Nem szavazzuk meg, mert nem szavazzuk meg. Mert úgy döntöttünk, hogy nem szavazzuk meg. Mert nem ilyen formában kell előhozni ezt a kérdést. Mert az ilyen bizottságok sóhivatalként működnek. Mert minden jogszerű, nincs mit vizsgálni. Mert ebben a mai rendszerben bárki csak jogszerűen kaphat támogatást. Mert Orbán Viktor válasza megnyugtatott. Mert nincsenek kétségeim.

Ilyen válaszok hagyták el most ugyanazoknak a fideszes képviselőknek a száját, akik pár éve még az akkori kormánytöbbség arroganciájára és antidemokratikusságára panaszkodtak az éppen aktuális ellenzéki vizsgálóbizottság felállításával kapcsolatban. És hallgatták nagyjából ugyanezeket a mondatokat az ellenfeleiktől. Az érvelésmantrába csak Kontrát Károly hozott némi színt, amikor az őt üldöző tollforgató terroristának csak annyit vetett oda: „A viszontlátásra.”

Termőföld. Jéghegy közeledőben

Marton Szilvia

A belügyi államtitkár viszont tudtán kívül nagyon is fején találta a szöget ezzel a mondattal. Akár megszavazza ugyanis a Fidesz a technikai koalícióba tömörült ellenzék javaslatát az úgynevezett Simicska-bizottság felállítására, akár nem, akár belemennek abba, hogy egy parlamenti testület vegye elő szép sorban a Közgép és tulajdonosa, az egykori pártpénztárnok, valamint oligarcha-leágazásainak ügyeit a földbérletektől a kecskefejésen keresztül a Szajol-Püspökladány vasútvonal építéséig, akár nem, a probléma állandó „viszontlátása” garantált. Mostantól minden reggel hangos adjonistennel köszönt rájuk, és velük marad egész álló nap.

Magyarországon ellenzék még soha nem győzött le kormányzó erőt anélkül, hogy a kormánytöbbség előbb nem gyilkolta volna le saját magát módszeresen, és ebben a korrupció döntő szerepet játszott. Horn Gyula legnagyobb ellenfele saját maga volt, Tocsik Márta csak térden lőtte, amikor kérte. Medgyessy Péternek elég volt megszólalnia, és Kulcsár Attilát segítségül hívnia. Gyurcsány Ferenc ön- és környezetpusztító tehetségét ma is csodáljuk, Puch László csak a háttérben mosolygott. Orbán Viktornak pedig egy alapjában véve sikeres kormányzás után kellett vereséggel elkullognia 2002-ben részben pontosan azért, mert a választóknak elegük volt a Simicska Lajos nevével körülírt jelenségcsoportból.

A rendszerváltás utáni kormányok egyike sem konkrét korrupciós ügybe bukott bele, de azt biztosan állíthatjuk, hogy az „ügyek” nélkül pont a hiányzó 30-40-100 ezer szavazót tudták volna maguk mögé állítani. (Gyurcsány Ferencnek ugyan sikerült újraválasztatnia magát, de súlyosabb árat fizetett a győzelemért, mint egy esetleges vereségért fizetett volna.) 1990 óta minden párt a tiszta kezű kormányzás ígéretével került hatalomra, majd cselekedett pontosan az érdekeivel ellentétben. A választók pedig megbüntették őket, mert alapjában véve azért mégiscsak rühellik, ha ellopják a pénzüket.

A baj persze az, hogy gyorsan, négy év alatt akarnak meggazdagodni, mint az akarattyai lángossütő, miközben annak az ígéretével kecsegtetik őket, hogy ezt büntetlenül meg is tehetik. Elhitetik velük, hogy elég a tiszta közéletről beszélni, elszámoltatni és lecsukatni az ellenfeleket, majd folytatni mindent, mint addig. Business as usual. A zsebükbe teszik a megfelelő borítékot, cserébe elvárják, hogy – mint a mostani vizsgálóbizottság ügyében – politikai védelmet biztosítsanak nekik. Aztán nyugodtan lopnak tovább, ráadásul többnyire pártokon átívelő családi egyetértésben, lásd a hetven és a harminc legendája.

A jó hír, hogy a Simicska-tablettát már mindannyian bevették, és láthatólag se kiköpni, se lenyelni nem tudják. Ehhez elég volt megnézni az arcokat, amint Orbán Viktor kínos oligarchaügyi magyarázkodását hallgatták a Parlamentben. A lassan ölő méreg benn van a szervezetben.