A rajongók világfelfogása roppant egyszerű: vakbuzgó hit, miszerint Egyelten Karizmatikus Vezető áll szemben a Gonosz Birodalmával. Igazi rajzfilmes dramaturgia. A nagybetűs Rossznak nem is hibái, hanem bűnei vannak, károkozása minden esetben szándékolt. A hőst kritizálni, hibán, tévedésen kapni tilos. Agresszív, személyeskedő ledorongolást kapnak a „belgák” is – mindkét csapattól, ebben teljesen azonosak. Ahogy a kigyúrt, kopasz focihuligánokat is maximum a sálak színe alapján lehet az utcai randalírozás során megkülönböztetni, ahogy ott sem a csapat teljesítménye miatt törnek-zúznak, hanem az akolmeleg szektajelleg okán, úgy itt sem látszik különbség, ha picit messzebbről szemléljük őket. Orbán Viktor tökéletes, Gyurcsány maga az ördög. Gyurcsány Ferenc tökéletes, Orbán maga az ördög.

 Ugyanaz a szárnyvonal, másik állomás

A látható különbségek közül a legszembeötlőbb a nagyságrendbeli: Orbán Viktor egy kétharmados parlamenti erő teljhatalmú ura, a legnagyobb támogatottsággal bíró párt elnöke. A végtelenül megosztott ellenzékkel szemben egy homogén módon felálló Fideszt vezet. Gyurcsány Ferenc ehhez képest egy parlamenten kívüli, a bejutási küszöbön táncoló kis pártot irányít, egy hatéves kudarcsorozat újabb állomásán vesztegel. Balatonőszöd, a sikertelen kormányzás, a sikertelen MSZP-elnökség, majd az MSZP sikertelen szétszakítási kísérlete után mélyebben van, mint bármikor.

Mindez azonban egy egyenesen ábrázolva mégsem akkora az eltérés, csupán időbeli, más fejlődési szakaszokat mutató állapot. A vezér követőinek mindkét esetben ugyanúgy meg kell erőszakolniuk a realitásérzéküket.

Orbán Viktor kormányzása pont ugyanolyan kudarcos, mint Gyurcsány Ferencé volt. Pont ugyanakkora a különbség az ígéretei és kormánya tényleges döntései közt, mint az MSZP 2004-2006 közötti, Gyurcsányhoz kötődő politikája és a 2006 utáni kormányzás valósága között. Az orbánistáknak nagyon is variábilis, kreatív módon kell bizonygatniuk, hogy nincs megszorítás, és „nem az emberekkel fizettetik meg”. Roppant tanulságos látni, hogy az újabb és újabb ellentmondásokra hogyan reagál az orbánista rajongó. Egyre hosszabb hallgatás, majd egyre lanyhább ellenkezés. Hogy a telefonadó majd jól leszoktatja a fecsegőket, hogy az IMF kipaterolása után teljesen logikus lépés újabb hitelért folyamodni, sőt, egyáltalán a hitelfelvétel is oké, Orbán nem adósítja el az országot, ez nem olyan hitel, mint a korábbiak.

A rajongók szerint Orbán „nem úgy” zárja be a kórházakat és az iskolákat, a benzin sem „úgy” drágul, a forint sem „úgy” romlik. Hirtelen élő lesz minden, korábban elvetett érv, amivel Gyurcsány próbálta magyarázni a bizonyítványt, legyen az a nemzetközi gazdaság válsága vagy egyéb kényszerhelyzetek. Hirtelen az is „megértő” lesz mindenféle sarccal szemben, aki az utcán tüntetett 300 forint miatt.

Mindezt láttuk már korábban. Ugyanilyen gumiemberré kellett válnia a Gyurcsány-rajongóknak is, ahogy az egymást egyre gyorsabban követő program-petárdák elpukkantak. Megegyezés? Munka, tudás, tulajdon? 7 pontos tisztasági csomag? 48 pont? Zászlóshajó program? "Új egyensúly 2006-2008"? Új Magyarország program? Mindig pont az volt a legjobb, amit a Vezér improvizált. Most Orbán rajongói limbóznak, ahogy egyre lejjebb megy a léc a 2010 nyarán indított 29 pont óta.

Mindkét Vezér kudarcot vallott miniszterelnökként, mindkét rajongói tábornak komolyan le kell srófolnia az intellektuális elvárásait, hogy követni tudják a kudarcból sikert hirdető, a felelősséget kiszervező szólamokat. Holott mindketten miniszterelnökként és egyben a legnagyobb, kormányzó párt elnökeként futottak bele a pofonokba. Sőt, mindketten ugyanúgy vesztették el a népszerűségüket, csak a starthelyzet volt más: a Fidesz 2010-ben (leginkább épp a gyurcsányi kudarc miatt) jóval magasabbról indult, de tábora ugyanúgy lefeleződött mára, mint az előző ciklusban az MSZP-é, ami ballasztként cipelte a 2006 őszétől már csak tehertétel Gyurcsányt.

Mit keres Oszkó Péter a Wizz Airbe’?

A plágium-botrány mutatja meg a legélesebben, miről is szól a személyi kultusz (leszögezve ugyanakkor: míg a hvg.hu hónapokig tartó, komoly forráselemzéssel végzett kutatómunka eredményét tárta Schmitt plágiuma kapcsán az olvasók elé, a HírTV jóval felületesebb volt). A csalással megvádolt szereplők takkra ugyanazt mondják fel, a bagatellizáló, mellébeszélő érvek darabra megegyeznek. Hogyan próbálta Schmitt Pál védeni magát? Ő nem tudományos pályára készült, csak a végzettség megszerzése volt a fontos (megígérte anyukájának), régen volt már, ne hánytorgassuk a múltat, különben is ez politikai célú amortizációs kísérlet ellene, az ellenséges sajtó hamis vádjai, és ha fel is használta más munkáját, az bizonyára teljesen rendben volt. A dolgozat hozzáférését korlátozták, Schmitt perrel fenyegetőzött.

Eközben Gyurcsány Ferenc csápolói voltak a leghangosabbak, és a Demokratikus Koalíció elnöke sem fukarkodott a morális elítéléssel. Igaza is volt, Schmitt Pál végtelenül kínos volt.

Most viszont, hogy Gyurcsány keveredett plágiumgyanúba, leszegett fejjel követi Schmitt lábnyomát. Azzal védekezik, hogy őt le akarják amortizálni, sőt megölni („politikai értelemben”, ez is milyen ócska), sajnos a dolgozatát sem találja már. Elmondja, hogy „húsz évesen, vagy harminc évvel ezelőtt nem készültem tudományos pályára, sok minden fontosabb volt nekem, mint szakdolgozatom, egyszerűen túl akartam lenni a főiskolán” – Schmitt is, egyébként. Gyurcsány sem emlékszik már pontosan (a diplomás olvasókat kérdem: ők is ennyire elfelejtették a szakdolgozatukat?), de szerinte is rendben volt más munkáját ilyen módon felhasználni:

„Ha igen, biztosan olvastam. Ha olvastam, bizonyára felhasználtam. Ha használtam, szeretném hinni, hogy tisztességesen megjelöltem a forrást. A szakdolgozat nem tudományos értekezés, nem doktori disszertáció, célja nem egyéb, mint hogy bemutassa: a végzős hallgató tájékozott egy szakmai területen. Naná, hogy forrásmunkákból dolgozik, természetesen támaszkodik mások munkájára.”

Mi is akkor a különbség a „forrásmunka” és a „törzsanyag” között, drága hívők? Előbbi bemásolása mitől „naná”, utóbbi mitől „mondjon le”? És már Gyurcsány is perrel fenyegetőzik.

A hívő persze abszurd módon elfogult saját szektájával. Schmitt esetében a hvg.hu újságíróit vádolták lopással, és Gyurcsány online nyugdíjasai is rögvest a Gonosz Ellenség ármánykodásának tudják be az egészet. Ugyanúgy is viselkednek: „miért nem inkább arról beszélnek, hogy mit csinált Orbán?” „Ez az egész csak figyelemelterelés!” „Van annyi fontosabb ügy, ez már régen történt, nem ez a fontos!”

Aham. Mit keres Oszkó Péter a Wizz Airbe’, ugye?

Inkább a hosszú és/vagy agresszív mellébeszélés, mint pár egyszerű válasz: miért ugyanaz a címe Gyurcsány szakdolgozatának, mint a sógoré? Miért a nyilvánvaló oldalszám- és témaegyezés a bírálat alapján? Hogy lehet, hogy „nem emlékszik”, lemásolta-e Rozs dolgozatát?

Aki egy pillanatra is kiemeli a fejét a homokból, és úgy nézi-hallgatja Gyurcsány válaszait a HírTV kérdéseire, az látja, hogy ez az ember nem mond igazat.

Balatonőszöd elbukott

A jelenlegi helyzet pedig egyúttal Gyurcsány Ferenc legfontosabb politikai törekvésének bukását is jelenti. A Nagy Átalakítást immár bizonyosan nem ő fogja levezényelni. Az őszödi beszéd egy nagyon igaz, és elementáris erejű igényt fogalmazott meg, amit akkor Magyarország legnagyobb hatalmú politikusa képviselt. Mindazt fel akarta számolni, amiről ez a cikk is szól: a gondolkodás nélküli vakhitre épülő táborok harcát, ahol Magyarország mindig csak a harmadik lehet a sorban – első az én emberem, akit imádok, második pedig a főgonosz, akit gyűlölök. Minden döntést ezek a mozgatórugók határoznak meg, az ország érdeke meg legfeljebb mellékhatásként, nem szándékolt következményként érvényesülhet.

Semmi nem változott. Orbán Viktor víziói elporladtak, a kormányzás hétköznapjaiban naponta töri őket szét Matolcsy a telefonadóval, Hoffmann Rózsa az oktatás visszavezetésével a szocialista hetvenes évekbe, Szócska az egészségügy kórházbezáráson alapuló „megmentésével”. Gyurcsány Ferenc pedig ugyanaz az önkritika nélkül való közszereplő lett, akik ellen harcot hirdetett. Ugyanúgy a kemény mag tartja fönt, mint Egyetlen Karizmatikus Vezetőt, miként Orbán Viktort annak idején a polgári körök.

Csak egy pillanatra játsszunk el a gondolattal, hogy Orbán 2002 után nem tér vissza, hanem (Kósa Lajos kívánalmának megfelelően) sámánnak áll, és átadja a helyét más törzsfőnöknek. Képzeljük el, hogy Gyurcsány Ferenc sem húzza még három évig, hanem legkésőbb 2007 elején feláll egy szakértői kormány. Még a gazdasági válság előtt, még a pártja teljes leamortizálása előtt. Ha valóban azt teszi, amit Őszödön ígért, és inkább megírja a „kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról". Ehelyett mindketten a kemény magot választották - és ehhez ugyanúgy el kellett takarítani maguk mellől mindenkit, aki ért a szakmájához, aki nem a Vezér iránti rajongás mentén ad tanácsot, hanem a munkáját végzi.

Az meg már tényleg csak sci-fi, de végezetül képzeljük el: mi lett volna, ha 2006 tavaszán leszáll egy UFO, és elviszi egy másik univerzumba Gyurcsány Ferencet és Orbán Viktort is? Hogyan néztünk volna egymásra így tízmilliónyian, hogy „oké, akkor most nincs kit rajongani, se utálni – esetleg kezdjünk hozzá a munkához”? Ha a két Vezér és köreik féktelen gyűlölete nem mérgezi szét az elmúlt éveket, bízvást nem itt tartanánk.

De talán majd egyszer, kézen fogva lelépnek, és viszik magukkal a személyi kultuszt is. A rajongók és gyűlölködők lecsendesednek, nem lesznek többé orbánisták és gyurcsányisták, hanem valami normális, hétköznapi Magyarországot építünk, így együtt.