A Paksi Atomerőmű sikerekben és kalandokban gazdag élete eddigi legnagyobb kihívása elé érkezett. Decemberben lejárt a legöregebb „egyes” reaktorblokk eredetileg tervezett 30 éves élettartama, amelyet most húsz évvel meghosszabbítanak. Maga a technológia, amelyre még húsz évig rábízzák biztonságunkat negyven éves: már megépülése idejében is elavultnak számított.  Egy olyan engedélyeztetési eljárás végén hozták meg a döntést, amelyik nem vizsgálta az alternatívákat, és amelynek alapossága, eredményeinek hitelessége minimum kétséges. Cserébe viszont egyszerűbb volt, mint ha bármelyikünk engedélyt kérne egy garázs építésére.

Aki látott már széthajtott, majd szépen kiporszívózott, felpolírozott, 30 éves Moszkvicsot vadiúj bólogató kutyával a kalaptartóban, az nagyjából el tudja képzelni, mit rejtegetnek az atomerőmű mélyén. A gond az, hogy rengeteg pénzből nagyon sok mindent ki lehet cserélni, ki lehet javítani egy reaktorban, akár teljesen új arculatot is lehet tervezni, és biztosítani a média jóindulatát a hirdetési pénzekkel, de a lényeget nem lehet megváltoztatni: a reaktorblokkot. Mint ahogy Nyugaton a hasonló korú reaktoroknál alapkövetelménynek számító teljes nyomású konténment-védőburkot sem lehet építeni. Pedig ha baj van, az tudja legnagyobb biztonsággal megfogni a sugárzást.

Magyarország biztonsága 2032-ig a szovjet ipar negyven évvel ezelőtti vívmányának megbízhatóságától függ. Meg a nagyszerű vezetői és „független” ellenőri gárdától. Amely társulat alig egy éve nem volt képes észrevenni fővárosunk belterületén, Csillebércen egy Európa-szerte már hangos botránnyal kísért rendkívüli jódkibocsátást. („Kedves magyar kollégák, biztos, hogy nem tőletek jön a Csehországban is bemért jód-izotóp?” „Á, dehogy.” „Biztos? Megnéztetek mindent?” „Hát persze.” „És ott Csillebércen azt a kutató reaktort is?” „Hú, az istenit!” – kábé így zajlott.) A katasztrófavédelem oldalán még most is fenn van a közlemény, miszerint a jód nem tőlünk jön, mert nem is jöhet tőlünk, ezért ránk nem veszélyes.

Ugyanez a csapat volt, amelyik a sokszor emlegetett éveken át tartó hatalmas biztonsági fejlesztések után összehozta Paks történetének eddigi legnagyobb, INES skála szerinti hármas fokozatú súlyos üzemzavarát. Összehasonlításul: ennél a hármasnál Fukushima kezdeti besorolása csak egy fokkal volt magasabb; ami egyrészt rögtön jelzi, hogy mennyit értek a nagy biztonsági fejlesztések, másrészt azt is jelezte, hogy mennyit tanulnak a magyar üzemeltetők az esetből. Sokat nem, hiszen felelőst azóta sem sikerült találni.

Volt viszont annak a súlyos üzemzavarnak egy nagyon örvendetes következménye. Nevezetesen, hogy tapasztalati úton is alátámasztást nyert a tény, hogy Paks fokozatosan, de kiváltható. A kettes blokk a kezelők bénázásának következtében előre nem tervezetten állt 16 hónapot. És láss csodát, nem akadt el a lift két emelet között, nem kellett gyertyával világítani a kórházakban, nem szálltak el az energiaárak.

Ha nem akadályoznák tovább a megújuló energia terjedését, ha fordítanának végre pénzt és figyelmet az energiahatékonyság javítására (elsőnek: szigetelésre), akkor Paks kiváltható lenne. Nem egyszerre és nem azonnal, hanem ahogy a blokkok eredetileg tervezett élettartama lejár, úgy szép nyugodtan az energiaárak elszállása nélkül nyugdíjba lehetne küldeni az egész rozsdaövezetet. Hiszen Magyarországon is fúj a szél, süt a nap, a föld télen fűt, nyáron hűt, - nem csak azokban az országokban, ahol a megújuló energiára mind jobban támaszkodnak. Lásd például a nálunk kevesebb napsütéses órával rendelkező Ausztriát vagy az ennek ellenére vezető napelemes Németországot.

Mi viszont inkább egy nagy kalandot választottunk. Kipróbáljuk, mit bír még a vén tragacs. Izgalmas lesz, maradjunk annyiban. Amelynek izgalmaiban nem csak a tízmillió magyar osztozhat, hanem a környező országok lakossága is.

Ebből a reaktortípusból Európában mi vágunk bele a hosszabbítás kísérletébe először. A Csillebérc óta frissen bizonyítottan tökkelütött, a saját szabályai szerint önmagukat ellenőrző hatóságainkkal, nos, ez igazi szenzáció.

Az egész világ nukleáris ipara csodálja bátorságunkat, ideje hát büszkének lennünk!

(A szerző a Greenpeace Magyarország szóvivője)