: Itt még nem tartunk. Természetesen egy radikális fordulat Egyiptomban drámai következményekkel járna Izraelre nézve. Nekünk – akárcsak egyébként Egyiptomnak – rengeteg erőt, energiát, pénzt takarított meg a békeszerződés létrejötte. Harminc éve nincs háborús feszültség Egyiptommal, a legerősebb, legnagyobb arab országgal. Ez óriási jelentőségű. Most hirtelen minden megváltozhat, a következmények kiszámíthatatlanok, és ezért ébernek kell lennünk.

Z. P.: Váratlanul érte az izraeli hírszerzést is az egyiptomi lázadás? Mert ha igen, akkor az nem túl jó fényt vet a híres Moszadra.

J. P.: Erről nem szeretnék nyilatkozni. Azt azonban mindannyian érzékeljük, sőt, tudjuk, hogy igazán rosszul az egyiptomi belső titkosszolgálat működött, mert a jelek szerint nem mérte fel, micsoda hatást válthat ki a helyi rendszerre a tunéziai felkelés. E diktatúrák – beleértve a jemenit, a szíriait – mind a belső titkosszolgálatokra alapozódnak. Az viszont engem lep meg, mennyire szédítő jelentőséggel bír a tömegek lázításában, az arab rendszerek elleni felkelések szervezésében az Al-Dzsazíra televízió.

Z. P.: Ezzel mit akar mondani? Az a televízió a katari uralkodó tulajdona. Neki, egy Amerika-barát szultánnak nem fűződhet érdeke ahhoz, hogy megbukjanak a nyugatbarát rezsimek.

J. P.: Nem árulok el titkot, ha azt mondom: Izrael számára is fejtörést okoz ez az ellentmondás. De tény: az Al-Dzsazíra dokumentálhatóan, bárki által ellenőrizhetően, szabályosan részt vesz a tüntetések szervezésében, agitál – most éppen – Mubarak megbuktatása érdekében. Más kérdés, hogy tényleg buzdít az elnyomók ellen. Viszont mégiscsak az a fő üzenete az arab tömegek számára, hogy elnyomásuk, szabadságuk korlátozása a cionisták utasítására történik. Más szóval az Al-Dzsazíra az egyik fő eszköz kétes értékű arab politikai vezérek kezében, hogy Izraelre kenhessék saját bűnüket. Az egész játék a tűzzel, játék a háború lehetőségével.

Z. P.: De hiszen az egyiptomi tömegeknek tényleg nem lett jobb az élete azáltal, hogy előbb Szadat, majd Mubarak békét kötött Izraellel.

J. P.: Egyiptom három háborúban szenvedett vereséget tőlünk, hallatlan áldozatokat kellett hoznia a kilencszázhetvenes évek végén történt békemegállapodások megkötéséig. Az utóbbi harminc évben viszont fantasztikus mennyiségű nyugati segélyben részesült. Sajnos viszont az is igaz, hogy mindebből alig juttattak valamit az egyiptomi emberek életének javítására. Az igazi úr ott is, akárcsak a többi arab országban, a korrupció. De erről Izrael nem tehet.

Z. P.: Mit szólnak Izraelben El-Baradeihez, az Atomenergia Ügynökség volt főnökének szerepéhez: jól jönne-e önöknek, ha az atomszakemberből politikussá lett férfiú venné át a hatalmat?

J. P.: Róla egyesek itt azt állítják, hogy Irán embere, merthogy az Atomenergia Ügynökség élén fedezte Iránt, közvetetten elősegítette az iráni atomprogram folytatódását.

Z. P.: Lehet hát, hogy Irán is sütögeti a pecsenyéjét most Egyiptomban?

J. P.: Minden lehetséges és mindennek az ellenkezője is. Irán szavakban erőteljesen támogatja ugyan a Mubarak elleni felkelőket, viszont – tudomásunk szerint – a teheráni rendszer borzasztóan retteg a tunéziai és egyiptomi, a várható szíriai fejlemények miatt. Hiszen az egyiptomi vírus Iránban is fertőzhet, az ottani tömegek éppannyira és ugyanolyan okokból dühösek a rezsimre, mint az egyiptomiak a sajátjukra.

Z. P.: Mikor fog hát beavatkozni Izrael Egyiptomban?

J. P.: Nem gondolhatja komolyan, hogy egy ilyen kérdésre válaszol önnek egy felelős izraeli. Nekünk semmilyen más érdekünk nincs, mint hogy fennmaradjon a békemegállapodás Egyiptommal. Ellenkező esetben drámaian romlana biztonságunk, a gazdaság fejlesztésére szánt nemzeti jövedelemrész radikálisan csökkenne, a hadi kiadások ezzel párhuzamosan növekednének. Minden bizonytalanabbá válna – nemcsak Izraelben, de az egész Közel-Keleten.