Bár távollétében jelképesen őt is felakasztották, sosem kért kegyelmet. Amikor Ferenc József 1861-ben összehívja az országgyűlést, úgy tűnhetett,  Teleki László döntő szerephez juthat, hiszen ő volt a ’49-es emigráció egyetlen olyan képviselője, aki idehaza tartózkodott.  

Teleki László

A Határozati Párt élén több képviselői szavazattal rendelkezett, mint a Deák-féle Felirati Párt. Mint Hermann Róbert hadtörténész kifejtette, mégsem remélhette határozott Habsburg-ellenes politikájának széleskörű támogatását, még saját párttársai is elfordultak tőle. A többség belátta, nem lehet az udvarral azon az alapon tárgyalni, hogy az 1848 évi törvények csak kiindulópontnak tekinthetők, és mind az alkotmányos demokrácia, mind a jogegyenlőség tekintetében tovább kell lépni. Teleki és hívei nem akarták, hogy az országgyűlés feliratot intézzen Ferenc Józsefhez, mint azt Deákék tervezték, hanem arra törekedtek, hogy a törvényhozás határozatban mondja ki, mi a nemzet akarata, majd oszlassa fel magát.

Teleki mindenfajta alkut mereven elutasított, a végén teljesen egyedül maradt. 1861. május 8-án este unokaöccse, Tisza Kálmán gróf felkereste Szervita téri palotájában és szemrehányást tett hajthatatlan magatartása miatt.  Arra akarta rávenni Telekit, hogy a másnapi vitában a Deák által előterjesztett felirati javaslat határozatként való elfogadtatását terjessze elő, de ne fűzzön hozzá kiegészítéseket. Teleki nemet mondott, majd Tisza távozása után golyót röpített a fejébe. A hír hallatán az országgyűlés ülését berekesztették és elnapolták.   

Teleki a 48-as forradalom és szabadságharc alatt kormányzati szerephez sosem jutott. 1848 nyarán, a népképviseleti országgyűlésben, a kormány baloldali ellenzékét erősítette. Ellenezte, akár csak feltételesen is, hogy katonai segítséget ajánljanak Ausztriának az észak-itáliai háború befejezéséhez, és szemben Mészáros Lázár hadügyminiszter törvényjavaslatával, az országgyűlés által megajánlott újoncokból csak honvédzászlóaljakat akart alakíttatni.

1848 augusztusában, amikor úgy tűnt, a Francia Köztársaság hajlandó lenne fogadni az önálló Magyarország követét, Batthyány Telekit Párizsba küldte. Franciaország azonban nem akart összekülönbözni Ausztriával, Telekit sem ismerték el követeként, viszont informális úton folyamatosan érintkeztek vele. Ő építette ki a nyugati magyar diplomáciai hálózatot, Párizsból működtette az ügynökökből és egyéb megbízottakból álló „külügyi személyzetet”. Az általa fogalmazott kiáltványoknak, memorandumoknak komoly szerep jutott abban, hogy a nyugati közvélemény nagy része rokonszenvezett a magyar szabadságharccal

Párizsi küldetése során Teleki lengyel, román és cseh emigránsokkal lépett érintkezésbe. Meghatározó szerepet játszott abban, hogy a pánszláv eszméket pengető lengyel emigránsok ne Magyarország feldarabolásában, hanem a magyarok és nemzetiségek együttműködésében kezdjék keresni a Habsburg-birodalom átalakításának lehetőségét. 1849. március 7-én így írt Kossuthnak: „Azt hiszem, nem annyira az osztrákokkal, mint szerbekkel, horvátokkal és oláhokkal kellene egységre lépni. (…) Ausztriát nem lehet különben megbuktatni, s tönkre silányítani, mint ha Magyarhont a konföderáció bázisán rekonstruáljuk”. Május közepén pedig arról elmélkedett, nemcsak Ausztria halt meg, hanem Szent István Magyarországa is. Úgy vélte, nemcsak Horvátországnak, hanem a szerbeknek, románoknak, szlovákoknak is meg kellene adni a területi autonómiát – természetesen oly módon, ez ne Magyarország egységét veszélyeztesse.

Deákot kivéve aligha érezhette magát sikeres személyiségnek a 19. századi politikai főszereplők többsége. Utolsó éveiben Teleki számára sem nyílt kitörési lehetőség a kudarcos életútból. Alkatát tekintve, nem volt vezető egyéniség s 1861-ben egy szerencsétlen véletlen –1860. decemberi szászországi letartóztatása, majd a Habsburg-birodalomnak történő kiadatása révén – került a hazai függetlenségi mozgalom élére. Szembesülnie kellett azzal, hogy a Habsburg-hatalom ereje lehetetlenné teszi a magyarok függetlenségi harcának sikerét. Ekkor még a nemzetközi erőviszonyok is az osztrák birodalomnak kedveztek. Néhány évvel később alaposan megváltozott a helyzet, Ausztria poroszoktól elszenvedett veressége, Deák „húsvéti cikke” megágyazott a kiegyezésnek és az azt követő 50 békés évnek. Telekinek azonban a kompromisszum nem volt kenyere, minden bizonnyal ellenezte volna a kiegyezést -  ha megéli.